Cserkészet: minél több gyerekkel megismertetné a jubileumot ünneplő szövetség

cserkészszövetség

Az önnevelés és a természet felfedezése egyaránt célja a cserkészetnek

Fotó: Facebook/Romániai Magyar Cserkészszövetség

A gyerekek még ebben a digitális eszközök által uralt világban is szeretik a kihívásokat, aktívan és a természetben élni – véli Bálint Lajos Lóránt. A 35 éves születésnapját ünneplő Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke a kezdeti kihívásokról, a fiatalok neveléséről, ünnepi rendezvényeikről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. február 01., 09:102025. február 01., 09:10

A megalakulásának 35. évfordulóját idén ünneplő Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) továbbra is arra szeretné rávezetni a fiatalokat, hogy önmaguk nevelése révén legyenek a társadalom hasznos tagjai – magyarázta a Krónika érdeklődésére Bálint Lajos Lóránt. A szövetség elnöke felelevenítette, hogy a cserkészet 1907-es alapításakor a brit Robert Baden Powell (közismert rövidítésben Bi-Pi) úgy látta, hogy

a fiatalok többsége tétlenül tölti napjait és nem készül fel a hasznos életre, ezért próbálta a katonai és az ifjúság körében szerzett tapasztalatait felhasználva létrehozni ezt a mozgalmat.

„Magyarországon ez nagyon gyorsan szárnyra kapott, hiszen már voltak egyházi kezdeményezések, ezért tudott a magyarság körében nagyon aktívan és gyorsan elterjedni a cserkészet. Mély hatással volt az akkori fiatalokra, hogy a tiltás éveiben is búvópatakként vitték tovább, és nem tudták elengedni, még akkor sem, amikor a kommunizmus idején tagadni kellett Istent. Viszont aki egyszer megtapasztalta a cserkészet fontosságát, szépségét, már nem tudott másképp élni, vállalta a veszélyt, és próbálta nevelni a fiatalokat” – részletezte az RMCSSZ-elnök.

cserkészszövetség Galéria

Bálint Lajos Lóránt szerint érdeklődő fiatalokból nincs hiány, viszont a vezetők nehezen vállalják az elköteleződést

Fotó: Loránd Klárik

Hozzátette, amikor 1990-ben mindenhol újraalakult a cserkészet, a régi cserkészvezetők tudtak segíteni abban, hogy rövid idő alatt aktív legyen az egész mozgalom, és tudja betölteni szerepét. Mint kifejtette, ugyanez történt Erdélyben is, ’90 tavaszán Csíkszeredában egy országos szervezet létrehozását határozta el néhány öregcserkészekből és a cserkészetről nagyon keveset tudó, de lelkes fiatalokból és középkorúakból álló csoport. Ők összehívták Gyergyószárhegyre a Romániai Magyar Cserkészszövetség májusi, alapító közgyűlését, amelynek résztvevői cserkészfogadalmat tettek, döntöttek a szövetség megalakításáról, megfogalmazták annak működési szabályzatát, megválasztották az RMCSSZ első országos elnökségét, majd megtartották első vezetőképzőjüket.

„Az első években óriási érdeklődés mutatkozott, közel száz cserkészcsapat alakult Erdélyben, Székelyföldön és a Partiumban.

Amikor megtapasztalták, hogy az elképzeltnél kicsit nehezebb, sokan visszaléptek, ezért jelenleg a szövetségünkben 153 cserkészcsapat van bejegyezve, viszont körülbelül 50 működik aktívan. És nem azért, mert nincs elég fiatal, hanem mert a vezetők ritkán tudják vállalni azt az elköteleződést, amivel a csapatok vezetése és a cserkészet jár” – magyarázta Bálint Lajos Lóránt, aki szerint a gyerekek még ebben a digitális eszközök által uralt világban is szeretik a kihívásokat, aktívan és a természetben élni.

cserkészszövetség Galéria

Isten és ezáltal önmaguk megismerésére is lehetőségük nyílik a cserkészeknek

Fotó: Facebook/Romániai Magyar Cserkészszövetség

A Csíkmadarason élő szövetségvezetőtől azt is megkérdeztük, főként mire próbálják tanítani a fiatalokat. Mint mondta,

a cserkészet az Isten, haza és embertárs iránti szeretetre és tiszteletre nevel.

Isten megismeréséhez elsősorban csodálatos teremtményeit, az embereket, önmagukat kell felfedezzék a fiatalok, és a természetet, világegyetemet, amit alkotott – tette hozzá.

Idézet
Ha ezt jól át tudjuk adni nekik, akkor máris rávezettük őket arra, hogy tényleg van egy hatalmas, mindenható Istenünk.

Azt is elmondjuk, hogy a hazánk, amelyben élünk, a társadalmunk, átalakításra, megélésre váró világ, és ennek aktív tagjai lehetünk. A magyarságunkat megélve pedig dupla kihívással találkozunk Erdélyben, hiszen állampolgárként is vannak kötelességeink, de magyarként is van feladatunk. Az embertársainkkal kapcsolatban pedig azt tanítjuk, hogy ahol csak tudunk, segítsünk” – hangsúlyozta a cserkészszövetség elnöke, hozzátéve, hogy ez elég munkás feladat, viszont az aktív vezetők példát mutathatnak a gyerekeknek.

cserkészszövetség Galéria

A magyarság megélése szintén fontos része a mozgalom számára

Fotó: Facebook/Romániai Magyar Cserkészszövetség

Jubileumi cserkésztalálkozó

Bálint Lajos Lóránt arról is beszélt lapunknak, hogy a 35 éves évforduló alkalmából májusban ünnepi közgyűlést tartanak Gyergyószárhegyen, amelyen elismerik a kimagasló teljesítményt nyújtó vezetőket és országos cserkésznapot rendeznek.

Ugyanakkor augusztus közepén 1000-1500 cserkész részvételével terveznek nagytábort a kincses városi Lombi erdőben.

A Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökétől azt is megkérdeztük, hogyan tekintenek a jövőbe a szövetség működését, fejlődését illetően. „Azt szoktam mondani, hogy a Jóisten nagyon szeret minket. Így a cserkészetünk az elmúlt évekhez hasonlóan fejlődő tendenciát mutat. Azt szeretnénk, hogy minden gyereknek legyen lehetősége megismerkedni a cserkészettel. Nem kell mindenkinek cserkésznek lennie, ez önkéntes mozgalom, és pont ez a jó benne, hogy aki el tud köteleződni, és vállalja a fogadalom szerinti életet, az lesz cserkész” – mondta Bálint Lajos Lóránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek