Erdély Abramovicsa

Kiemelkedõen sikeres évet tudhat maga mögött két fõ tevékenysége, az üzlet és a sport terén. Októberben megnyitotta a Trigránittal közösen létrehozott, Románia egyik legnagyobb ingatlanbefektetésének számító kolozsvári Polus Center bevásárlóközpontot, labdarúgócsapata, a centenáriumát ünneplõ CFR pedig a 2007–2008-as szezon téli szünetében vezeti a pontvadászatot. Elégedett?

n Igen, noha a Polus megnyitása kapcsán az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert tízéves értelmetlen harc áll mögötte. Ennek a bevásárlóközpontnak már 1998-ban meg kellett volna nyitnia kapuit, viszont Romániában, és fõképp Kolozsváron sajnos sokkal hosszabb idõ alatt lehetett törvényes dolgokat véghezvinni, mint bármely más kelet-közép-európai országban. Mindezt bebizonyítottam a kolozsvári újságíróknak is, amikor évekkel ezelõtt elvittem õket Pozsonyba, ahol a 2000-ben megnyílt Polus City Center megépítése azután került napirendre, hogy elmaradt a kolozsvári. A futball életem másik fejezete, és amikor 2001-ben a CFR átvételével beszálltam a sportágba, elmondtam: nyerni akarok. Fél év alatt a harmadosztályból fel is jutottunk a B ligába, onnan pedig két szezon után a Liga 1-be, ahol éllovasok vagyunk.

Szép menetelés. Ugyanilyen könynyen ment az elsõ millió megkeresése is? Mintegy 50 millió dolláros vagyonával Románia hatodik leggazdagabb magyarja, és szerepel az ország legtehetõsebb 300 embere között.

n Azok közé tartozom, akik elmondhatják, hogyan keresték meg az elsõ milliót. Húszas éveimet, a gyermekkor meghosszabbítását végigdolgoztam, vállalkozóként a nulláról indultam. Apám 1990 tavaszán telepedett le Németországban, ahová az év õszén én is követtem. Építkezési vállalkozást mûködtettünk, ahová Romániából vittük a munkaerõt, és húszról négyszáz fõre duzzadt az alkalmazottak létszáma. Ezzel párhuzamosan nagykereskedelmi szinten beálltam illatszerárusnak: kölcsönöztem 13 ezer márkát, és behoztam Romániába egy teherautó sprayt. Az embereknek volt pénzük, ki voltak éhezve az árura, ráadásul a legjobb célközönség akkor is a szebbik nem volt, így nagyon jól lehetett nyerni a dezodorokon, mert a haszonkulcs a beszerzési ár többszöröse volt. Pár hónap alatt megkerestem az elsõ millió márkát, a pénzt pedig újraforgattuk. Aztán belekezdtem az autóalkatrész-üzletbe. Romániában az enyém volt az elsõ, külföldi autók számára létesített nagy- és kiskereskedelmi hálózat, emellett kamionszámra hoztam be a használt autókat, késõbb pedig márkakereskedéseket nyitottam. Miután megismertem Demján Sándort és a Trigránit csoportot, tevékenységem kiterjedt az ingatlanbefektetésekre is.

Mi a magyarázata, hogy hat és fél év után, 1996-ban visszatért szülõföldjére? Nemzedéke tagjai közül a kilencvenes években sokan végleg kivándoroltak Kolozsvárról, amiben a Funar-korszaknak oroszlánrésze volt.

n Németországban tudatosult bennem, hogy a világon nagyon sok helyen érezheti jól magát az ember, de otthona csak egy van. Elmentem nyugatra, dolgozni kezdtem, hogy megvalósítsam a céljaimat, autót, lakást vásároltam, késõbb új kocsi kellett, a lakásba pedig minden, ami a legjobb a piacon. Adott pillanatban azonban mégis üresnek tûnt a ház: nem voltak ott a barátaim, az ismerõseim, holott már gyerekkoromban is sok ember, nagy társaság vett körül, fõleg a sport miatt. Eleinte a munka képes volt pótolni ezt a hiányt, de az álmok megvalósulásával ezek a lelki dolgok sokkal többet nyomnak a latban. Utánam egy évvel különben a szüleim is hazajöttek.

Országos hírnévre a nagy múltú kolozsvári vasutascsapat megvásárlásával tett szert. Miért éppen a futballba fektetett be?

n Ebbe a sportágba rendszerint két típusú vállalkozó fektet be: aki szereti, illetve aki valamilyen másodlagos haszonra kíván szert tenni. Azaz politikai vagy üzleti síkon akarja kihasználni, és azon a jogcímen, hogy eltartja a futballcsapatot, juttatásokért zsarolja a városi, megyei önkormányzatot vagy a kormányt. Én az elõbbiek közé tartozom: szeretem ezt a sportot, ráadásul jövedelmem legnagyobb adóhányadát is ez viszi el. Számomra a foci a mindennapi tevékenység szelepe, csapatom kilencven perces játéka alatt megszabadulok a felgyûlt pszichikai nyomás alól, ugyanakkor fel is töltõdöm. Semmiféle szakmai tevékenység, siker nem képes olyan kirobbanó érzést, boldogságot okozni, mint a gól, a gyõzelem azonnali öröme. Megfigyeltem magamon: a hosszú távú befektetésnek számító Polus Center átadásakor a puszta elégtétel mellett nem fogott el kirobbanó öröm.

Szenvedélyére ugyanakkor több millió eurót is áldozott: megújult a Gépész utcai stadion, a keretben pedig több az idegenlégiós, mint a belföldi. Emiatt sokan erdélyi Abramovicsként emlegetik.

n Amikor a futballklubot átvettem, mindössze pár hét választotta el a megszûnéstõl, minden a sötét Afrika szintjén volt. Esõzéskor az öltözõkbe befolyt a víz a tribünrõl, edzõpályájának, labdáknak híre-hamva se volt. Az akkoriban elméletileg ötezer fõs befogadóképességû stadiont 15 és fél ezresre bõvítettük, az UEFA-tól megkaptuk a Bajnokok Ligája mérkõzések rendezésére feljogosító engedélyt, jövõ nyárra pedig akár 29 ezer szurkolót fogadhatunk. Keretünkben azért sok a külföldi, mert Romániában nagyon kevés a jó futballista, miután kiesett az a generáció, amely a kilencvenes években töltötte be 17–18. életévét. Mindez azzal magyarázható, hogy miközben a kommunista idõkben mindenki sportolt, a rendszerváltás után az ifjúság klubokban, diszkóban, a televízió, az internet elõtt tölti az idejét. Ráadásul a kilencvenes években a korábban létesített kevés sportbázis többsége is tönkre ment, mivel ezek a sportlétesítmények különbözõ ipari vállalatok birtokában voltak, majd a magánosítás után az új tulajdonosok a pályák nagy részét beépítették. Tehát nálunk nincsenek megfelelõ számban jó futballisták, a meglévõk átigazolási ára pedig irreálisan magas. Ezért irányult a figyelmünk a külföldi, fõképp a portugál bajnokság felé, hiszen az ország gazdaságilag nagyon közel áll Romániához, ráadásul valóságos futballistagyár, sportiskoláit, futballakadémiáit az egykori gyarmatokból, elsõsorban Brazíliából látja el gyerekekkel. A többi, brazil vagy svéd játékos hab a tortán, a különbözõ futballkultúrák kombinációja. Célunk a bajnoki cím, jövõre pedig a BL-szereplés megszerzése, szeretném, ha pár év alatt kemény ellenfélként jegyeznének bennünket a nemzetközi porondon.

Romániában köztudomású a politika és az üzlet összefonódása, ami a jelenlegi korrupcióellenes hadjárat során számos témát kínál a sajtónak. Milyen politikai nyomás nehezedik az üzletemberekre?

n A romániai politika különbözõ üzleti körök kiszolgálójává vált, és mindezt olyan sportszerûtlenül mûvelik, hogy nincs az az eszköz, gazemberség, amelyet ne mernének bevetni, ha gazdasági érdekeik úgy kívánják. Nagyon kiábrándultam a politikából. Üzletemberek, cégtulajdonosok kineveltek maguknak egy politikai réteget, amely szinte korlátlanul az õ érdekeiket szolgálja. Aki túl buta volt az üzlethez, de jó a beszélõtehetsége, a tévében elõnyös a megjelenése, azt bedobták a politikába és tanácsost, parlamenti képviselõt, minisztert csináltak belõle. A politika befolyását akkor tapasztalja a bõrén az ember, amikor törvénytelenül betartanak neki, nem kap meg különbözõ engedélyeket vagy lejárató kampányt folytatnak ellene. Ha viszszatekintünk az emberiség történetében, az összes szerencsétlenséget, háborút, népirtást a politikusok okozták.

Amikor hónapokkal ezelõtt a román ügyészség zsarolás és bûnszervezet támogatása gyanújával eljárást indított ön ellen, többek között Traian Bãsescu államfõnél panaszolta be az üzleti szféra, a politika és az igazságszolgáltatás összefonódását, amely ön szerint polipként hálózza be a közéletet. Pontosan hogy néz ki ez a valóságban?

n Bizonyos gazdasági körök kineveltek, majd pozícióba juttattak embereket, akik döntéseikkel hatást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra. Például oly módon, hogy bírák, ügyészek közeli rokonai állnak alkalmazásban ezeknél a cégeknél, így a család közvetlenül függ ezektõl a gazdasági köröktõl. Ez nem véletlen, hanem tudatosan kialakított struktúra. Akad olyan gazdasági csoport, amelynek keretében több tíz olyan feleség vagy férj dolgozik, akinek a párja ügyész, bíró, rendõr vagy számvivõszéki tisztviselõ. Traian Bãsescuhoz azért fordultam, mert nyíltan állást foglalt a korrupcióval szemben, és tett is az országban elburjánzott maffiatípusú csoportosulások ellen. Romániában az elmúlt 17 évben talán soha nem folyamodtak ennyire nyílt, durva eszközökhöz, mint most, soha nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritaté is kinevelte az új nemzedéket, amellyel a gazdaság jelentõs szegmensét ellenõrzi. Minél nagyobb volumenû üzlet, befektetés forog kockán, annál magasabb rangú politikust, állami apparátust vetnek be, jelszavuk pedig az: ha nem õk szereznek meg valamit, akkor senki más. Nem kell feltétlenül közvetlen gazdasági konkurencia fennálljon bizonyos ágazatban, hogy azt mondják: ne engedjük, hogy megvalósítsa ezt vagy azt a befektetést, mert akkor jövedelemre tesz szert és elõfordulhat, õ is olyan eszközökhöz folyamodik, mint mi. Vagyis az igazságszolgáltatásba fekteti a pénzét, nem a futballcsapatba, nem játékosokat vásárol, hanem bírákat, ügyészeket, rendõröket, fináncokat. A hasonló mentalitású emberek a múltból jöttek, a jelenben sem tudnak másképp gondolkodni, de sajnos elegendõ tõkéjük van disznóságaik megvalósításához. Ráadásul részükrõl különösen elkeseredetté vált ez a harc, hiszen tudják: az uniós csatlakozás miatt tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket, és nem nyílik több lehetõségük lopni, csalni, hazudni.

Milyen mértékben kedvez a befektetéseknek a romániai gazdasági környezet?

n Sûrûn megfordulok a térség államaiban, és elmondhatom: a romániai ma Kelet-Közép-Európa legdinamikusabban fejlõdõ gazdasága. Ha a politika piszkosul el nem ront valamit, akkor a román gazdaság hosszú távon felfelé ívelõ pályán lesz. Többek között ezzel magyarázható, hogy Románia tíz-tizenkét nagyvárosában szeretnék Polus-bevásárlóközpontot nyitni a következõ években, mivel az ilyen típusú befektetéseknek megvan a helyük: a lakosság életszínvonala javul, a konzumtársadalom növekvõben van.

A romániai politikán belül leköti-e a figyelmét az erdélyi magyar érdekképviselet kérdésköre?

n Az érdekképviselet kapcsán meglátásom az, hogy az RMDSZ számos nehézséggel küszködik, de van egy alapvetõ problémája: nem mondhatja el magáról, hogy valamilyen konkrét politikai színezete lenne. Be kell vallanunk, hogy beállítottsága többnyire kemény bal, viszont azt mégse mondhatja el magáról a szervezet, hogy kommunista. De nem vállalhatja magára a jobboldaliságot sem, hiszen az erdélyi magyar társadalom nem kimondottan jobb- vagy baloldali. Márpedig abban a pillanatban, amikor nem képes felmutatni valós, életbevágóan fontos kisebbségi problémákat, nem tudja felmutatni, milyen érvek alapján muszáj ráütni a pecsétet, akkor a magyarság politikai opció alapján kezd el szavazni. Vagyis attól a pillanattól Juliska néni és Pista bácsi azt mondja: õ baloldali, ezért szociáldemokrata pártra szavaz, vagy ellenkezõleg, jobboldali alakulatra. Másrészt az RMDSZ nagyon megérett a tisztújításra, miután egyedüli romániai párt, amelynek élén 14 éve ugyanazok a személyek állnak. Bármennyire is kedveli az ember a szövetség vezetõit, egy idõ után megunja ugyanazokat az arcokat látni. Emiatt nagyon sokan kiábrándultak az RMDSZ-bõl, és úgy érzik, nem tett túl sokat a magyarságért, ellenben fél téglával veri a mellét, miközben a beszéd és a cselekedet között nagy szakadék tátong. Ehhez képest hál’ istennek Romániában jelenleg már nincsenek valós kisebbségi problémák, nem tapossák el a magyarokat, magyarnak lenni semmivel sem roszszabb itt, mint más országban bármilyen kisebbséginek. Nekem sem azért tartanak be egyesek, mert magyar vagyok.

Rostás Szabolcs

Pászkány Árpád Zoltán

Pászkány Árpád Zoltán 1971. november 19-én született a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön, középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte. Számos romániai és multinacionális cég tulajdonosa vagy részvényese, tevékenységének fõ területe az ingatlanfejlesztés, autókereskedelem, futball. Nõs, két gyermek apja.