„Most van elegendő bátorságom belevágni” – Útra kelt Nagyenyedről a Kőrösi Csoma Sándor nyomában Indiába gyalogoló Pengő Zoltán

Pap Melinda 2019. szeptember 01., 12:27 utolsó módosítás: 2019. szeptember 01., 17:00

Akárcsak elődje, Nagyenyedről kelt útra vasárnap reggel Pengő Zoltán kolozsvári újságíró, lapunk volt munkatársa, aki gyalog járja végig Kőrösi Csoma Sándor útvonalát. Tervei szerint kilenc hónap alatt teszi meg a 7000 kilométert és éri el a Kis-Tibetnek is nevezett Ladakhon belüli Zanglát, az erdélyi tudós (1784–1842) életpályájának és tudományos munkásságának egyik legfontosabb állomását.

Pengő Zoltán a nagyenyedi Bagolyvár falán található Kőrösi-emléktábla elől indult el 7000 kilométeres gyalogútjára Fotó: Pap Melinda

 – Mennyire vagy felkészülve az útra?

– Nem tudom, majd elválik. Nem gondoltam bele, hogy milyen helyzetekbe kerülhetek, hiszen még nem éltem át hasonlót. Nem tudom, hogyan lehetne erre felkészülni.

 – Mit viszel magaddal?

– Nem vett sok időt igénybe a pakolás, inkább beszerezni a dolgokat volt hosszasabb.

Vettem egy nadrágot és egy esőkabátot. Viszek egy ultrakönnyű, 1,30 kg-os sátrat, felfújhatós matracot, hálózsákot. Minimális mennyiségű ruhát, de tényleg: két pár zoknit, két rövid ujjú pólót, egy hosszú ujjút. Lesz nálam egy vizes palack, nedves törlőkendők. Csak a legszükségesebb.

– Technikai felszerelés lesz nálad, amin keresztül kommunikálj az itthoniakkal?

– Van nálam egy táblagép és egy szilikonból készült, rugalmas billentyűzet az okostelefonon kívül. Ezeken keresztül tartom majd a kapcsolatot a világgal. Facebookon, a The Kőrösi Project - From Transylvania to Ladakh oldalon rendszeresen beszámolok majd az útról.

– Az útvonalad mennyire van már leszögezve?

– Isztambulig van meg részletesen, napra lebontva. Próbáltam már szállást is találni. Tovább is megvan nagyjából, a lelki szemeim előtt látom, hogy merre fog vezetni, de nincs részletesen lebontva.

– Hogyan zajlott a tervezés?

– Megnéztem, hogy két város között mekkora a távolság, és azt leosztottam napokra. És a városokban próbálok előre szállást foglalni. Eddig Románián belül szereztem, Gyulafehérváron például a helyi református tiszteletes fog vendégül látni, de couchsurfingen (ingyenes szállásközvetítő platform) is kerestem. Ahol vannak ismerőseim, ők látnak vendégül egy-két éjszakára.

– Románián belül hogyan alakul az utad? Miért Nagyenyedről indulsz?

– Kőrösi Csoma Sándor is Enyedről indult, ezzel előtte szeretnék tisztelegni. Az első éjszakát, a vasárnapról hétfőre virradót Gyulafehérváron töltöm, a következőt egy Szeben megyei szász faluban, Apoldon. Utána Nagyszeben jön, majd következő nap bemegyek a Vöröstoronyi-szorosba. Két éjszakát ott töltök, sátorban.

Persze, ha valaki felajánlja, hogy a szénapadlásán megalhatok, nagyon jó.

Következő nap érem el Râmnicu Vâlceát. Két napra rá jön Pitești, onnan négy napra Bukarest. Ott pihenek két napot. Utána lemegyek délnek. Giurgiut két nap alatt érem el, de nem éjszakázom ott, hanem átkelek a Dunán, a hídon, és a bulgáriai Rusze lesz az első állomás, ahol megalszom külföldön.

– Ez mennyi idő múlva lesz?

– Tizenhat nap múlva. Így tervezem.

– Mondtad, hogy Bukarestben pihensz, tehát lesznek pihenőnapok. Csak a pihenés miatt, vagy kíváncsi vagy ezekre a településekre?

– Is-is. Bukarest esetében nem a kíváncsiság dominál, jól ismerem. Sok ismerősöm van, akinél megszállhatok, így jó lesz egy kétnapos pihenő a kéthetes folyamatos út után.

Olyan helyeken tervezek több napot eltölteni, amelyekre kíváncsi vagyok.

A bolgár tengerparton például, Burgasztól délre, remélem, hogy még jó idő lesz. Azt kifejezetten pihenésnek szánom. Isztambulban is töltök egy-két napot, mert érdekel. Teheránban is meg szándékozok állni, de a kettő között is lesz pihenő.

Budapestről hoztak székely zászlót a nagy útra Fotó: Pap Melinda

– Romániát és Bulgáriát leszámítva az útvonal többi része új számodra...

– Igen, nem jártam Törökországban, sem Iránban. Indiában jártam, de nem azon a részen, ahol most szándékozom haladni.

– Vannak az útitervedben olyan szakaszok, amelyek nem biztonságosak?

– Afganisztán zűrös ország, de ott nem tervezek sokat időzni. Bárhol lehetnek kellemetlen élményei az embernek, a világ legbiztonságosabb országaiban is. De nincsenek ilyen félelmeim.
Bármi történhet, az is, hogy háború tör ki

– Indiában is van egy szakasz, ahol feszült a politikai helyzet...

– Szinte az egész indiai tartózkodásom színhelyén – Dzsammu és Kasmír államban – nagyon feszült a helyzet. Dzsammu és Kasmír autonómiát élvezett India Szövetségi Köztársaságon belül, de nemrég nacionalista kormány került hatalomra, amelyik megszüntette ezt, a központi kormánynak rendelte alá a két államot, és több tízezer katonát vezényelt a térségbe. Dzsammu és Kasmír muszlim többségű állam a hindu többségű Indiában, melyeket a hindu rádzsa annak idején a lakosság akarata ellenére csatolt Indiához.

Azóta folyamatos viszály tárgyai India és Pakisztán között, több háborút is vívtak miattuk. Most a véget nem érő konfliktus újabb felvonásának vagyunk szemtanúi. Bármi történhet, az is, hogy lenyugszanak a kedélyek, és az is, hogy háború tör ki Pakisztán és India között.

– Utad célja, hogy megismertesd Kőrösi Csoma Sándort a román közvéleménnyel. Bukarestben két napot maradsz, tervezel sajtótájékoztatót tartani?

– Minden hazai városban tervezek, ahol áthaladok. Előre értesítem a helyi sajtóorgánumokat, hogy mikor érkezem és találkozom az újságírókkal.

– Korábban is több sajtóorgánumnak nyilatkoztál, hogyan viszonyult a román sajtó az utadhoz?

– Pozitívan. Érdekes témaként tálalták, semmiféle negatív reakciót nem tapasztaltam. Miért is lett volna?

– Milyen szimbolikus dolgot viszel magaddal az útra?

– Lesz nálam egy kis méretű székely, illetve román zászló. A székely amiatt, mert Kőrösi Csoma Sándor székely volt. A román azért, mert ha meg akarom szólítani a román közösséget, feléjük is kell tennem egy tiszteletteljes gesztust.

Pengő Zoltán a Kőrösi Csoma Sándor útját bemutató tabló előtt, a kollégium folyosóján Fotó: Pap Melinda

 Az erdélyi magyar közösség álomvilágban él


– Miért tartod fontosnak, hogy a román közvélemény megismerje Kőrösit?

– Ha a román közvélemény megismer egy magyar személyiséget, azáltal valamilyen módon a magyarokat mint közösséget is megismeri. Ez nagyon fontos lenne.

Romániában a románok és magyarok két teljesen párhuzamos társadalomban, világban élnek. Mi, erdélyi magyarok álomvilágban élünk, legalábbis a többségünk. Egy kis magyar világban, mely tulajdonképpen csak a mi fejünkben van.

Ez olyan városokban is így van, mint Kolozsvár, ahol a lakosságnak csak a 16 százaléka magyar. Mintha nem vennénk tudomást a realitásról, nem mernénk szembenézni a valósággal, illúziókban ringatjuk magunkat, úgy teszünk, mintha nem az lenne, ami van. Pedig az van, ami van. Akkor is, ha hazudunk magunknak. Valamilyen módon együtt kell élni a románokkal, kell találni valamifajta kommunikációs csatornát feléjük. És ha nem próbáljuk meg megismertetni magunkat, ennek nincs esélye.

Szőcs Ildikó igazgatóval a kollégium kapujában Fotó: Pap Melinda

– Úgy látod, hogy az erdélyi magyar közösség nem próbálja megismertetni, elfogadtatni magát?

– Nem próbálja. Természetesen ez általánosítás, vannak kivételek.

Vannak nagyon jó kezdeményezések is. Például a Kolozsvári Magyar Napokon vannak román nyelvű programok is, vagy a szecesszió világnapján román nyelvű vezetett séták, pedig alapvetően a magyarsághoz kötődő építészeti formanyelv.

Vannak kezdeményezések, de kevés, elszigetelt. Alapvetően szerintem az erdélyi magyar közösség magába zárkózik, álomvilágban él. Úgy tesz, mintha nem itt élne, hanem máshol. Mintha ez egy Kis-Magyarország lenne. Pedig nem az.

– Ezt most nem csak a Székelyföldre érted?

– Nem, Kolozsvárra is vonatkozik, Nagyváradra is.

Ennek a jele az is, hogy napjainkban a magyar fiatalok kevésbé tudnak románul, mint 25 éve. És az is, hogy egyáltalán megszülethet valakinek a fejében egy olyan kezdeményezés, hogy az erdélyi magyar diákok ne érettségizzenek román nyelvből.

– Miért épp Kőrösi Csoma Sándort választottad? Sok erdélyi magyar személyiség lenne, akit propagálni lehetne a román közösség felé.

– Természetesen lehetne. Én arra vállalkoztam, hogy megpróbálok végigmenni nagyjából az ő útján, és eljutni oda, ahova ő.

Engem az ő személyisége érdekel nagyon régóta. Ez személyes projekt.

Nem valami missziót vállalok fel, hogy megpróbáljam közelebb hozni egymáshoz az erdélyi magyarokat és románokat. Ez is ott van valahol a terveim között, de nem csak ez van. Kőrösi számomra inspiráló személyiség. Megfogott a személyisége, az, amit tett. De persze van sok más személyiség, aki mindkét közösséghez szólhat.

Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatónője arra kérte Pengő Zoltánt, hogy ha visszatér, számoljon be kalandjáról az iskolában is Fotó: Pap Melinda

– Mikor figyeltél fel rá, emlékszel?

– Persze. A gyermek- és kamaszkor határán, amikor olvastam az Így él Kőrösi Csoma Sándor című ismeretterjesztő könyvet Szilágyi Ferenctől. Az volt az első élmény, mélyen hatott rám. Így kezdődött.

– Utána is foglalkoztatott?

– Nem mondhatom, hogy folyamatosan ott munkált volna bennem tudatos szinten, de a tudattalanban bizonyára. Elolvastam Korda István regényét, A nagy utat is, de az messze nem tett rám olyan nagy benyomást. Ebből nem tudok semmit felidézni, míg az első könyvből most is elevenen élnek bennem illusztrációk, történetek, mondatok – az egész könyv.

– Mikor merült fel benned, hogy végigmenj az ő útvonalán?

– Először körülbelül húsz éve, nagyjából 30 éves koromban.

– Miért most vállalkozol rá, és nem akkor?

– Akkor csak ábránd volt, fel sem merült, hogy gyakorlatba ültessem.

Talán most értek meg a körülmények, most van elegendő bátorságom belevágni. Akkor nem lett volna. Meg úgy érzem, most valami egészen mást szeretnék csinálni – legalábbis kilenc hónapig –, mint eddig. Akkor nem volt bennem ilyen késztetés.
„Húzok egy vonalat, utána kezdődhet valami más”


– Úgy alakult az életed, hogy változtatni akarsz, és ez most egy jó váltás?

– Van egy nagyon személyes motivációm is: le akarom zárni az életemnek egy szakaszát. Ez nem emberi kapcsolatokra vonatkozik, hanem a szakmai pályafutásomra. Tíz éven keresztül voltam egy piackutató cégnek az igazgatója, és ez szép volt, jó volt, de elég volt. Húzok egy vonalat, többet nem akarom csinálni, nem is fogom.

Akarok egy 9-10 hónapos intermezzót, és utána majd kezdődhet valami más. Úgy gondoltam, ez jó arra, hogy egy radikális fordulatot beiktassak az életembe.

 – Nem követed pontosan Kőrösi útját. Mit módosítottál és miért?

– Ez szimbolikus tisztelgés Kőrösi Csoma Sándor előtt. Meg sem fordult a fejemben, hogy pontosan kövessem. Nem láttam értelmét, hogy elhajózzak Alexandriába és a nagyon veszélyes közel-keleti térségen keresztül jussak el Iránba.

Nem vagyok adrenalinfüggő, nem akarom kockáztatni az életemet. 7000 kilométer elég nagy táv, nem kell megspékelni. Elég, ha a legrövidebb utat követem Enyed és Zangla között.

Indulás Fotó: Pap Melinda

– A ladakhi Zangla a végcél, miközben Kőrösi Dardzsilingben van eltemetve. Miért maradt ki a sírja, és miért fontos Zangla?

– Ez megint szubjektív. Egyrészt különösebben nem érdekelnek a temetők és a sírok.

Nem gondolom, hogy az, ami lényeges volt Kőrösi Csoma Sándorban, ott van a dardzsilingi temetőben, nem izgat, hogy elmenjek a sírjához. Fontosabb helyszín volt az életében Zangla, ott tanult, ez életművének a forrása.

Amikor végiggondoltam az utat, egyértelmű volt, hogy Zangla és nem Dardzsiling, fel sem merült, hogy fordítva legyen. Ez belülről jövő, nem racionális döntés, utólag csak megmagyarázom, megideologizálom.

– Zangla nem ismeretlen a magyar közösség számára, itt zajlik a Csoma szobája (Csoma`s room) projekt: magyarországi építészek és önkéntes fiatalok évek óta visszajárnak és részt vesznek a zanglai palota felújításában, napiskolák építésében. Tervezel több ideig maradni?

– Nem tervezek. De felveszem velük a kapcsolatot, ismerem a szerintem fantasztikus projekt kezdeményezőjét, Irimiás Balázst. Persze, most azt mondom, nem tervezek maradni, de soha nem voltam Ladakhban.

Lehet, hogy beleszeretek, és úgy érzem majd, hogy soha nem akarok eljönni onnan.

– Ladakhot, bár India része, Kis-Tibetnek is nevezik, mivel buddhista közösség lakja. Évtizedekig foglalkoztál buddhizmussal, ez mennyire befolyásolta a döntésed?

– Nehéz erre válaszolni.

Azt hiszem, nem a buddhizmus befolyásolt. Soha nem vágytam rá, hogy elmenjek Tibetbe.

Van egy bakancslistám, tavaly összeírtam, melyek azok a földrajzi helyek, városok, országok, melyeket meg szeretnék látogatni életem során, 25-30 van rajta, amiből párat már kipipáltam, de Tibet nem szerepel rajta. Persze, ha 50 pozíciós listát állítok össze, ott lett volna. Soha nem hozott izgalomba. Persze, attól lehet, hogy valahol mélyen ott munkált bennem.

– Ladakh lesz az út legzordabb szakasza. Mi lesz utána?

– Ha csak a környezetet és az időjárást nézzük, remélem, hogy Ladakh lesz, 3000 méter fölött van. Zanglából visszautazom – már nem gyalog – Új-Delhibe és felülök egy repülőre. Ez a terv jelenleg.

„Számos külső tényező van, amit nem ismerhetek előre”

– Mennyire akkurátusan kigondolt ez a terv? Mi történik, ha útközben rájössz, hogy nem akarod folytatni?

– Ez nagyon meggondolatlan terv, úgy vélem. Természetesen benne van a pakliban, hogy nem tudom végigcsinálni, én is elgondolkodtam ezen. Nem tudom megmondani előre, hogy mi történik. Számos külső tényező van, amit nem ismerhetek előre, nincs ahogyan.

Például, ha a politikai helyzet India és Pakisztán között nagyon megromlik, elképzelhető, hogy nem lesz módom eljutni Ladakhba. Voltak időszakok nem is olyan régen, amikor India és Pakisztán között le volt zárva a határ. És ha Nyugat felől közelítem meg Indiát, Pakisztánt nem lehet elkerülni. De ott vannak a belső akadályok is, nem tudom, hogyan fogom tudni kezelni ezeket. Nincs bennem olyan elképzelés, hogy tűzön-vízen át végig kell csinálni, akkor is, ha beledöglöm. Csak amennyire képes vagyok.

A Bethlen Gábor Kollégium belső homlokzata, ahol Kőrösi Csoma Sándor is tanult Fotó: Pap Melinda

– Kőrösi Csoma Sándorról él egy mítosz – nem tudom, ha tudományosan igazolt –, miszerint nemcsak a tibeti–angol szótárt készítette el, hanem belekóstolt a buddhizmusba is. Vannak buddhista közösségek, ahol buddhista szentként, bodhiszattvaként tisztelik. Ismereteid szerint ez mennyire megalapozott?

– Nemcsak belekóstolt a buddhizmusba, nagyon mély megértése kellett legyen róla. Hosszú időn keresztül tanulmányozta nemcsak a tibeti nyelvet, hanem a tibeti kultúrát is, és a tibeti kultúra elválaszthatatlan a buddhizmustól. Kőrösi írt egy Buddha-életrajzot is, ami Erdélyben is megjelent.

Tehát jól ismerte a buddhizmust elméleti szinten, azt, hogy esetleg meditált is, nem tudni. Hogy buddhistává vált volna, szerintem spekuláció, szinte biztos, hogy reformátusként halt meg.

Őt igazából nem érdekelte a buddhizmus, számára Tibet, a tibeti nyelv csak eszköz lett volna, hogy információkat szerezzen a magyarok őshazájáról. Az viszont igaz, hogy buddhista szentként, bodhiszattvaként tisztelik. A buddhizmusban a szentek közösségén belül két szint van: azok, akik a szellemi megvalósításuk által érték el a szentség állapotát, az igazi bodhiszattvák, akik rengeteget meditáltak és rendkívüli szellemi képességeket fejlesztettek ki. És vannak a közönséges bodhiszattvák, akik tetteik révén az emberek, az érző lények segítségére voltak. Például egy orvos, gyógyszerfejlesztő is lehet bodhiszattva.

Kőrösit azért tisztelik bodhiszattvaként, mert megalkotta a tibeti–angol szótárt, és ezáltal hozzáférhetővé tette a tibeti kultúrát, és azon keresztül a buddhizmust a nyugati világ számára.

– Azért is tisztelhették, mert ugyanolyan sanyarú körülmények között élt és dolgozott éveken keresztül, mint a legnagyobb jógik, legedzettebb szerzetesek?

– Igazi hős volt, az biztos. Emberfeletti nehézségeket vállalt azért, hogy elmélyüljön a tibeti nyelvben, kultúrában.

Tudni kell, hogy a tibetieknek roppant primitív az anyagi kultúrájuk, fűtéstechnikájuk: nem ismerték a kályhát, kandallót, úgy fűtöttek, hogy jaktrágyából tüzet raktak a szoba közepén. Kőrösi attól félt, hogy a füst csípné a szemét és kevesebbet tudna olvasni, ezért nem fűttetett a szobájában, hanem jakbundákba burkolózva reggeltől estig olvasott, tanult a farkasordító hidegben. Ez emberfeletti teljesítmény. A tibetiek és a buddhisták általában ezen hozzáállás előtt tisztelegnek többek között, amikor bodhiszattvaként tisztelik. Ha valaki ilyesmire képes, hogy egy célt elérjen – ami ráadásul nem önös cél –, az minden tiszteletet megérdemel. Az az elképesztő tudatosság és elszántság, ahogy fiatalkora óta készült erre, szinte példa nélküli.

A végcél: a zanglai palota, ahol Kőrösi Csoma Sándor tanult és munkálkodott Fotó: Facebook / Csoma`s Room Foundation

– A román és a nemzetközi közösség figyelmét akarod felhívni Csomára. Szerinted mi az, amit mi, erdélyi magyarok nem tudunk róla, vagy nincs eléggé hangsúlyozva?

– Jó kérdés. Biztos vagyok benne, hogy az erdélyi magyarság jobban ismeri Kőrösi Csoma Sándort, mint az anyaországi. Erdélyben talán kicsit az van túlhangsúlyozva, hogy a magyarok őshazáját szerette volna megtalálni, ami egy romantikus, tudománytalan, de az adott kornak megfelelő elképzelés volt.

Az indokoltnál kevesebbet tudunk a valós tudományos munkásságáról, ami összehasonlíthatatlanul fontosabb. Igaz, érzelmileg nekünk, magyaroknak az előbbi kedvesebb lehet.

– Miért fontos, hogy a nemzetközi közvélemény is megismerje, miért jelentős az ő munkássága nemzetközi szinten?

– Tulajdonképpen ő a tibetológia megalapítója.

Ez óriási dolog: munkássága révén hozzáférhetővé tett egy nagyon eredeti, elszigetelt kultúrát az egész nyugati világ számára. Ezért az ő munkássága, pályafutása nem redukálódik a magyarságra, hanem univerzális jelentőségű.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat