Fenyegetve érzi magát a Neptun tulajdonosa – Polgári összefogást sürget a polgármester
Polgári összefogásra szólították fel Csíkszereda lakosságát a Csibi István elleni perek koronatanúi, akik szerint ki kell közösíteni a régiót több mint egy évtized
2006. március 27., 00:002006. március 27., 00:00
„Sem a börtönben, sem szabadulásom után nem foglalkoztatott a bosszú gondolata. Vissza akarok illeszkedni a társadalomba, és lányaim felnevelésével, vállalkozásaim üzemeltetésével kívánok foglalkozni. Bizonyítani tudom, hogy nem igaz Kurkó János György állítása, miszerint halálosan megfenyegettem volna, hiszen az általa emlegetett telefonhívás idején még nem tartózkodtam Csíkszeredában” – reagált a hétvégén az elmúlt napokban személyét ért vádakra Csibi István. A közel kétéves előzetes fogva tartás után március 22-én a botoºani-i börtönből szabadlábra helyezett csíkszeredai vállalkozó szombaton első alkalommal fogadta cége, a Neptun székhelyén a sajtó képviselőit. (A suceavai ítélőtábla azzal indokolja Csibi szabadlábra helyezését, hogy a vádlott nem jelent veszélyt a közbiztonságra, közel kétéves fogva tartása viszont sérti a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság rendelkezéseit.) Mint ismertette: ha eddig abba a hibába esett, hogy nem állt szóba az újságírókkal, ezentúl nyitottabb lesz, védőügyvédjével, Lucia Furtunával viszont – fáradtságra hivatkozva – minden újságírónak csupán két-két kérdésére volt hajlandó válaszolni. A sajtótájékoztatón is úgy tűnt, hogy az elmúlt két év nagy hatással volt Csibire: a korábban ellentmondást nem tűrő, határozott üzletember ma kissé megtörtnek és megtértnek mutatkozott, néha drámai szomorúsággal válaszolt a kérdésekre. A „nyitottság jegyében” szervezett sajtótájékoztatón a csíkszeredai keresztapaként elhíresült üzletember lényegében tagadta az ellene felhozott vádakat, ártatlannak nevezte magát, több ízben kifejezve reményét, hogy az igazságszolgáltatás végül neki ad igazat. A Krónika kérdésére, miszerint letartóztatása előtt ő vagy emberei bántalmazták-e volt személyi titkárát, Magyari Tibort, Szondy Zoltán újságírót, illetve Izsák László vállalkozót – mint ahogy mindez több vádiratban is szerepel –, Csibi leszögezte: a vádak teljes mértékben alaptalanok. „Én ezeket az embereket soha nem bántalmaztam, és senkit sem bíztam meg hasonló céllal. Ha mindezt alkalmazottaim közül bárki is megtette, akkor az az ő felelőssége” – szögezte le Csibi, cáfolva lapunknak azt is, hogy ügyét etnikai síkra kívánná terelni. „Néha nekem is az az érzésem, hogy a politikusok igyekeznek etnikai ügyet faragni mindebből” – jegyezte meg, és hozzátette: nem érti az ellene folytatott kampányt, hiszen eddig bizonyítékok hiányában négy vádpontban alapfokon felmentették. Jogi képviselője, Lucia Furtunã megjegyezte, hogy Csibi cégeinek alkalmazottai 70 százalékban román nemzetiségűek, ami szerinte nyugtalaníthat bizonyos érdekcsoportokat – köztük a csíkszeredai helyi tanácsot.
„Az újságírók barátja” A Neptun tulajdonosa leszögezte: nem áll fenn érdekellentét közte és az RMDSZ között, sohasem találkozott Verestóy Attila szenátorral, mindössze annak sógorával, Ferenczy Károly vállalkozóval, továbbá – állítása szerint – Szondy Zoltánnal baráti viszonyt ápol, és a szakmáját végző újságírónak tekinti. A korábban róla cikkező lapok tucatjaival pereskedő Csibi egyúttal „megnyugtatta” a sajtó munkatársait: nem kell félniük tőle, ezentúl írhatnak róla bármit – igaz, alkalmazottai tettéért nem tud felelősséget vállalni. Közölte, szabadlábra helyezése után azért kért védelmet a csíkszeredai rendőrségtől, mert ha megfigyelés alatt tartják, nem vádolhatják majd olyan tettekkel, amit el sem követett. „Tulajdonképpen meg akarom előzni a bajt” – szögezte le a vállalkozó. Lucia Furtunã ügyvédnő szerint egyébként a csíkszeredaiaknak nem kell tartaniuk védencétől, sőt szerinte nem is félnek, amit az ügyvédi irodája által megrendelt felméréssel bizonygatott. Egy bukaresti közvélemény-kutató intézet által decemberben, Csíkszeredában végzett telefonos felmérésből kiderül: a 332 megkérdezett közül mindössze 14 személy tartja közveszélyesnek Csibi Istvánt. A felmérés során különben olyan kérdésekre is választ kértek, miszerint korrupt-e a román politikai élet, illetve az igazságszolgáltatás. Lapunk információi szerint a felmérés során olyan személyt is kikérdeztek, aki érintett az üzletember elleni perekben; a kérdezőbiztosok mindezt azzal magyarázták, hogy országos kutatást folytatnak minden megyeszékhelyen, ahol az adott település „fekete bárányáról” faggatják a lakosságot.
Kurkót ismét megfenyegették Ellenfelei viszont színjátéknak tartják az üzletember nyilvános szereplését, szerintük ugyanis hamarosan megmutatkozik Csibi igazi arca. Ráduly Róbert polgármester, Kurkó János György vállalkozó és Szondy Zoltán újságíró polgári összefogásra buzdít, arra kérve Csíkszereda lakosságát, ne hagyja magát megfélemlíteni. „Csak egymást védhetjük meg. Jelezzenek bármilyen, a régi időkre emlékeztető jelenséget. Figyeljünk oda egymásra. Most kell megmutatkoznia a polgári összefogásnak. Bízom benne, hogy összefogással elejét vehetjük a bajnak” – jelentette ki Szondyval és Kurkóval rendezett pénteki tájékoztatóján Ráduly Róbert. „Meg kell nyugtatni a lakosságot, hogy Csibi Istvánt nem mentették fel az ellene felhozott vádak alól, csupán szabadlábon védekezhet” – szögezte le Szondy. Kurkó János Monica Macovei igazságügy-miniszter figyelmébe ajánlotta Csibi István ügyeit. „A suceavai döntés negatív üzenetet hordoz a társadalom felé. Monica Macoveit arra szeretném kérni, hogy amennyiben lehetősége van, nézzen utána ennek a precedens nélküli ügynek” – nyilatkozta Kurkó. A vállalkozót egyébként a hétvégén immár másodjára is megfenyegették. „Ez a vég kezdete. Felaprítunk benneteket” – hangzott román nyelven az ismeretlen üzenete; a telefonhívás különben pénteken este kilenc órakor egy Prahova megyei készülékről érkezett. Kurkó szerint ugyancsak Csibi van a fenyegetés hátterében, mivel állítása szerint szerdán, néhány órával az üzletember szabadon engedése után Csibi István személyesen hívta fel, tudtára adva: „Elérkezett az időd, meg fogsz halni, te szemét”.
Szerecsenmosdatás az OTV-n R. Sz. A bukaresti OTV péntek esti műsorában Csibi István úgy vélekedett: félreállítását Verestóy Attila RMDSZ-es és Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata szenátor politikai-gazdasági összefogásának tulajdonítja, ugyanakkor szerinte a csíkszeredai tanács tagjai is ellene szövetkeznek. Közölte: tevékenysége többek között azért szúrt szemet, mivel alkalmazottai többsége román nemzetiségű, és többször támogatta az ortodox egyházat. Kurkó János telefonos közbevetésére, miszerint a Kárpátokon túli megyékből főleg testőröknek feltüntetett verőlegényeket foglalkoztatott, a Neptun tulajdonosa azt válaszolta: ő mindössze részvényes egy őrző-védő kft.-ben, amelynek szolgáltatásait szívesen felajánlja Kurkónak. Csibi egyébként elítélte az erdélyi-székelyföldi autonómiatörekvéseket, „a legnagyobb magyar nemzetiségű román írónak” nevezte Sütő Andrást, és kifejtette: ha politikára adná a fejét, akkor ezt a Nagy-Románia Pártban tenné. Továbbá azt sugallta, hogy valószínűleg etnikai okokól nem fektetnek nagyobb hangsúlyt a helyi hatóságok a Csíkszeredában tavaly eltűnt, román nemzetiségű Andreea Simona keresésére. A vállalkozót kétszer is védelmébe vette a műsorba bejelentkező Adrian Pãunescu szociáldemokrata szenátor, aki szerint Csibi Istvánt „románbarátsága” miatt üldözik a székelyföldiek.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
szóljon hozzá!