Csak februárban nyithatnak meg az új oltóközpontok Kolozs megyében

Csak februárban nyithatnak meg az új oltóközpontok Kolozs megyében

A Kolozs megyei oltóközpontokban jelenleg alig lehet szabad helyet találni

Újabb tíz oltóközpontot nyitnak Kolozs megyében februárban, többek között a pedagógusok számára.

Krónika

2021. január 27., 12:282021. január 27., 12:28

Az új oltópontok azonban leghamarabb február 8-án nyithatnak meg, számolt be a Napoca FM. A helyi rádió információi szerint többek között iskolákban is nyílnak új oltóközpontok, ezekben azonban csak a pedagógusoknak adják be a vakcinát, mások nem vehetik igénybe a létesítményeket.

Ilyen oltópont működik majd a kolozsvári Iuliu Hațieganu iskolában, a Szállítási Szakközépiskola, illetve a Ion Creangă Gimnáziumban, ahol a meglévő mellett újabb oltópontok is fogadják majd a tanügyi rendszer alkalmazottait.

Ugyanakkor vidéken is létesülnek új oltópontok, Bánffyhunyadon, Szászfenesen, Mócson és Csürülye községben.

A helyi rádió szerint az új oltópontokra csak akkor lehet majd az országos regisztrációs platformon keresztül helyet foglalni, ha már biztosan lehet tudni, hogy mikor nyitnak meg.

Országos szinten – mint arról beszámoltunk – Kolozs megyében van a legnagyobb érdeklődés az új koronavírus elleni vakcinák iránt, így amint meghirdetik az új helyeket, azonnal betelnek. Kolozs megyében jelenleg átlagosan 1100 személyt oltanak be naponta, január 25-éig több mint 19 ezer adag oltóanyagot adtak be.

korábban írtuk

Erdély-szerte beindult az oltásturizmus, több száz kilométert is utaznak a vakcináért
Erdély-szerte beindult az oltásturizmus, több száz kilométert is utaznak a vakcináért

Akár több száz kilométert is hajlandók utazni az erdélyi nagyvárosok lakói, hogy minél hamarabb megkapják a koronavírus elleni védőoltást. Az oltóanyagot ugyanis népsűrűség alapján kapják a megyék, s míg egyes térségekben hatalmas a kereslet rá, máshol napokig „parlagon hever”. A gördülékenynek korántsem n

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Felakasztva találtak rá a Fehér megyei Alvinc polgármesterére

Felakasztva találtak rá kedden a Fehér megyei Alvinc község polgármesterére, Petru Ioan Barbura.

Felakasztva találtak rá a Fehér megyei Alvinc polgármesterére
2024. április 16., kedd

Nehéz parkolóhelyet találni Kolozsváron, de más erdélyi városokra is sok a panasz

Alexandria, Râmnicu Vâlcea és Szörényvár ama romániai városok közé tartozik, ahol a lakosok úgy gondolják, hogy könnyen találnak parkolóhelyet. A skála másik végén Bukarest, Kolozsvár és Konstanca áll.

Nehéz parkolóhelyet találni Kolozsváron, de más erdélyi városokra is sok a panasz
2024. április 16., kedd

„Aradi tizenhármak” – Húsz helyen állít listát, 13 polgármesterjelöltet indít a megyében az RMDSZ

A megyei közgyűlést is beleértve húsz önkormányzatban szeretne mandátumokat szerezni Arad megyében az RMDSZ június 9-én, amikor az európai parlamenti választásokkal egy időben helyhatósági választásokat is tartanak Romániában.

„Aradi tizenhármak” – Húsz helyen állít listát, 13 polgármesterjelöltet indít a megyében az RMDSZ
2024. április 16., kedd

Házhelyekkel csalogatna haza külföldre vándoroltakat a nagyváradi önkormányzat

Megkezdte a nagyváradi önkormányzat azon telkek közművesítését, amelyeket külföldön élő, de hazaköltözésben gondolkodó román állampolgárok rendelkezésére kíván bocsátani.

Házhelyekkel csalogatna haza külföldre vándoroltakat a nagyváradi önkormányzat
2024. április 16., kedd

Változást sürget, külső forrásszerzést céloz meg az RMDSZ leendő Hargita megyei tanácselnöke

A külső forrásszerzést és a folyamatban lévő pályázatok lebonyolítását tekinti fő céljának Bíró Barna Botond, az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltje, aki Borboly Csabát váltja a tisztségben.

Változást sürget, külső forrásszerzést céloz meg az RMDSZ leendő Hargita megyei tanácselnöke
2024. április 16., kedd

Iskolabuszból kiszálló elemistát ütött el teherautó Beszterce-Naszód megyében

Az iskolabuszból kiszálló 8 éves gyermeket ütött el kedden egy haszonjármű a Beszterce-Naszód megyei Kormája (Cormaia) településen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Iskolabuszból kiszálló elemistát ütött el teherautó Beszterce-Naszód megyében
2024. április 16., kedd

Határtalanul program: erdélyi és partiumi városokban fordult meg a legtöbb magyarországi diák

Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Határtalanul program: erdélyi és partiumi városokban fordult meg a legtöbb magyarországi diák
2024. április 16., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el erdélyi folyókra is

Elsőfokú, vagyis sárga árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hat megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el erdélyi folyókra is
2024. április 16., kedd

Két nap után sikerült kideríteni, ki az a nő, akinek Szatmárnémetiben, a Szamosban találták meg a holttestét

Azonosítottak a rendőrök egy Szatmárnémetinél vasárnap a Szamosból kiemelt holttestet.

Két nap után sikerült kideríteni, ki az a nő, akinek Szatmárnémetiben, a Szamosban találták meg a holttestét
2024. április 16., kedd

A mesterséges intelligenciát is be kellett vetni a Hunyad megyei tóba esett személy felkutatása érdekében

Mesterséges intelligenciát (AI) felhasználó ultramodern detektor bevetésével keresik tovább a Hátszeg közelében levő őraljaboldogfalvi víztározóban vasárnap eltűnt személyt.

A mesterséges intelligenciát is be kellett vetni a Hunyad megyei tóba esett személy felkutatása érdekében