Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Balázs Attila
Péntektől újra bezárt a magyar–román határ az ingázók, vagyis az egyik országban élő, de a másikban dolgozó polgárok előtt – panaszolták el lapunknak Magyarországon élő érintettek, akik újfent nem tudtak átjönni Romániába dolgozni.
2020. március 27., 13:162020. március 27., 13:16
2020. március 27., 13:242020. március 27., 13:24
Az ok: a magyar tisztifőorvos csütörtökön későn este „a járványügyi helyzetre figyelemmel” normatív határozatot adott ki. Ennek egyik pontja pedig
Egyelőre pedig úgy tűnik, hogy ez alól az ingázók sem jelentenek kivételt. Mint a határ túloldalán, Ártándon élő, de Nagyváradon dolgozó Staharóczky Noémi táplálkozási tanácsadó és férje, Kegyes Róbert vállalkozó pénteken a Krónikának elmondták, ők a kora reggeli órákban már útnak sem indultak, a velük egy hajóban evezőket tömörítő Facebook-csoportból ugyanis értesültek arról, hogy
Így Staharóczky Noémi laptopja már megint a másik országban ragadt, mint a korábbi korlátozások idején.
Hiszen a csütörtök kora esti órákban még úgy tűnt, hogy tényleg fellélegezhetnek a román–magyar határon át ingázók. Egy nappal azt követően ugyanis, hogy Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter erről megállapodott, a borsi határátkelőnél minkét irányban újra beindult a közlekedés az ingázók számára, és újra nyíltak a román hatóságok által korábban bezárt Vállaj–Csanálos, Létavértes–Székelyhíd és Méhkerék–Nagyszalonta átkelők is, hogy azon újra közlekedhessenek az egyik országban élő, de a másikban dolgozó vagy éppen mezőgazdasági földekkel rendelkező polgárok.
Újranyílt csütörtökön három, a román hatóságok által a koronavírus-járványra hivatkozva bezárt átkelő a magyar határon, aminek köszönhetően könnyebbé vált az ingázás az egyik országban élő, ám a másikban dolgozó polgárok számára. Ugyanakkor miután szerdán még otthoni elkül
Kegyes Róberttől tudjuk ugyanakkor, hogy a magyar–osztrák határon egészen más a helyzet – legalábbis ez derül ki a netes hozzászólásokból, amelyek szerint ott már 1.30 órakor feloldották a korlátozást az ingázók előtt, és újfent szabadon járhatnak-kelhetnek a határon a munkaügyi célokkal utazók.
Kérdéseinkkel, hogy újraindulhat-e és ha igen, mikor az ingázók közlekedése, megkerestük Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának, illetve Belügyminisztériumának sajtóosztályát, ám egyelőre csak annyi választ kaptunk a belügyi tárcától, hogy kérdéseinket továbbították a magyar kormány koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásért felelős illetékeseihez. Amint választ kapunk, visszatérünk a témára.
Elterelik a forgalmat a 42-es magyarországi főúton
Megnövekedett a határátlépés és a várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt elterelik a személygépjárművek forgalmát a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. Az ártándi közúti határátkelőhelyre vezető úton tovább erősödik a forgalom, ezért Berettyóújfalu és Biharkeresztes között forgalomterelésre kell számítani. Az Ártánd irányába autósokat Mezősas-Berekböszörmény-Biharkeresztes felé terelik a rendőrök. A tehergépjárművek forgalmát a terelés nem érinti.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.
Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.
Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.
Elmenekült az intézkedő rendőrök elől egy motoros szerda délelőtt Aradon. Az egyenruhások üldözőbe vették a motorost, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.
Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu
Az Európai Bizottság hétfői rendelete értelmében megszűnt Arad megyében a kiskérődzők pestisének terjedése ellen hozott élőállat-szállítási tilalom, így a bárány- és kecsketenyésztők értékesíthetik jószágaikat.
szóljon hozzá!