Bűnvádi eljárás indult Traian Berbeceanu, a Szervezett Bűnözés Elleni Brigád (BCCO) Fehér megyei vezetője ellen, aki a gyanú szerint évekig segített egy adócsalás elkövetésével vádolt bűnbandát.
2013. október 23., 19:122013. október 23., 19:12
A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) szerdán tizenegy házkutatást végzett a megyében – többek között a BCCO vezetőjének lakásán is –, amelynek nyomán egyelőre hat személy ellen emeltek vádat, ügyészségi források szerint azonban az ügyben Ovidiu Moş dévai alpolgármester, egy gyulafehérvári és egy dévai rendőr, valamint több Hunyad megyei üzletember, köztük egy bankfiók igazgatója is érintett. A bűnbanda támogatása miatt ugyanakkor a Fehér megyei brigád egyik parancsnoka ellen is eljárást indíottak. A hatóságok szerint a kőolajszármazékokkal kereskedő bűnbanda 2003 óta papíron létező cégeken keresztül fiktív tranzakciókat folytatott, az adócsalással pedig közel 3,5 millió lejes kárt okozott az államkasszának.
Az ügyészek szerint Berbeceanu rendszeresen információt adott a bűnbandának azzal kapcsolatban, hogy a DIICOT éppen milyen ügyben és ki ellen folytat nyomozást. A csendőrök tegnap kihallgatásra a DIICOT székhelyére kísérték Berbeceanut, aki a lakásából kilépve tagadta az ellene felhozott vádakat, és „aljas összeesküvésnek” nevezte az eljárást. „Én és az alkalmazottaim becsületesek vagyunk. Pontosan tudom, hogy ki áll az ügy mögött” – fogalmazott a hatósági vezető, akit egyébként 2007-ben az év rendőrének választottak.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!