Caritas: jó helyre kerül a magyar állami támogatás

•  Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Fotó: Gyulafehérvári Caritas

A Caritas két nagyobb horderejű, a szociális és közösségépítő tevékenység szempontjából meghatározó projekt működtetését, illetve elindítását tudják biztosítani a magyar kormány által nyújtott közel 500 millió forintos támogatásból – számolt be közleményében a Gyulafehérvári Főegyházmegye szeretetszolgálata.

Krónika

2017. június 30., 14:242017. június 30., 14:24

Az összegből a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házat és a Marosvásárhelyen létesülő új szociális innovációs, életminőség-fejlesztő központot és székházat finanszírozzák. A közlemény szerint a magyar kormány által jóváhagyott 500 millió forint fedezi a két beruházás költségvetését.

A Caritas illetékesei rámutattak: mióta a román kabinet csökkentette, illetve sorozatosan megvonta a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezeteknek járó támogatást, Magyarország érdeklődést mutatott a nehéz helyzetben levő Caritas megsegítése iránt. Ennek nyomán tavaly júniusban a szervezet vezetői konkrét támogatási kéréssel keresték fel a kormányzatot.

•  Fotó: Gyulafehérvári Caritas Galéria

Fotó: Gyulafehérvári Caritas

A magyar államnak nem áll módjában más országok szociális hálózatának fenntartása és működtetése, az EU-s szabályok szerint ugyanis ezt minden tagállamnak magának kell megoldania. Lehetőség nyílt viszont a Caritas két projektjének támogatására.

Az összegből egyrészt korszerűsítik az 1996-ban megnyílt Jakab Antal Tanulmányi Házat,

amelyben szállást és étkeztetést biztosítanak egyéni zarándokoknak és csoportoknak, képzések, konferenciák, lelkigyakorlatok, különféle egyházi, közösségi és családi rendezvények résztvevőinek.

•  Fotó: Gyulafehérvári Caritas Galéria

Fotó: Gyulafehérvári Caritas

A Caritas ugyanakkor Sütő András volt marosvásárhelyi lakóházában – amelyet 2015-ben vásároltak meg – fog kialakítani szociális innovációs központot, amely beteggondozói szolgálat centruma lesz,

ezenkívül felnőttképzéseknek, egyéni és csoportos tevékenységeknek, továbbképzőknek ad otthont, és itt fogják szervezni az önkénteseket érintő programokat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon