Erdélyieket is jelöltek Prima Primissima díjra

Egyed Ákos kolozsvári történész •  Fotó: Mihály Csaba

Egyed Ákos kolozsvári történész

Fotó: Mihály Csaba

Nyilvánosságra hozták szerdán a 2021. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét, köztük erdélyi személyiségek is szerepelnek: magyar tudomány kategóriában Egyed Ákos kolozsvári történész, magyar irodalom kategóriában pedig Ferenczes István csíkszeredai író, költő.

Krónika

2021. szeptember 30., 09:162021. szeptember 30., 09:16

A 19 éves elismerés jelöltjeinek listáján az idén is a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség újra lehetőséget kap a szavazásra, a Prima-jelöltekre is lehet majd voksolni – írják a Prima Primissima Alapítvány MTI-hez eljuttatott közleményében.

Felidézik, hogy a pandémia miatt a tavalyi évben nem kerülhetett sor hagyományos díjátadóra, ehelyett a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Prima Primissima Alapítvány olyan szervezeteknek nyújtott támogatást, amelyek hátrányos helyzetbe kerültek a világjárvány miatt. Mint kiemelik,

az idén különösen komoly kihívást jelentett a jelöltek kiválasztása, ugyanis a tavalyi és idei év jelöltjeiről egyszerre kellett döntenie az alapítvány kuratóriumának.

A tervek szerint december 3-án ismét személyesen vehetik át elismeréseiket a díjazottak. 

Ferenczes István csíkszeredai író, költő •  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Ferenczes István csíkszeredai író, költő

Fotó: Sándor Csilla

A közleményben idézik Csányi Sándort, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnökét, aki szerint a járványhelyzet mögöttünk álló másfél éve rámutatott arra, hogy a tudománynak milyen kiemelkedő szerepe van a mindennapi életünkben, hogy mi a minőségi oktatás jelentősége, illetve, hogy milyen nagy szerepe van a kultúrának és a sportnak az egyéni kiteljesedés és a közösségi fejlődés szempontjából.

A Prima Pimissima elismerés célja, hogy a különleges teljesítményeket támogassa határon innen és túl.

A díjat Demján Sándor alapította, az OTP Bank immár kilenc éve tartja fenn. Az idei díjazottakkal együtt 550-re nő majd az elismerésben részesülők száma, akik összesen 4,9 milliárd forintot kaptak a Prima Primissima Alapítványtól. Az alapítvány kuratóriumának tagjai és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnöksége titkos szavazással választja ki a jelöltek – a Primák – közül a Primissimákat, akik 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A közönségdíjas is 15 millió forinttal lesz gazdagabb, személye idén is SMS-szavazással dől el. További információk a www.primaprimissima.hu oldalon érhetők el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász