Az oktatás a roma integráció kulcsa – Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa közössége felzárkóztatásáról

Az oktatás a roma integráció kulcsa – Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa közössége felzárkóztatásáról

Godzsa Zsolt, Szatmár első cigány nemzetiségű tanácsosa korábban romaügyi referens volt, és közössége felzárkóztatását tartja kiemelt jelentőségűnek

Fotó: Facebook/Godzsa Zsolt

Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa, a Roma Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke változást szeretne előidézni a roma közösség életében. Godzsa Zsolt korábbi romaügyi referens április végén azok után lépett elő önkormányzati képviselővé, hogy az RMDSZ eredetileg tanácsosi mandátumot szerző tagjai közül ketten más tisztséget vállaltak, ő pedig a „vonal alatt” szerepelt a tulipános listán, így elfoglalhatta az egyik megüresedett helyet. Interjúnkban Godzsa Zsolttal „jártuk be” az utat, amelyen a fiatal romákat szeretné végigvinni.

Zoltán Ildikó

2021. május 16., 17:562021. május 16., 17:56

2021. május 16., 18:522021. május 16., 18:52

– Honnan indult, mit tanult, mivel foglalkozott eddig?

– Szegény cigány családból származom, ami sokszor gondot okozott az oktatási körülményeket illetően, viszont a szüleim mindent megtettek, hogy támogassanak. Ha otthon nem volt kenyér, nekem akkor is megvették a ceruzát vagy a füzetet. Az általános iskolát a Szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskolában végeztem. A sikeres képességvizsga után a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban fejeztem be a középiskolát, majd beiratkoztam a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) jogtudományi karára, amit pár hét elteltével otthagytam, mert nem tudtam elviselni, hogy a szüleim otthon éheznek azért, hogy nekem mindenem meglegyen. Hazaköltöztem, és pénzt kerestem, hogy folytassam tanulmányaimat. Jelentkeztem a BBTE szatmári kirendeltségének közigazgatási tagozatára, amit sikeresen befejeztem. Ajánlatot kaptam, hogy csatlakozzak a Szatmár megyei Roma Párthoz, ahol a képviselőkkel tartott gyűlések alkalmával szembesültem a fiatalok és tanult emberek hiányával.

Eldöntöttem, hogy fejleszteni kell a helyi Roma Pártot olyan tanult fiatalokkal, akiket lehet formálni és motiválni. Egy másik hiányosság, melyen javítani szeretnék, hogy helyi szinten benne legyünk a döntéshozatalban, legyünk képviselve az önkormányzatokban, amikor a minket érintő dolgokról határoznak. Tizenkét évig küzdöttem, hogy megyei tanácsos legyek, hat évig önkénteskedtem. 2018-ban a megyei tanács szerződtetett romaügyi referensnek, amiről most le kellett mondanom, mert megyei tanácsosként nem dolgozhatok az önkormányzat alkalmazásában.

Idézet
Szeretném megmutatni a romáknak, hogy tanulással, kitartó munkával és sok áldozattal bármilyen célt el lehet érni. Remélem, hogy tudok olyan példa lenni számukra, amit szívesen követnek, hogy képesek legyenek bízni önmagukban a sok sztereotípia és rasszizmus ellenére.

– Milyen eredményeket szeretne elérni megyei tanácsosként?

– Szeretném, hogy a nagy számban romák lakta településeken nagyobb szerepünk legyen a politikai életben: egy vagy két helyi tanácsos, illetve megyei tanácsos, mert Szatmár megyében szép létszámban vagyunk.

– Azt nyilatkozta, hogy mentalitásváltást szeretne a roma közösségekben. Ez pontosan mit takar?

– Azt szeretném tudtára adni az embereknek, hogy csak akkor beszélhetünk integrációról, ha van oktatás, nemcsak nehéz kétkezi munka. Ezt az idősekkel nehéz megértetni, ezért tartom fontosnak, hogy a gyerekeket más irányba tereljük, hogy sokkal nyitottabbak legyenek. Meg kell értetni velük, hogy az integráció kulcsa az oktatás.

– Milyen intézkedésekre van szükség, hogy ez idővel bekövetkezzen?

– Minden évben szervezünk egy 25 fős tábort azoknak a diákoknak, akik a legjobb médiával rendelkeznek. Ez nagyon motiváló tud lenni számukra, mert itt összekötjük a kellemest a hasznossal: tanulnak a roma történelemről, a románi nyelvről, hagyományainkról. Roma előadókat hívunk, hogy szexuális és egészségügyi felvilágosítást tartsanak nekik. Emellett az S. O. S. oktatási kampány roma gyerekeknek (Campania educațională „S.O.S Copiii Romi”) nevű kezdeményezés keretében segítjük a végzős diákokat, akik tovább szeretnének tanulni. Tájékoztatjuk őket a számukra legjobb lehetőségekről és a speciális helyekről, amelyeket roma nemzetiségű fiataloknak fenntartanak a különböző oktatási intézményekben.

A szülőket is próbáljuk nevelni az oktatás fontosságára, kezdve az óvodával, ahol a gyerek elkezd szocializálódni, illetve valamilyen szinten tudatosul benne, hogy nemcsak jogok vannak, hanem kötelezettségek is. Fontosnak tartom, hogy a roma gyerekek óvodába járjanak, hogy az általános iskolát ne hátrányos helyzetből kezdjék, ne érezzék magukat kitaszítottnak.

– Hogyan van jelen, miként tevékenykedik a roma közösségben?

– Sokféleképpen vagyok jelen, de leginkább nevelő szándékkal. Akciókat szervezek számukra, és a színházi világba is szeretem bevezetni őket, mivel a legtöbb roma gyereknek ebben nem volt része. Fogadtunk bábszínházasokat, és levittük őket a roma településekre. Előadás után csomagokat osztottunk a résztvevőknek.

– Mi vezette arra, hogy az RMDSZ színeiben politizáljon?

– Ők komolyan vették a roma lakosságot, választások után is betartották ígéreteiket, illetve egy az anyanyelvünk. 2016-ban indultam a Roma Párt színeiben, és rengeteg cigány ment el szavazni, több ezren. Nálunk csak megyei tanácsosi lista volt, de a cigányok az RMDSZ-re is akartak szavazni. Van, akinek nehéz a választási listákon párhuzamosan több pártra szavazni, és összekeverték: két pecsét került egy papírra vagy vonalra pecsételtek. Több ezer érvénytelen szavazat született a Roma Pártra és RMDSZ-re, ezért 2018-ban úgy döntöttünk, hogy legközelebb közösen indulunk a választásokon.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen

Horaţiu Suciu személyében külön polgármesterjelöltet támogat a PNL Marosvásárhelyen, miután a PSD nem csatlakozott a közös jelöltállítás tervéhez – jelentette be csütörtök este Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke.

Továbbra sincs román összefogás Marosvásárhelyen az újrázni készülő Soós Zoltán ellen
2024. április 19., péntek

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt

További információkig felfüggesztették annak a két ukrán állampolgárnak a keresését, akik harmadik társukkal érkeztek Romániába, és csütörtök reggel kérték a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat segítségét.

Nem találták meg a Máramaros megyei hegyekben keresett két ukrán állampolgárt
2024. április 18., csütörtök

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott

Több magyarországi portál is interjút készített a napokban Hakan Aydemir török kutatóval, akinek elmélete szerint sikerült megállapítani a székelyek eredetét.

Megvan a székelyek eredete egy török kutató szerint, aki jó messzire jutott
2024. április 18., csütörtök

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen

Ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt büntetőeljárás indult a Beszterce-Naszód megyei Ispánmező polgármestere, Sorin Hognogi ellen, miután a település egyik kocsmájának teraszán megütött egy férfit.

Kocsmai verekedés miatt indult eljárás egy erdélyi község újrázni készülő polgármestere ellen
2024. április 18., csütörtök

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
2024. április 18., csütörtök

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében

Hargita megye több régiójában havazott csütörtök reggel, Maroshévíz és Borszék között, a 15-ös országúton csúszásgátlót szórtak le az útkarbantartók.

„Szebben havazik, mint télen” – készenlétbe kellett helyezni a hókotrókat Hargita megyében
2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet