Fotó: Varad.org
Közelről is megszemlélhetik az érdeklődők a nagyváradi székesegyház restaurált orgonáját, a Mária Terézia császárnő által adományozott hangszert ugyanis csütörtökön, nyílt nap keretében szerelik össze.
2022. október 12., 18:032022. október 12., 18:03
Azokat, akik kíváncsiak az évszázados hangszerre, 15 és 17 óra között várják a nagyváradi római katolikus székesegyházban tartandó ingyenes eseményre, nyílt napra. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség honlapján közzétett közleményében emlékeztet, hogy
Ennek célja a térség turisztikai és kulturális erőforrásainak a fejlesztése, melyben a püspökség már több évszázada kiemelkedő szerepet vállal. Az orgona javítási, kibővítési és restaurálási munkálatai már 2020-ban megkezdődtek és folyó év végére teljesen le is zárulnak, mutat rá a közlemény.
Az orgona működését biztosító több ezer alkatrész és alkotóelem joggal számíthat érdeklődésre, annál is inkább, mert egy emberöltőben talán csak egyszer adódik alkalom betekintést nyerni egy ilyen összetett hangszer építésébe és működésébe” – harangozzák be a csütörtöki eseményt a püspökség szakemberei.
Hangsúlyozzák, hogy mivel az orgona nem csak sípokból, játszóasztalból és billentyűkből áll, hanem az azokat összekötő bonyolult rendszerből is,
Az értékes hangszer felújításának költségei 351 492,13 euróra rúgtak, a szerződést még 2020 februárjában írták alá. A nagyváradi székesegyház orgonáját Mária Terézia adományozta a püspökségnek, öt év alatt, 1777 és 1782 között készítette Fridolin Ferstl bécsi orgonaépítő, majd az 1890-es években az Országh orgonaépítő manufaktúra jelentősen átépítette.
Az aranyozott hangszer harminckét regiszterével és több mint 2000 sípjával már annak idején nagyon értékesnek számított. Legutóbb 1982-ben javították, s az utóbbi években több sípja is restaurálásra szorul. Böcskei László megyéspüspök 2013 óta próbált forrásokat találni a felújítására.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.
Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
Az idei év első hét hónapjában több mint 5000 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt Máramaros megye hegyvidékén, kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, amikor több mint 6700 illegális határátlépést jegyeztek.
Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.
Huszonhatmillió forinttal segíti a háromszéki és parajdi természeti katasztrófák kárvallottjait a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A két és fél évtizedes hagyomány jegyében megérkezett Nagyváradra Debrecenből négy, a híres Virágkarneválon augusztus 20-án „fellépő” virágkocsik közül a magyar államalapítás ünnepére időzített Magyar Kultúra Napjai elnevezésű rendezvény részeként.
szóljon hozzá!