Elmagyarázná az EMNP a románoknak az autonómiát

Elmagyarázná az EMNP a románoknak az autonómiát

Fotó: Nagy D. István

Szándékosan félrevezeti a román közvéleményt Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, amikor azt mondja, az autonómia sérti az ország egységét – szögezte le keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki szervezetének elnöke.

Bíró Blanka

2014. szeptember 02., 19:102014. szeptember 02., 19:10

Egyúttal önkritikát is megfogalmazott: meglátása szerint a magyar politikusok nem követtek el mindent, hogy a románoknak elmagyarázzák az autonómia lényegét, azt, hogy az az ország határain belül megvalósuló önkormányzatiságot jelent.

Bedő Zoltán a pártja országos választmánya elé terjesztette javaslatát, és miután összegyűlnek az aláírások a párt jelöltjének, Szilágyi Zsoltnak az államfőválasztáson történő indulásához, tájékoztató akciót indítanak a románság körében.

Bedő Zoltán a helyi sajtóban egy 15 részből álló autonómiasorozatot jelentetett meg, ezt kivonatolják, lefordítják román nyelvre és eljuttatják a román politikusoknak, a sajtónak és a közembereknek is. Amint arról beszámoltunk, Liviu Dragnea egy televíziós műsorban azt mondta, kizárt a „politikai zsarolás” a Székelyföld autonómiája kapcsán, mivel a kormánynak az RMDSZ nélkül is megvan a többsége.

Jogi segítség kézdiszentlélekieknek

Elégedetlen a nyomozó hatóságok munkájával, ellentmondásosnak tartja a kézdiszentléleki motoros balesettel kapcsolatos nyilatkozataikat Bedő Zoltán. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki elnöke keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, több szemtanú állítja, hogy a szovátai fiatalember még élt a baleset után, ám az összegyűlt romák agyonverték.

Mint részletezte, Florin Sătârbasa ügyész azt nyilatkozta, nem merül fel gyilkosság gyanúja, később a rendőrség arra hivatkozott, nem készült el az orvosi látlelet, majd újabb vizsgálatokat kértek, Gheorghe Achim kézdivásárhelyi ügyész pedig azt mondta, három vádiratot állítottak össze: gondatlanságból elkövetett emberölésért, testi sértés miatt, és rendháborításért.

Bedő szerint veszélyes a nyomozó hatóságok hozzáállása, félő, hogy ha a közösség úgy érzi, nem szolgáltatnak igazságot, külső sugallatra megpróbál igazságot tenni. Bedő felajánlotta, hogy jogi segítséget nyújtanak, és azoknak a kézdiszentlélekieknek is, akiket augusztus folyamán megvertek a csendőrök, és még meg is bírságolták őket, amikor egy adósság miatt összeszólalkoztak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját

Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját
2024. május 08., szerda

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő

Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő
2024. május 08., szerda

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is
2024. május 08., szerda

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben

Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben
2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett