A kolozsvári járványkózházban közel tízezer koronavírusos személyt kezeltek
Fotó: Rostás Szabolcs
Több mint 12 ezer személyt kezeltek sikeresen a világjárvány első évében a három kolozsvári Covid-kórházban. Az életmentő orvosi felügyelet nem kevés pénzbe került, a Kolozs Megyei Tanács több mint 23 millió eurót fordított az egészségügyre tavaly.
2021. március 02., 14:032021. március 02., 14:03
Az első koronavírusgyanús beteget 2020. február 27-én utalták be a kolozsvári járványkórházba és másnap az intézmény laboratóriumában ki is mutatták szervezetében az új típusú vírus jelenlétét. Az egyéves évforduló alkalmából készült mérleg szerint azóta 12.582 koronavírus-fertőzöttet ápoltak a kincses város három Covid-kórházában. A Transilvania Reporter összeállításából az is kiderül, hogy
Ezek az adatok amúgy annak függvényében változnak a három egészségügyi intézményben, hogy mennyire súlyos állapotban lévő betegeket fogadtak.
A járványkórházban – mely elsőként állt be a pandémia elleni harcba és később a koronavírusos páciensek diagnózisát felállította, osztályozását lebonyolította – 9.744 Covid-19 beteget kezeltek az elmúlt évben, ide a páciensek átlag 7,32 napig voltak beutalva.
A Leon Daniello tüdőgyógyászati klinikán már jóval többet, átlag 12 napot feküdtek bent a kezelésre szorulók, eddig 1304 személyt ápoltak itt. Az első körben támogató intézménynek szánt rehabilitációs kórházban 1534 beteget kezeltek, átlagban 6,87 nap volt a beutalási időszak.
derül ki az összesítésből, a megyei önkormányzat tavaly 114.962.480 lejt fordított az egészségügyre, ami 23,6 millió eurónak felel meg. Alin Tișe tanácselnök szerint az összegből a járvány elleni küzdelem mellett modern gépek és orvosi eszközök beszerzésére is futotta.
Megsebesített egy férfit a medve kedden Máramaros megyében, a sérültet nagy erőfeszítések árán sikerült lehozni a hegyről és kórházba szállítani.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a biharszentjánosi férfit, aki dühében felgyújtotta anyósa házőrző kutyáját.
Lelassult a juhpestis terjedése, de az új kór megjelenése óta egyre nagyobb a bizonytalanság a tenyésztők körében. Csökkennek a felvásárlási árak, a gazdák a kormány gyors közbelépését követelik, szeptember 3-ától betiltottak valamennyi állatvásárt.
Tíz képviselő hétfőn arról tájékoztatta a bukaresti alsóház főtitkárságát, hogy egy parlamenten kívüli párt tagjaivá váltak. A bukaresti média által közölt listán egy magyar honatya neve is szerepel.
Jelentős késéssel közlekedik kedden a Nagyvárad – Bukarest Észak – Mangalia közötti 1922-es Interregio, illetve a Bukarest Észak – Tövis – Kolozsvár közötti 1835-ös Interregio vonat.
Napokon belül megkezdődik az aradi szénhidrogén alapú villamos és hőerőmű elavult technológiájának cseréje és átfogó felújítása – jelentette be Călin Bibarț, a város polgármestere.
A jelenlegi erdei utat járhatóvá tevő projekttől a vidék idegenforgalmának fellendülését remélik, egyben a Zaránd-hegység több településének lakói számára teremtenek összeköttetést.
Sepsiszentgyörgy az egyik legtisztább levegőjű város Romániában, míg Kolozsvár, Brassó és Marosvásárhely a legszennyezettebbek közt van – derült ki egy friss elemzésből.
Szeptember végéig hivatalosan is átveszik a hatóságok a Torockói-havasok festői, ám eddig infrastrukturálisan elhanyagolt tájain, Nagyenyed és Abrudbánya között, a Mócvidéken húzódó hegyi út második szakaszát.
Megtalálták a segesvári vár egyik lebontott tornyának, a szövők céhe által fenntartott Szövők tornyának alapjait a régészek – jelentette be hétfőn Ioan Iulian Sîrbu, a Maros megyei város polgármestere.
szóljon hozzá!