2010. április 22., 08:432010. április 22., 08:43
A megyében ez az első ilyen típusú bírság – közölte tegnap Dana Burteţi, a környezetvédelmi felügyelőség igazgatója. Mint mondta, folytatják az ellenőrzéseket, és más önkormányzatok is számíthatnak hasonló büntetésre.
Burteţi szerint a szelektív hulladékgyűjtés kötelező, azonban az önkormányzatok – elsősorban a vidékiek – azzal a kifogással bújnak ki ez alól, hogy a szemétbegyűjtő cégeknek nincs meg az ehhez szükséges felszerelésük, illetve hulladékfeldolgozó üzemek sincsenek, amelyek átvennék a szelektíven gyűjtött szemetet.
Dănuţ Ştefănescu, a környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint Maros megye 102 települése közül csupán két városban – Nyárádszeredában és Szászrégenben –, illetve 12 községben gyűjtik szelektíven a hulladékot. A megyében két hulladékfeldolgozó üzem működik, az egyik a pillepalackokat, a másik az üvegeket hasznosítja újra, de utóbbi nem kap elegendő alapanyagot. Maros megyében egyetlen környezetbarát hulladéktároló van Segesváron, a marosvásárhelyi és szászrégeni szeméttelepet már tavaly be kellett volna zárni, jelenleg illegálisan működnek.
Szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas szemeteskonténereket helyeznek ki Szatmárnémetiben. Ilyés Gyula polgármester tegnap írta alá azt a szerződést, mely szerint a városi köztisztasági vállalat együttműködhet egy bukaresti hulladékfeldolgozó céggel. „Új begyűjtőkonténereket helyezünk el a város 15 olyan pontján, ahol nagyrészt kertes házak vannak, és ezekbe, valamint 180 tömbház környékén található szemetesbe külön gyűjthetik majd a lakosok az üveget, a pillepalackot és a papírt” – mondta az elöljáró. A köztisztasági vállalatnak ezekből havonta be kell szolgáltatnia bizonyos mennyiséget, különben a fővárosi cég visszaviszi a tartályokat. Ilyés Gyula bízik a lakosság és a kereskedelmi egységek együttműködésében. Mint mondta, ha az új rendszer megfelelően működik, sok tekintetben megkönnyíti a város hulladékgazdálkodását. Végh Balázs |
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.