Victor Carole végzős diák tanítónőjével, aki az iskolaévek alatt támasza és mentora volt
Fotó: Johannes Lebel Műszaki Középiskola/Facebook
Victor Carole az első roma tanuló a Szeben megyei Nagytalmács városkában, aki befejezte középiskolai tanulmányait, a végzős diákra nagyon büszke iskolája és közössége is – írta meg a helyi sajtó.
2024. június 14., 13:322024. június 14., 13:32
2024. június 14., 14:062024. június 14., 14:06
A fiatalember a 12. osztály befejeztével üzenetet küldött tanítónőjének, akit „második édesanyjának” nevezett, és aki – mint írta – mindvégig támasza és mentora volt az évek során.
„Szép példája a roma diákok integrációjának és a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem gyümölcsének. Az első roma diák befejezte tanulmányait, példát mutatva a kitartásról és az önmagát felülmúlni akarásról. Victor Carole tanulót támogatta a családja, és sikerült megvalósítania álmát, befejeznie a középiskolát” – közölte Facebook-bejegyzésében a tanintézet. Az iskola képviselői rámutattak, hogy Victor rájött, mennyire fontos az oktatás, ezzel pedig példát mutat a közösségének.
Rámutattak, remélik, hogy ez a szép példa más roma közösség gyerekeit is arra ösztönzi, hogy folytassák, fejezzék be tanulmányaikat. A ballagás napján a fiatalember hálás üzenetet küldött tanítónőjének, aki támasza és mentora volt. A fiatalember „második édesanyjának” nevezi Aura-Maria Avram-Radut. „Köszönöm a támogatását, Ön volt és marad a második édesanyám, soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor beiratkoztam az iskolába és Ön velem volt.
Köszönöm, hogy meglátta bennem a lehetőséget és támogatott, még akkor is, amikor majdnem feladtam” – írta a végzős diák.
Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa, a Roma Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke változást szeretne előidézni a roma közösség életében. Godzsa Zsolt korábbi romaügyi referens április végén azok után lépett elő önkormányzati képviselővé, hogy az RMDSZ eredetileg tanácsosi mandátumot szerző t
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!