Fotó: Rostás Szabolcs
Egyik hétről a másikra, sok esetben ennél is sűrűbben változnak Romániában a járványügyi korlátozások, az országba való beutazás feltételei, ezért a jelenlegi nyaralási idényben fokozottan ajánlott tisztában lenni az aktuális szabályozásokkal.
2021. augusztus 19., 12:382021. augusztus 19., 12:38
Az elmúlt időszakban számtalan román állampolgár szembesült azzal, hogy egyféle járványügyi szabályozások voltak érvényben a külföldre utazásuk pillanatában, és újabbak léptek hatályba közvetlenül a hazatérésüket megelőzően. A hatóságok által foganatosított intézkedések gyakori váltakozása mindenekelőtt a nyaralásukat külföldön tervezőket vagy a más célból külföldre utazókat befolyásolja. Például sokak vakációjába kavart be alaposan, hogy a romániai turisták körében közkedvelt célpontnak számító Görögországot a bukaresti hatóságok augusztus elsejétől járványügyi szempontból vörös zónába sorolták, augusztus 15-étől pedig ugyanebbe a kategóriába került Montenegró és Törökország is.
A járványügyileg enyhébb, sárga zónába tartozó országokból érkező be nem oltottak 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-teszttel mentesülnek a karantén alól. Ráadásul augusztus 13-ától Románia határátkelőinél csak az uniós digitális Covid-igazolványt fogadják el a sárga és vörös övezetbe sorolt országokból beutazóktól, és adott esetben ennek letöltése is nehézségbe ütközik. „Azt tanácsoljuk mindenkinek, hogy külföldre utazás előtt alaposan tájékozódjon a célországba való be-, valamint a majdani hazautazásra vonatkozó feltételekről. Adott esetben a karanténtól való mentesülés múlhat ezen” – jelentette ki a Krónikának Mihai Moisescu, a Kolozs megyei népegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője.
Az illetékes megerősítette, amit magunk is tapasztaltunk: a kolozsvári nemzetközi repülőtéren landoló antalyai charter járat utasai jelentős részének sárga színű, „Karantén” feliratú cédulát nyomtak a kezébe a DSP munkatársai, míg az oltottak fehér papírfecnit kaptak, ami a vesztegzárkötelezettség alóli felmentést jelenti. Jellemző volt, hogy többen negatív PCR-tesztet felmutatva abban reménykedtek, hogy megszabadulnak a 14 napos otthoni elkülönítéstől. „Lényeges, hogy csakis az oltottság mentesít a vörös zónába sorolt országokból való hazatéréskor, a negatív teszt nem, kivételt a kiskorúak képeznek” – nyomatékosította Mihai Moisescu igazgató, kérdésünkre hozzátéve, hogy a karanténra kötelezettek adatai a DSP, a határőrség és a rendőrség közös adatbázisába kerülnek, majd a rendőrség személyesen és telefonhívással ellenőrzi, betartják-e a kötelező elkülönítést.
Fotó: Román Határrendészet
Jó, ha tudjuk, hogy 6 éves korig a gyermekek koronavírusteszt nélkül utazhatnak haza külföldről, míg a 6 és 16 év közötti kiskorúaknak vörös és sárga zónából PCR-tesztre, vagy 12 és 18 év között oltási bizonylatra van szükségük (Romániában 12 éves kortól adható be a koronavírus elleni védőoltás). Vagyis a gyerekek akkor is szabadon mozoghatnak itthon, ha beoltatlan szüleikkel vörös zónából érkeznek Romániába, vagy sárga övezetbe tartozó országból, ám a felnőttek – akik ezekben az esetekben karanténra kényszerülnek – nem mutatnak fel negatív tesztet, és korábban nem is estek át a fertőzésen.
Egyébként a vírustesztek ára többnyire Romániában borsos (PCR-tesztek esetében túllépve a 400 lejt is), Görögországban 60, Törökországban mindössze 20 euróért elvégzik bárki számára, és az eredményt digitálisan, QR-kóddal ellátva bocsátják rendelkezésre. Mindez azért sem mellékes, mert az uniós Covid-igazolvány külföldön elvégzett teszt alapján nem tölthető le a román hatóságok által létesített Certificat-covid.gov.ro platformról, ahol kizárólag romániai helyszín közül lehet választani. A határátkelőknél azonban elfogadják a QR-kóddal ellátott digitális teszteredményt vagy annak kinyomtatottat formáját is.
Átadták szombaton a nagyváradi repülőtér új, 40 millió eurós beruházással épült utasterminálját.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra – mondta Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke.
A kolozsvári regionális sürgősségi kórház építési munkálatainak hivatalos avatóünnepségén vett részt szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki ez alkalomból kijelentette: érezhetően javulni fog az egészségügyi ellátás minősége Romániában.
Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
szóljon hozzá!