Eltérő eredmények a tanári versenyvizsgán

Sokkal sikeresebb volt a Bihar megyei tanárok idei versenyvizsgája, mint a 2008-as, igaz, a vizsgázni vágyók is rekordszámban jelentkeztek – közölte Dorel Luca Bihar megyei főtanfelügyelő.

Pap Melinda

Nagy Orsolya

2009. július 23., 10:362009. július 23., 10:36

A kinevezési vizsgára 2911-en jelentkeztek, ám közülük csak 2247-en jelentek meg. De még a rekordszámú jelentkezőhöz képest is nagyon jó az átmenő jegyet elérők aránya: míg tavaly a vizsgázók 30 százaléka ért el ötösön felüli jegyet, ez most 1848-nak, nyolcvan százalékuknak sikerült. Közülük is 921-en értek el hetes fölötti átlagot.

Dorel Luca kifejtette, örül, hogy a vizsgatételek nem voltak túlságosan nehezek. Több kollégájával együtt ugyanis ő is azt kérte az oktatási minisztériumtól, ne tegye lehetetlenné a tanári állások megszerzését a pályakezdők számára. A megyében négyen kaptak tízest a dolgozatukra, ketten angol szakon vizsgáztak, a másik kettő pedig állampolgári nevelésből, illetve képzőművészetből teljesített tökéletesen. Összesen 266 óvást nyújtottak be a vizsgázók, közülük 86-nak felfelé, 36-nak pedig lefelé módosították a jegyét.

Jó eredmények születtek a tanári versenyvizsgán Hargita megyében is, ahol a vizsgázók mintegy fele hetesnél nagyobb jegyet szerzett, így címzetes állásra pályázhatnak. Kálmán Ungvári Zsófia Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint a 927 beiratkozott végzősből 748 jelent meg a vizsgán, és több mint 51 százalékuk kapott hetesnél nagyobb jegyet. A vizsgázók 33 százaléka ért el 5-ös és 7-es közötti eredményt, míg mintegy 15 százalékuk megbukott. A 101 óvás nyomán 31 esetben módosították a jegyet, 21 fellebbező nagyobb, 10 kisebb minősítést kapott. A megyében 796 pedagógusi állást hirdettek meg idén, ezek közül 280 címzetes.

Maros megyében ellenben csupán a vizsgázók egyharmada pályázhat címzetes állásra, a vizsgán megjelent 1900 végzősből csupán 685-en kaptak 7-esen felüli jegyet, 303-an az 5-öst sem érték el. A 314 fellebbezésből csupán 159-nek adtak helyet, a megbukottak közül senkinek nem emelték a jegyét. A megyében 535 címzetes állást hirdettek meg. Gyengén teljesítettek az Arad megyei vizsgázók is, az 1395 megjelent végzős közül csupán 477-en pályázhatnak a megyében meghirdetett 260 címzetes állásra.

Az első helyosztóra, amelyen a 7-esen felüli jegyet elértek vesznek részt, július 24-én, pénteken kerül sor, szombaton pedig azoknak a címzetes állására pályázhatnak az érdeklődők, akik máshol szeretnének tanítani, mint ahova helyezték őket. Július 27-étől 29-éig az átmenő jegyet elérők versenghetnek a helyettesítő tanári állásokért, a még mindig fennmaradt helyekért pedig augusztus 28-án lehet majd vizsgázni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen

A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen
2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson