Egyenlőtlen a vérellátás

Miközben a Szatmár megyei vérközpontnak nemrég a csendőrség segítségét kellett kérnie megcsappant készletei feltöltése végett, mint kiderült, a székelyföldi városokban nem küzdenek vérhiánnyal.

2013. szeptember 25., 19:072013. szeptember 25., 19:07

2013. szeptember 25., 19:112013. szeptember 25., 19:11

Kovászna megyéből gyakran az egyetemi központokba – kolozsvári, marosvásárhelyi vagy bukaresti kórházakba – is küldenek nagyobb mennyiséget. A megfelelő vérutánpótlás annak is köszönhető, hogy sürgősségi esetekben az orvosok a hozzátartozókat kérik meg, hogy vigyenek véradókat, így a kieső mennyiséget folyamatosan helyettesíteni tudják, ugyanakkor alkalmi és rendszeresen visszatérő önkéntesek is hozzájárulnak az egészségügyi intézmények megfelelő működéséhez.

A vérközpontok emellett figyelemfelkeltő kampányokkal és különböző juttatásokkal próbálnak donorokat szerezni, így például minden véradó jogosult egy fizetett szabadnapra, ugyanakkor hét darab, egyenként 9 lejes étkezési jegyet kap az intézménytől. A véradás alkalmával számos vizsgálatot is ingyenesen elvégeznek a központokban, többek között HIV-, hepatitis B és C szűrést végeznek. Ha kiderül, hogy a donor fertőzött, értesítik őt és háziorvosát, a vírushordózókat pedig végérvényesen törlik a potenciális véradók listájáról.

A vizsgálatokkal és a vérvétellel együtt egyébként a véradás mintegy 15 percet vesz igénybe, egy személytől pedig legfeljebb 4,5 deciliternyi mennyiséget vesznek le. Donornak 18 és 50 év közötti személyek jelentkezhetnek, akik még nem voltak sárgaságosak, nem szenvednek krónikus betegségben, és az elmúlt időszakban nem estek át sebészeti beavatkozáson.

A csendőrök segítségét kérték
A Szatmár megyei vérközpontban a kedvezmények ellenére az utóbbi években jelentősen csökkent a véradók száma – számolt be Doina Crişan igazgató. Mint rámutatott: három éve még naponta 70–80 személy jelentkezett önkéntes véradásra, az utóbbi hónapokban azonban a donorok száma alig érte el a napi 25-öt. Crişan azt is elmondta, hogy gyakran kérnek tőlük segítséget kolozsvári, nagybányai és nagyváradi kórházak, így a szatmári intézmények ellátására még kevesebb vér jut. Az illetékes hozzátette: az őszi betakarítások idején még nehezebb dolguk van, a donorok többsége ugyanis ebben az időszakban elszegődik szezonmunkára. Camelia Lucuţ, a megyei csendőrség szóvivője lapunknak elmondta: a hatóság munkatársai minden évben szerveznek véradó akciót, idén viszont a központ kérésére a novemberre tervezett véradást szeptemberre kellett előhozniuk, így a hét elején mintegy 80 csendőr járulhatott hozzá a vérkészlet feltöltéséhez.

Marosvásárhely belvásorában a hét elején egy autóbuszban rendeztek be véradó központot, ahol a transzfúziós központ munkatársai, önkéntes mentőorvosok és rohhamentősök várták a donorokat. Marinela Lazăr pszichológus, a központ alkalmazottja rámutatott: egy nap alatt 51 személytől sikerült vért gyűjteni. Az illetékes elmondása szerint a vásárhelyi kórházakban ritkán fordul elő, hogy a vérkészlet kritikusan lecsökken, a vérközpont pedig nem tud utánpótlásról gondoskodni. Az orvosok is rendszerint csak sürgősségi esetekben kérik fel a hozzátartozókat véradásra, a megyeszékhelyen ugyanis évente mintegy 15 ezer adag vért gyűjtenek, amely nagyjából elegendő a rászorulók ellátására. Lazăr hangsúlyozta: az eljárás a donornak is hasznos, hiszen felfrissíti a véradó vérét, és erősíti az immunrendszerét.

„Az önkéntes véradó ugyanakkor könnyebben átvészeli az olyan baleseteket, amelyek során sok vért veszít. Nem mellékes az sem, hogy jóleső, nemes érzés tölti el a donort, mivel segíthetett embertársának” – fogalmazott Marinela Lazăr. Az egyik önkéntes véradó egyébként megjegyezte: tűzoltóként dolgozik, így többször látott már olyan balesetet, ahol a vér életmentő volt, ezért ő rendszeres visszatérő a központban.

Személyzethiánnyal küszködnek
A sepsiszentgyörgyi vérközpont is rendszeresen szervez véradó kampányokat Kovászna megye településein, a következő akciót október elején a kovásznai városi kórházban tartják, ahol önkéntesek jelentkezését várják. Claudia Savu, a vérközpont igazgatója elmondta: az intézmény rendkívül eredményesen működik, az elmúlt két évben megkétszereződött a donorok száma, így nemcsak a háromszéki kórházak szükségleteit tudják kielégíteni, hanem más városok, elsősorban az egyetemi központok kórházainak is segítenek.

Claudia Savu arra is rámutatott: többször is előfordult, hogy a véradás nyomán diagnosztizáltak lappangó betegségeket, az elmúlt évben például 51 esetben fedezték fel, hogy a donor hepatitis B vagy C vírussal fertőzött. A látványos eredmények ellenére a vérközpont létszámhiánnyal küzd: az intézményben jelenleg tíz alkalmazott dolgozik, holott ennél kétszer több személyre lenne szükség, az alacsony fizetések miatt pedig számuk tovább csökkenhet. Savu elmondása szerint hamarosan a székház felújítására is sor kerül, a korszerű felszerelés ugyanis túlterhelte az elektromos hálózatot, az Országos Hematológiai és Transzfúziós Intézet pedig már jóváhagyta a munkálatok finanszírozását.

Több száz véradó Hargita megyében
Személyzethiányra panaszkodnak a Hargita megyei vérközpont illetékesei is, a jelenleg 15 személyt foglalkoztató intézményben ugyanis alkalmazási tilalom van, így a nemrég nyugdíjba vonult két asszisztens helyére senkit nem vehettek fel. Kopacz Ildikó igazgató ugyanakkor elmondta: a csíkszeredai székhelyű központban nem jellemző a vérhiány, havonta mintegy négy–ötszáz véradójuk van. Az igazgató úgy fogalmazott: bár a véradók jelentkezése a megyeközpontban, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is ingadozó, a nyilvántartásukban szereplő rendseres donorok mozgósításával általában meg tudják oldani a problémás helyzeteket. A 2–6 Celsius-fokon legtöbb 42 napig tárolt vérkészítményeket csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi kórházakba szállítják, emellett rendszeresen ellátják vérrel a marosvásárhelyi egészségügyi intézményeket is, például a Vásárhelyen megműtött Hargita megyei betegek számára is a csíkszeredai központ küld vért.

A gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi kórházakban is folyamatosan biztosított a műtétekhez és egyéb beavatkozásokhoz szükséges vérkészlet. Ferenczy István, a gyergyói intézmény menedzsere elmondta: még soha nem fordult elő olyan eset, hogy egy műtétnél fennakadás történt volna vérhiány miatt, és emiatt a páciens élete veszélybe került. A gyergyószentmiklósi kórház havonta 15–20 liter vért, vérplazmát és egyéb vérkészítményeket használ fel. Székelyudvarhelyen havonta 50–80 személy ad vért, ez nagyjából fedezi a szükséges mennyiséget. A Hargita megyei vérgyűjtő központokban egyébként leginkább RH negatív vagy AB típusú vérrel rendelkező önkéntesek jelentkezését várják.

Összeállításunk szerzői: Babos Krisztina, Bíró Blanka, Szucher Ervin, Dávid László, Gergely Imre, R. Kiss Edit, Simon Eszter

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban