Fotó: Biró István
Elutasította a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester kifogásait a táblabíróság pénteken, és megállapította, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szabályosan gyűjtött bizonyítékokat az ügyben.
2017. április 21., 17:372017. április 21., 17:37
2017. április 21., 19:122017. április 21., 19:12
Horváth Annát befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával állította bíróság elé a DNA tavaly decemberben, arra hivatkozva, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
A DNA Fodor Zsolt kolozsvári üzletember ellen is vádat emelt az ügyben: őt befolyás vásárlásával és pénzmosással gyanúsítják. A bizonyító eljárás szabályosságát megkérdőjelező kifogásokat az ő esetében is elutasította a kolozsvári táblabíróság. A per előzetes szakaszában hozott végzés ellen három napon belül lehet fellebbezni. Ha a pénteki határozat jogerőre emelkedik, megkezdődhet a per érdemi tárgyalása.
Horváth Anna ellen tavaly októberben indult bűnvádi eljárás, azóta hatósági felügyelet alatt áll, az ügyészség pedig eltiltotta hivatala gyakorlásától. Miután a kényszerintézkedést másodszor is meghosszabbították, az RMDSZ politikusa márciusban lemondott a kolozsvári városházán betöltött alpolgármesteri tisztségéről, helyére pedig az RMDSZ által jelölt Oláh Emese önkormányzati képviselőt választotta a városi tanács. Horváth Anna közösségi oldalán korábban közölte: nem feljelentés, hanem egy tavaly februárban kezdődött \"teljes körű nemzetbiztonsági megfigyelése\" alapján, a „lehallgatások értelmezéseinek ürügyén” indult ellene ügyészségi eljárás.
Az RMDSZ következetesen kiállt megvádolt tisztségviselője mellett. Horváth Anna lemondásakor Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy vélekedett: a DNA karaktergyilkosságot hajtott végre, semmi sem indokolta az elöljáró eltiltásának öt hónapi fenntartását. Az RMDSZ elnöke megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a kolozsvári alpolgármester ellen a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) együttműködése alapján indult eljárás, noha az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a két intézmény együttműködését.
Romániában az alkotmánybíróság tavaly februárban döntött arról, hogy el kell különíteni a titkosszolgálatok által nemzetbiztonsági céllal, illetve az ügyészek és rendőrök által bűnügyi nyomozások érdekében végzett titkos megfigyeléseket és lehallgatásokat. A testület a döntés részletes indoklása során rámutatott: bár rendelkezésének nincs visszamenőleges hatálya, a bíróságok a folyamatban lévő peres ügyeknél már nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.