2010. július 09., 10:252010. július 09., 10:25
Megtudtuk, Kovászna megyében 552-en buktak meg az érettségin, 516 diák óvta meg az eredményt – a többségük a román nyelv és irodalom, valamint a matematikadolgozatára kapott jegyet fellebbezte meg –, a fellebbezés elbírálása után 33-an kaptak átmenőjegyet, így a megyében sikeresen érettségizők aránya 73,7 százalékra nőtt. Az eredmény több mint 10 százalékkal gyengébb, mint a tavaly, amikor 84,24 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya.
Kolozs megyében is közel két százalékkal javult az átlag a fellebbezések elbírálását követően – jelentette csütörtökön a megyei tanfelügyelőség szóvivője, Horia Corheş. A megyében egyébként rekordszámú fellebbezési kérvényt nyújtottak be a vizsgabizottságokhoz, így több mint kétezer vizsgadolgozatot értékeltek újra a bizottságok.
Maros megyében 1500 diák kérte az írásbeli vizsgán elért teljesítmény újraértékelését, közülük 159-en kaptak átmenőjegyet a fellebbezések elbírálását követően. Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő közölte: a végleges eredmények szerint az érettségizők 77 százaléka ért el átmenőjegyet az idei érettségin. „A végeredményt jónak tartom, azonban meglepett, hogy közel 600 diák a román írásbeli és a matematika miatt panaszkodott, hiszen a tételek nem voltak nehezek” – kommentálta a főtanfelügyelő.
Beszterce-Naszód megyében a diákok alig 61 százaléka érettségizett sikeresen – ez a legroszszabb arány, amit az elmúlt években mértek a megyében, közölte Mihaela Hiticaş, a tanfelügyelőség ügyvivője a végleges eredmények közlése után. A fellebbezések elbírálása után pedig 83 diák kapott átmenőjegyet. Itt 3050 diákból 1800 tanuló ért el hatos fölötti átlagot, s a sikeresen érettségizők közül is 576 vizsgázó 7-es alatti általánost ért el. A tanfelügyelőség ügyvivője elmondta: az írásbeli vizsgák után 1236 diák kért újraértékelést.
Bihar megyében 92 diák vizsgaátlagát emelték 6-os fölé a csütörtökön közzétett végleges eredmények szerint. A megyében közel 1300 fellebbezési kérvényt nyújtottak be a vizsgabizottságokhoz, s az elbírálásokat követően 92 diáknak csökkentették az átlagát. A Bihar megyei tanfelügyelőség adatai szerint 6665 diák jelent meg a vizsgabizottságok előtt, itt 87 százalékos a sikeresen érettségizők aránya, 20 százalékkal jobb, mint az országos átlag – adta hírül Dorel Luca, a tanfelügyelőség szóvivője.
Szilágy megyében 484 diák fellebbezett, közülük 36 diák kapott átmenőjegyet a vizsgán elért teljesítmény újraértékelése után, közölte Mátyás Mirel főtanfelügyelő. Mint arról már beszámoltunk, az oktatásügyi államtitkárság összesítése szerint a magyar anyanyelvű diákok mintegy tíz százalékkal jobban teljesítettek az idei érettségin az országos átlagnál.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.