Fotó: Digi24
Több százan vonultak a Szatmár megyei sürgősségi kórház elé csütörtökön este, így tilatkozva amiatt, hogy a múlt héten eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt az intézmény sürgősségi osztályán egy 15 éves lány.
2023. január 26., 21:572023. január 26., 21:57
2023. január 26., 22:092023. január 26., 22:09
A rendkívül felháborodott szatmárnémetiek előbb a sürgősségi osztállyal szembeni parkban gyűltek össze, ahol gyergyát gyújtottak és virágokat helyeztek el Ştefania fényképe mellett. Az Agerpres hírügynökség helyszíni tudósítása szerint ezután azonban eltorlaszolták a megyei sürgősségi kórház előtti utat, és azt követelték, hogy szolgáltassank igazságot a tragikus haláleset kapcsán, a vétkeseket pedig vonják felelősségre.
A tiltakozók követelték annak az orvosnak a menesztését, aki ügyeletes volt, amikor a lányt beszállították a sürgősségi osztályra. Élesen kifogásolták, hogy az orvost 2016-ban már menesztette a kórház vezetősége különböző panaszok miatt, ám bírósághoz fordult, és visszahelyezték a munkahelyére.
Belső vizsgálatot indított a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház vezetősége annak a 15 éves lánynak az ügyében, aki röviddel azután életét vesztette, hogy bement a sürgősségi osztályra.
Ştefania szülei elmondták, felfoghatatlan számukra a gyermekük halála, hiszen a saját lábán ment be a kórházba, mosolygott, viszont a szolgálatos orvos csúnyán beszélt vele, sőt odavetette neki, hogy elhízott. Adrian Marc, a Szatmár megyei sürgősségi kórház menedzsere közölte, hogy a múélt szerdán történt haláleset kapcsán több vizsgálat is folyik, és várják az orvosi kamara által lefolytatott eljárás eredményét is. Ekkor derül fény arra, hogy mi vezetett a lány elhalálozásához, szakszerűen látta-e el az ügyeletes orvos, vagy orvosi műhiba történt. A menedzser szerint a szóban forgó orvos ellen egyetlen panaszt nyújtottak be.
Mint arról beszámoltunk, a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást a megyei kórház sürgősségi osztályán elhunyt 15 éves lány ügyében. Szerdán – egy héttel a tragikus eset után – a kórház vezetősége is belső vizsgálatba kezdett. Közölték: minden szükséges lépést megtettek, hogy különálló bizottságok orvosi jogi, szakmai és etikai szempontból is megvizsgálják az esetet.
A kórház tájékoztatása szerint a lány légzési nehézségekkel jelentkezett a sürgősségi osztályon. A tünetek – gyengeség, sápadtság, tahikardia, 88 százalékos oxigénszaturáció – akut légzési distressz szindrómára utaltak. Intubálták, az orvosok az első vizsgálatok után akut tüdőödémára és tüdőembóliára gyanakodtak, így trombolízist alkalmaztak. Az orvoscsapat erőfeszítései ellenére a páciens állapota rohamosan romlott, és hirtelen szívmegállás következett be, de sikerült újraéleszteni. Mintegy 30 perccel később azonban másodszor is leállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni. 19 óra 10 perckor megállapították a halál beálltát.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság a megyei kórház sürgősségi osztályán elhunyt 15 éves lány ügyében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
szóljon hozzá!