A napokban megkapják az értesítőket a bankszámlanyitásról, illetve a bankkártya felvételéről a Szülőföldön magyarul program keretében azok a pályázók, akik idén először igényelték az oktatási, nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást.
2013. november 13., 20:112013. november 13., 20:11
A támogatások zömének kifizetése egyébként már lezajlott, a magyar kormánynak a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyerekek családját támogató programja keretében pedig már csak azon családok pénzének a folyósítása van hátra, akik idén pályáztak először. 2013-ban 17200 forintnak megfelelő oktatási, nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást összesen 157 467 gyerek számára ítélték meg, közülük eddig 144 427 gyerek szülei vehették fel a támogatást – közölte Burus-Siklódi Botond, a programot Romániában lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Elmondta, 13040 idei pályázó támogatásának a kiutalása van hátra. Ezen pályázók értesítése a napokban kezdődik, szerdán már nyomtatták a leveleket, amelyekben leírják, hogy a nyertes pályázóknak mikor és melyik OTP Bankfiókhoz kell menniük a számukra nyitott bankszámla érvényesítésére és a kiállított bankkártya felvételére.
Zajlanak az előkészületek a támogatásokat folyósító OTP Románia Banknál is a még hátralévő támogatások kifizetésére. A bank illetékese, Demeter Attila közölte, elkészültek a bankkártyák, a napokban küldik ki ezeket a bankfiókokhoz a számlanyitási szerződésekkel együtt.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!