Építkezhet a margittai magyar iskola: megszavazták a telekkisajátítást

•  Fotó: KelemenHunor.ro

Fotó: KelemenHunor.ro

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójának rég várt támogatása révén harmadik nekifutásra elfogadta a margittai tanács a Horváth János Gimnázium fejlesztéséhez szükséges telekkisajátítást.

Pap Melinda

2017. július 29., 10:132017. július 29., 10:13

Harmadik nekifutásra megszavazta a margittai Horváth János Gimnáziumnak szánt telek kisajátítását a Bihar megyei város helyi tanácsa, a csütörtöki ülésen már a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta az erre vonatkozó határozattervezetet, mondta a Krónikának Árkosi Antal, az RMDSZ-frakció vezetője.

A margittai RMDSZ-elnök kifejtette, az elmúlt napokban több ízben is egyeztetett a PNL-s önkormányzati képviselőkkel

– akik a korábbi két alkalommal nem szavazták meg a kétharmados többséget igénylő tervezetet –, és ezúttal sikerült támogatásra bírni őket. Hangsúlyozta, az RMDSZ nem ajánlott fel együttműködési lehetőséget a támogatásért cserébe, csupán annyit ígért, hogy amennyiben az ellenzéki frakciónak a város fejlesztését célzó projektjei lesznek, támogatja azokat a tanácsban.

Árkosi Antal elmondta, arra is emlékeztette a korábban a kisajátítás ellen állást foglaló liberálisokat, hogy Nagyváradon épp a PNL-s városvezetés készül több telket is kisajátítani a Kert (Avram Iancu) utcában. Így végül a testület egyhangúlag támogatta a magyar iskola fejlesztéséhez elengedetlen telekkisajátítást. Árkosi Antal elmondta,

remélhetőleg többé nem kerül a tanács elé az ügy, ugyanis a Bihar megyei önkormányzat célirányos támogatást küldött, így arról nem kell szavaznia a testületnek.

Úgy vélte, következő lépésként a 3500 négyzetméteres telek újraértékelése következik, majd a három hónaposra becsült kisajátítási procedúra után előkészítik az építkezési folyamatot.

Mint arról beszámoltunk, a margittai tanács PNL-frakciója hónapok óta akadályozta annak a határozattervezetnek az elfogadását, amely alapján kisajátítanák a Horváth János Gimnázium melletti területet.

Az RMDSZ-es városvezetés az évek óta parlagon heverő telken sportközpontot és étkezdét építene a helyszűkében lévő tanintézet diákjainak.

A szövetségnek csupán egyetlen szavazat kellett a terv átviteléhez, az RMDSZ 7 és a PSD 4 szavazata mellé egy liberális tanácsos voksára is szükség volt a kétharmados többséghez.

A PNL tanácsosai különben évekkel ezelőtt a magyar iskola létrehozását sem szavazták meg, igaz, akkor nem volt égetően szükség a támogatásukra, mivel nem kellett kétharmados többség a tervezet elfogadásához.

A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat