2012. február 22., 10:192012. február 22., 10:19
„Egyre kevesebben vagyunk, a kolozsvári német közösségnek nincs száznál több tagja, és legtöbbjük nem itteni születésű” – mesélte az elnök. Mint elmondta, 1992-ig a romániai német kisebbség 60 ezer tagot számlált, majd ez a szám 37 ezerre csökkent. Schreiber szerint a német ajkú lakosság száma leginkább falun csökkent, a városi közösségek erősek maradtak, ami az anyanyelvi oktatásnak köszönhető. Falun azonban teljes közösségek tűntek el, ahogy megszűnt az anyanyelvi oktatás – hívta fel a figyelmet az NDF Kolozs megyei elnöke abból az alkalomból, hogy világszerte tegnap ünnepelték az anyanyelv nemzetközi napját.
Elmondta, míg a német tannyelvű iskolák évszázadokig nagyon erősek voltak, a szász gyerekek mellett a magyar és román nemzetiségű diákokat is vonzották, mára változott a helyzet. Bár a nagyvárosokban továbbra is vannak tanintézetek, ahol német nyelven zajlik az oktatás, a diákok nagy része olyan családból származik, ahol otthon nem beszélnek németül, legfeljebb egyik szülő ismeri a nyelvet, de nem használja azt naponta anyanyelveként.
Az egyetemi tanár arról is beszámolt, hogy a német tannyelvű iskolákban egyre nehezebb biztosítani a tanárokat, ugyanis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem német szakának végzősei a fordítói állásokat részesítik előnyben a tanügy helyett. Mint részletezte, tanerő hiányában például a nagy múltú szászsebesi német gimnáziumban már csak két tárgyat tanítanak németül, de Segesváron is folyamatosan gondot jelent a matematika- és némettanárok biztosítása.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.