Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye / Facebook
Első alkalommal szenteltek állandó diakónusokat a nagyváradi székesegyházban – olvasható a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldalán.
2023. június 18., 15:292023. június 18., 15:29
Amint a szombaton megjelent bejegyzésben olvasható, Böcskei László római katolikus megyés püspök úgy fogalmazott a frissen felszentelt diakónusoknak: „mindig, amikor elindultok szolgálatra, amikor bátorításra van szükségetek, érintsen meg benneteket Jézus. Hordozzátok magatokkal az Úrnak a szavát, merítsetek belőle mindig erőt” – idézi a bejegyzés Böcskeit.
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye / Facebook
A megyés püspök úgy fogalmazott, a diakónusoknak helyük és küldetésük van az egyházban, az örömhírt és a békét terjesszék.
A cél, megnyílni Isten terve előtt és az ő akarata szerint cselekedni” – mondta Böcskei László a diakónusszentelésen. .
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye / Facebook
A Magyar Katolikus lexikon szócikke szerint a diákonus szó a görög diakonosz, „szolga, segítő, hírvivő” szóból származik, jelentése szerpap, a diakonátus szentségében részesült klerikus.
Az állandó diakónusra nézve az általános klerikusi kötelességek és jogok csak részben érvényesek. Maga a Kánonjogi Kódex tesz egy sor kivételt, amikor jelzi, hogy hacsak a részleges jog másként nem rendelkezik, az állandó diakónust nem kötelezi az egyházias viselet előírása, a közhatalom gyakorlásával járó hivatal, a világi vagyon kezelése, hasonlóképpen nem vonatkozik rá a politikai pártokban és a szakszervezeti vezetésben való részvétel tilalma sem.
Orgonafesztivállal avatták fel Mária Terézia császárnő egykori ajándékát, a nagyváradi székesegyház megújult orgonáját. Az eseménysorozat folytatódik.
Közelről is megszemlélhetik az érdeklődők a nagyváradi székesegyház restaurált orgonáját, a Mária Terézia császárnő által adományozott hangszert ugyanis csütörtökön, nyílt nap keretében szerelik össze.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.
A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
szóljon hozzá!