2007. május 29., 00:002007. május 29., 00:00
„Nem célunk leállítani a már megkezdett építkezéseket, hanem a pénzbírság kirovása mellett felszólítottuk a tulajdonosokat, hogy mihamarabb szerezzék be a szükséges dokumentumokat” – mondta el Mild Zoltán, a felügyelőség igazgatója. Hozzátette, az erre vonatkozó határidők kiszabása a helyi önkormányzatok feladata, amelyeknek jogában áll elrendelni a bontást, ha a tulajdonos nem tesz eleget törvényes kötelezettségének. Mild kifejtette, az önkormányzatok vonakodnak elrendelni a bontást, mert az engedély nélkül épült romanegyedek esetében az intézkedés csupán a hajléktalanok számát növelné.
„Egyelőre az országutak mentén lévő építkezéseket vizsgáltuk. Találtunk engedély nélkül épülő házakat, panziókat, halastavat és antennatornyot is” – sorolta az igazgató. Elmondta, az építkezők többsége nem tudja kifizetni az engedélyek kiváltásának több ezer lejes díját, sem a borsos bírságokat. Mild Zoltán úgy véli, az önkormányzatok sokszor fölösleges engedélyeket követelnek az építkezőktől. „Megtörtént, hogy a telefonszolgáltató beleegyezését kérték az építkezéshez egy olyan településen, ahol nincs vezetékes telefonszolgáltatás” – számolt be a felügyelőség igazgatója. Hozzáfűzte, Háromszéken gondot okoz a szakemberek hiánya is: sok az építkezés, és kevés a tervező, ezért lassabban lehet beszerezni a szükséges engedélyeket. A folyamatot az is késlelteti, hogy a polgármesterek csak akkor írhatják alá az építkezési engedélyt, ha főépítészt alkalmaznak a polgármesteri hivatalban. A vidéki önkormányzatok többségénél azonban pénzhiány miatt nem működik urbanisztikai iroda, így annak feladatait a megyei önkormányzat szakirodája végzi. A Kovászna Megyei Tanács 2005-ös leltára szerint a háromszéki városokban 339 építkezésre nem kértek engedélyt, a településeken 112 ilyen ingatlant térképeztek fel. Az összesítés azonban nem tükrözi a valós állapotokat, hiszen egyes településeken – Bölönben, Rétyen, Katrosán, Erdőfülén és Előpatakon – villasorok és romanegyedek épültek fel engedély nélkül.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.