Borboly Csaba: „Minden pénzt a szórványnak!”

Vitairatot tett közzé Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, amelyben azt javasolja, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány is a szórványmagyarságnak juttassa teljes támogatási keretét. A Mindent a szórványnak című vitairatát a Transindex portálon hozta nyilvánosságra csütörtökön.

Hírösszefoglaló

2012. február 24., 10:162012. február 24., 10:16

Borboly Csaba szerint nem szerencsés, hogy az erdélyi magyar közösségnek szánt magyarországi és romániai költségvetési támogatások jelentős hányada a Székelyföldre vagy a Partium tömbmagyarság által lakott vidékekre irányul.

A megyei közgyűlés elnöke arra világít rá, hogy a témában nem tájékozott polgár azt gondolhatná, az erdélyi magyar kultúra a Bethlen Gábor Alap által folyósított magyarországi, illetve a Communitas Alapítvány által folyósított romániai költségvetési támogatásoktól függ. A politikus úgy véli, ez csak a látszat. Állítása szerint az említett forrásokból származó összegek eltörpülnek azokhoz képest, amelyeket a helyi és megyei önkormányzatok, valamint a közbirtokosságok, vállalkozók, magánszemélyek biztosítanak a magyar kultúra céljaira.

Ezért a vitairat szerzője helytelennek tartja, hogy a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásainak haszonélvezői is azok a területek legyenek, amelyek önerőből is képesek finanszírozni a magyar kulturális programokat. „A mentőakciókra, támogatáspolitikára nem a Székelyföldön van szükség, hanem a szórványban” – állítja a székelyföldi önkormányzati vezető. Álláspontja szerint a támogatás azokat a vidékeket illetné meg, amelyek önkormányzataiban nincs, vagy alig van jelen a magyar közösség képviselője, ezért alig jutnak önkormányzati források a közösség céljaira.

„A másfél milliós erdélyi magyar közösségre vetítve néhány eurómillió nem tud érzékelhető hatást kifejteni, de ha Hunyad, Temes, Beszterce-Naszód, Fehér, Arad, Máramaros, Szeben megye magyar oktatására fordítják ezeket az összegeket, akkor látványos eredmények érhetők el” – fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke. Borboly Csaba ezért azt kezdeményezte, hogy a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány vezetői üljenek le, és határozzák meg a területet, ahol együtt vagy külön-külön fejtik ki támogatási tevékenységüket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)