A szívmagasságtól lefelé öt éve bénult szentegyházi fiatalemberen hétfőn, egy pekingi klinikán sikeresen végrehajtották a gyógyulásához szükséges első őssejtbeültetést. A lapunkat kórházi ágyáról tájékoztató Fülei Csaba elmondta: a négyórás műtét során közel háromcentis vágást ejtettek a 9. csigolyánál, ahol magzati sejteket ültettek be gerincébe. Fülei Csabát csütörtök óta akupunktúrás kezelésnek is alávetik, és a jövő héten is végrehajtanak rajta egy, immár injekciós őssejtbeültetést. „Egyelőre hason kell feküdnöm, de várhatóan pár nap múlva megfordulhatok, felülhetek. Most segítséggel forgolódom az ágyban” – írta lapunknak Fülei Csaba, akit ápolásában Kudelász Nóbel sepsiszentgyörgyi fiatalember segít. „Nóbel etet, forgat, borogat, mosdat, és már rögtön az operáció után sokat viccelődtünk. A kezelőorvosok, asszisztensek roppant kedvesek, segítőkészek, előzékenyek és végtelenül mosolygósak, nagyon sokat tanulhatnának tőlük az otthoniak. Egyszóval, jól vagyok, és remélem, hogy az implantátumok segítenek visszanyerni néhány érzetet, funkciót” – számolt be Fülei Csaba. „Hála Istennek, végre felcsillant a remény. Imádkoztunk és imádkozunk érte, és azokért is, akik bármilyen módon segítettek és segítenek bennünket” – mondta a Krónikának a négygyermekes Fülei családba harmadikként született Csaba édesanyja, Edit asszony.
A Hargita megyei beteget és kísérőjét a napokban Románia pekingi konzulja, Costin Mihalache is felkereste, és biztosította őket arról, hogy bármit megtesznek értük. „Megkérdezte, hogy kérnék-e mozgóurnát az európai parlamenti választásokra, de nekem a legkisebb gondom is nagyobb ennél, úgyhogy megköszöntem szépen, de nem kértem” – újságolta Fülei Csaba.
Lapunk többször írt róla, hogy Fülei Csaba 2002 áprilisában bénult le, miután gerincében elpattant egy vérér. Két héttel a november 14-i határidő előtt a kínai gyógykezeléshez szükséges 30 ezer amerikai dollárnak közadakozásból és gyűjtésből a fele volt még meg, de a Román Lottótársaság az utolsó pillanatban kiegészítette a hiányzó összeget. A páciens és kísérője hazatérő repülőjegye december 12-ére szól, remélik, hogy aznap indulhatnak is Erdély felé. Fülei Csaba és édesanyja üzenik: a Jóisten ezerszer jutalmazza mindazokat, akik segítenek nekik.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.