Egységes és „egyetlen” Európa mellett tettek hitet a nagyszebeni EU-csúcson részt vevő állam- és kormányfők

Pataky István 2019. május 09., 18:32 utolsó módosítás: 2019. május 09., 18:46

Az egységes Európa és polgárainak megóvása mellett tesznek hitet az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtökön Nagyszebenben rendezett csúcsértekezletükön elfogadott nyilatkozatukban. A tagállamok vezetői egyúttal arra vállalkoznak, hogy közös megoldásokat keresnek a kontinens problémáira, megvédik a demokráciát és a jogállamiságot, tiszteletben tartják a méltányosság elvét.

Családi fotó. Az EU állam- és kormányfői Nagyszebenben megfogadták, hogy Európa felelősségteljes globális vezető lesz Fotó: Flick/RO2019EU

A következő évek irányvonalát igyekeztek megrajzolni az immár Nagy-Britannia nélküli Európai Unió számára az EU állam- és kormányfői csütörtökön történelminek nevezett, Nagyszebenben tartott csúcsértekezletükön. Az egykori szász városban rendezett találkozó résztvevői Nagyszebeni nyilatkozat néven tízpontos dokumentumot fogadtak el az Unió jövőjével kapcsolatos vállalásaikról. Ebben a tagállamok vezetői többek között hitet tesznek az egységes és „egyetlen” Európa és annak polgárainak megóvása mellett, ugyanakkor arra vállalkoznak, hogy közös megoldásokat keresnek a kontinens problémáira, megvédik a demokráciát és a jogállamiságot, tiszteletben tartják a méltányosság elvét.

Klaus Johannis államfő szerint a Nagyszebeni nyilatkozat arról szól, hogy az EU egységes, vezetői „tudják, mit akarnak, és hogyan akarják”.

„Megerősítjük abbéli meggyőződésünket, hogy egységesen fellépve erősebbek vagyunk ebben az egyre nyugtalanabb, kihívásokkal teli világban. Tudatában vagyunk annak, hogy vezetőként a mi felelősségünk, hogy Uniónk erősebbé váljon, a jövőnk pedig szebb legyen, ugyanakkor elismerjük más európai államok európai perspektíváját is. Éppen ezért ma egyhangúlag megállapodunk tíz olyan vállalásról, amelyek elő fogják segíteni azt, hogy megfeleljünk mindannak, ami ezzel a felelősséggel jár” – szerepel áll a Nagyszebeni nyilatkozatban.

Tízpontos vállalások

A tízpontos dokumentum a következőkre vonatkozik: védelem, szolidaritás a nehéz időkben, közös megoldások iránti nyitottság, a demokrácia és a jogállam védelme, az eredményekre fektetett hangsúly a legfontosabb ügyekben, a méltányosság elvének tiszteletben tartása, az EU ambícióinak megfelelő eszközök használata, az eljövendő nemzedékek jövőjének védelme, illetve, hogy Európa felelősségteljes globális vezető lesz. „Kelettől nyugatig, északtól délig egy Európát fogunk védeni. Harminc évvel ezelőtt több millióan harcoltak a szabadságukért és az egységért, és lebontották a vasfüggönyt, amely évtizedekig megosztotta Európát. Nincs helye olyan megosztottságnak, amely a közös érdekünk ellen dolgozik” – nyomatékosítja a dokumentum.

Vészcsengő? Donald Tusk, az Európai Tanács, valamint Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a szebeni értekezleten Fotó: Flick/RO2019EU

A Nagyszebeni nyilatkozat aláírói szerint a jövőben is védeni fogják életmódunkat, a demokráciát és a jogállamiságot. „Soha nem fogjuk magától értetődőnek tekinteni az európai polgárok nehezen kivívott elidegeníthetetlen jogait és alapvető szabadságait. Meg fogjuk védeni a Szerződésekben foglalt közös értékeinket és elveinket” – hangsúlyozzák az EU állam- és kormányfői.

Családi fotó tömegfürdőzéssel

Egyébként a nagyszebeni polgármesteri hivatal előtti téren, a biztonsági kordonok mögött kizárólag az egykori városvezető, Klaus Johannis jelenlegi elnök szimpatizánsai voltak jelen az uniós csúcs munkálatai idején. Román és uniós zászlókkal felszerelve skandálták Johannis nevét, olykor az „Európa, Európa” rigmus is felcsendült. Az inkább idősebbekből álló tömeg politikai elfogultságát jelzi, hogy az Antena 3 hírtévé munkáját végző riporterét pfujolással próbálták megzavarni.

Az államfő igyekezett maximálisan kihasználni a helyzetet, a vörös szőnyegen történő bevonuláskor hosszasan nyilatkozott a sajtónak, s lelkesen üdvözölte a tér szélén szorongókat. Ezúttal sem maradt el az uniós csúcsok hagyományos momentuma, a tagállamok kormány-, illetve államfőinek „családi fotója”. Ezt követően a biztonságiak rémülete közepette Klaus Johannis a többi vezető kíséretében a szimpatizánsaihoz indult és mintegy tíz percen keresztül kézfogásokkal igyekezett meghálálni a rajongást. A jelenet Traian Băsescu egykori híres „tömegfürdőzésére” emlékeztetett. Nagy tapsot kapott Nagyszebenben Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is. Házigazdaként Johannis felhívást intézett minden uniós polgárhoz, hogy éljen szavazati jogával az EP-választásokon, ahol szerinte szó szerint Európa jövője dől el.

Keresik a közös nevezőt

Ami az informális csúcs lényegét illeti, a Theresa May brit miniszterelnök távolmaradása miatt huszonhét fősre csökkent, uniós állami vezetők alkotta grémium által elfogadott, az EU jövőjét szép jelszavakban összefoglaló dokumentum egyelőre semmin sem változtat. Nyilván mindenki tisztában van azzal, hogy csak a május 26-i európai parlamenti (EP) megmérettetés után kialakuló politikai erőviszonyok, az EU intézményeinek élére kerülő új vezetők ismeretében lehet konkrét tervekről, intézkedésekről dönteni. Angela Merkel jelképes jelentőségűnek nevezte, hogy a román uniós elnökség idején az erdélyi Nagyszebenben ülésezik az Európai Tanács és azt is, hogy az EU-27-ek vezetői Európa napján, a Schuman-nyilatkozat évfordulóján, és a „nagy bővítés után” tizenöt évvel tanácskoznak az unió jövőjéről.

Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Klaus Johannis román államfő Fotó: Flick/RO2019EU

„A véleményeink különböznek, de keressük a közös nevezőt, olyan intézkedéseket akarunk hozni, amelyek segítenek megőrizni a jólétet, biztonságot. Ugyanakkor meg akarjuk őrizni az európai értékeket is, amelyeket az EU-n kívül is népszerűsíteni akarunk” – mondta Szebenben a német kancellár. Emmanuel Macron közölte, az EU-nak stratégiai célkitűzései közé kell emelnie, hogy 2050-ig nullára csökkenti szén-dioxid-kibocsátását. A francia elnök szerint az Uniónak határai megvédésére, a schengeni övezet biztonságossá tételére is kiemelt figyelmet kell fordítania.

Orbán: bevándorlásellenes vezetőket kell választani

„Bevándorlásellenes vezetőket kell választanunk a bő két hét múlva esedékes EP-választásokon, hogy Európa képes legyen megvédeni önmagát és gyermekeink jövőjét” – ezt már Orbán Viktor mondta Nagyszebenben készített videofelvételen. A kormányfő hangsúlyozta, közös gondolkodásra gyűltek össze Európa jövőjéről, ám az emberek véleményének ismerete nélkül nem lehet egy ilyen beszélgetést lezárni, legfeljebb elkezdeni.

Stratégiai célkitűzéseket „hagynak örökbe”

Az EU következő törvényhozási ciklusának stratégiai célkitűzéseit tartalmazó, szintén a szebeni csúcsértekezleten megvitatott dokumentum négy célkitűzése között első helyen szerepel, hogy az EU védje meg polgárait, és garantálja szabadságjogaik érvényesülését minden létező és minden felmerülő fenyegetéssel szemben. Az alpontok között a biztonsági kérdéseket (határvédelem, terrorizmus, hibrid fenyegetések), a migrációs kihívások kezelését, a demokrácia és jogállamiság védelmét és az unió alapértékeinek érvényesítését említik.

Továbbra is stratégiai célkitűzésként számol a Nagyszebenben megvitatott új stratégiai menetrend a gazdaság erősítésével, amelyet az európai jólét és versenyképesség zálogának tekintenek, és amely meghatározó jelentőségű az unió globális szerepe szempontjából is. Ebben a témakörben egyebek közt a gazdaságpolitikák összehangolását, az emberi erőforrásokba történő „beruházást”, a digitális átalakulás felkarolását emelik ki. Az EU „zöldebb”, tisztességesebb és az esélyegyenlőségre jobban odafigyelő jövőt akar építeni: itt az újratermelődő, biztonságos energiaforrásokra történő áttérést, a környezet- és klímavédelmet, a szociális védelem és kohézió erősítését, és az életminőség javítását említik. Az Európai Tanács az EP-választások után tartandó első ülésén, várhatóan júniusban véglegesíti a dokumentumot, amely a következő európai parlamenti ciklus, és a választások nyomán megalakuló új Európai Bizottság számára irányozza elő a kiemelt intézkedéseket.

 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport