ugyanakkor a realitásokon, a tényeken nyugszik. Kifejtette: a két szerző arra a kérdésre ad szubjektív választ, hogy vajon hiábavaló volt-e az elmúlt 30 év? „Rendhagyó teljesítmény” – értékelte a kötetet Tibori Szabó.

Markó Béla elmondta, a budapesti Helikon Kiadó gondozásában megjelent közös könyv ötlete Lengyel Lászlótól származott, akinek korábban is jelentek meg hasonló köteteik. Az RMDSZ egykori szövetségi elnöke hozzáfűzte:

Mint részletezte, azért vállalta el, mert egyrészt egy generációba tartoznak, másrészt hasonlóan élték meg az 1989-es rendszerváltást.

Lengyel László emlékeztetett, hogy korábban három hasonló – Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal, Hankiss Elemér szociológussal és Surányi György közgazdásszal közösen írt – beszélgetéskötete jelent meg. Ezekben azokat a kérdéseket igyekezet végigbeszélni, amelyek számára fontosak, mondta.

Elmondta, a könyv 2016 novemberében készült, és szerinte közben drámai események történek a világban, Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnökének színre lépésével, a Brexittel, az európai szélső jobboldal előretörésével változás következett be. Úgy érezték, egy olyan időszakban éltek meg, amely már lezárult, ezt szerették volna megérteni, tette hozzá.

Ebből többek között kiderül, milyen korlátai és lehetőségei vannak a magyar-román párbeszédnek, értékelt.

A méltatások után hosszú beszélgetés kezdődött arról, mi minden történet a rendszerváltozás óta, hogy újjá kellett építeni a kommunista rezsim utolsó éveiben a teljes szétesés felé sodródott erdélyi magyar közösséget.

Markó Béla kitért arra is, hogy a 90-es években még „akasztották volna”, ha nemzetállamról kezd beszélni, mert akkoriban ennek leépítésében és az önkormányzatok megerősítésében látták az önrendelkezés felé vezető utat.

Lengyel László a magyar-román viszonyt értelmezte történelmi kontextusban. Arról beszélt, hogy Magyarország lélekben soha nem mondott le Erdélyről, de még a Horthy rendszerben is akadt egy-két gondolkodó, aki látta, hogy Magyarország a haderejével önmagában semmire sem juthat, a nagyhatalmak döntenek a térség sorsáról. A közgazdász-politológus sajnálkozva emlékezett, hogy 1989 után Magyarország számított a térség vezető „reformállamának”, akkor még egész Európa figyelt a szavára. „Mára meg hová jutottunk” – fogalmazta meg lesújtó véleményét Lengyel.

Hozzáfűzte: az Egyesült Államokkal való együttműködése miatt a román állam meglehetősen magabiztos, ami döntéseiben is meglátszik: a jogállam állapota katasztrofális, ám ez szemmel láthatóan nem zavarja a saját érdekeit követő nagyhatalmat.