Belevágtak. Lendíteni próbálnak a turizmuson Teke és Komlód között
Fotó: Szucher Ervin
Civil összefogásnak köszönhetően a tekei állomás vágányán marad az a gőzmozdony, amelyet a Román Vasúttársaság a marosvásárhelyi állomás elé szeretett volna kiállítani. Ugyanakkor az illetékesek továbbra sem ismerik fel a keskeny nyomtávú kisvasutakban rejlő idegenforgalmi lehetőségeket.
2019. december 06., 19:172019. december 06., 19:17
A mezőségi keskeny nyomtávú vasút megmentéséért küzdő civilek kérésére, illetve a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat közbenjárására Tekében maradhat az a gőzmozdony, amely hosszú évtizedeken keresztül szolgált a Marosvásárhely–Szászlekence-vonalon. A Román Vasúttársaság (CFR) brassói regionális igazgatósága, valamint a turisztikai vasúttársaság (SFT) eredetileg a vásárhelyi állomás főépülete elé szerette volna kiállítani a muzeális darabot, és a parkolóban már le is fektette a 76 centiméteres nyomtávú sínpárt. Azonban
a vasúttárságnak pedig még lenne mit kiállítania, hiszen korábban már amúgy is elszállította a gőzös másik két társát.
Az egyesület néhány évvel ezelőtt vette ügykezelésbe a Marosvásárhely és a Beszterce-Naszód megyei Szászlekence közötti, eredeti rendeltetése szerint több mint húsz éve nem használt vasutat, pontosabban azt, ami még maradt belőle. Merthogy az előző bérlő, a számos kétes üzleti ügyeiről elhíresült Cristian Mihail Răspopa ténykedése a sínpárok felszámolására korlátozódott. Azzal az ürüggyel, hogy „ne lopják el a cigányok”, az ő cége szedte fel és szállította el a vágányokat Marosvásárhely és Rücs, illetve Teke és Szászlekence között.
A Mocăniţa Transilvaniei a megmaradt kis szakasz festőibb részén, Teke és Komlód között próbál lendíteni a turizmuson, azonban csaknem ezerötszáz talpfát kellene kicserélnie a biztonságos közlekedés érdekében a mintegy 13 kilométeren.
– vázolta a helyzetet Cristian Moldovan.
Az egyesületi elnök a Krónikának elmesélte, hogy évekkel ezelőtt, amikor utoljára vonatoztak kirándulók a Mezőség festői tájain, a vagonok néhányszor letértek a sínekről. „Érdekes kaland az utasoknak, amikor öten a vagon egyik oldalát, öten a másikat emelik, és így visszakerül a sínpárra. De amikor ezt egy kirándulás alkalmával ötször-hatszor is meg kell ismételni, már nem is olyan vicces” – látta be Moldovan, aki nem szeretné, ha a mezőségi kisvonat is arról híresülne el, mint a máramarosi vagy a mócvidéki, amely az idén többször is kisiklott. Ezért inkább a három széksoros, saját barkácsolású drezinájukra összpontosítanak, amelynek nemrég közadakozásokból egy mozdonyraktárat építettek.
A turistavonatot nem tudják működtetni, de kiváló élményt nyújt a „hajtányozás” is
Fotó: Szucher Ervin
A motoros hajtányozáson kívül ugyanakkor különböző rendezvényekkel próbálják népszerűsíteni a valamikor a szőlőjéről híres vidéket. Legutóbb
Tervben van egy vasúttörténeti múzeum berendezése is az időközben magánosított tekei állomásépület alsó szintjén. Remélik, hogy a tulajdonosban, Vékony Sándor bácsiban – Teke egykori forgalmistájában és egyben a kisvasút egyik szerelmesében – partnerre találnak. Mint mondják, ha az öreg nem vásárolta volna meg az állomás épületét, az már rég romokban heverne. Az egyesületi tagok egy második motoros hajtányt is összeraknának, és
Abban reménykednek, hogy a csőd szélére sodródott SFT előbb-utóbb áruba bocsátja a 764.053-as számú, némi javításra szoruló gőzmozdonyát, és akkor végérvényesen megmenthetik a hetvenéves ipari csodát.
Kérdésünkre, hogy civil szervezetként van-e pályázási lehetőségük a talpfák kicserélésére, Moldovan nemmel válaszolt. Elmondta, egyelőre egyetlen kiírást sem találtak, azonban a leköszönt turisztikai miniszterrel való legutóbbi találkozásuk némi reménnyel kecsegtet. A tárcavezető az ország valamennyi, idegenforgalmi céllal üzemelő kisvasút-tulajdonosnak pályafelújítási támogatást ígért. A miniszter az önkormányzatok részvételéhez kötötte az anyagi segítséget: annyit kért, hogy a polgármesteri hivatalok telekeltessék a saját nevükre a településükön áthaladó vasút alatti földsávot. A Mocăniţa elnöke szerint ez egyszerű követelménynek tűnik, azonban korántsem az, jelentős bürokráciával jár. Ugyanakkor sem a telekkönyvezés, sem az anyagi támogatás nem oldaná meg a mezőségi kisvasút kérdését. „Máramarosban, Bukovinában, Szováta környékén, az Erdélyi-érchegységben ideiglenes engedéllyel működnek a turistavonatok. Ám ilyet már nem adnak, így nekünk az országos személy-, illetve teherszállítási feltételeknek kellene eleget tennünk, ami lehetetlen” – mondta Cristian Moldovan. Szerinte ideje lenne, hogy az illetékes szervek is ráébredjenek, mekkora idegenforgalmi lehetőséget rejtenek magukban a 90-es évek második felében felszámolt keskeny nyomtávú vasutak.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!