2010. július 20., 09:392010. július 20., 09:39
A polgármester szerint a kórházakban túlméretezett a kisegítő és adminisztratív személyzet – azok, akik nem foglalkoznak közvetlenül a betegekkel –, így közülük húsz-huszonöt százaléknyit augusztus folyamán elbocsátanak, miközben a rendszer egy részét átszervezik. Ennek része a tüdőkórház beolvasztása is, amihez múlt heti rendkívüli ülésén elvi beleegyezését adta a helyi tanács. Ilie Bolojan szerint ez az egyik módja a költségcsökkentésnek a decentralizált egészségügyi rendszerben.
A határozatot pedig azért kellett rendkívüli ülésen, sürgősen napirendre tűzni, mert a kórház megszűnéséhez még mindig szükség van egy kormányhatározatra, ennek megszerzése pedig bonyolult és hosszadalmas – áll az indoklásban. A részlegek átköltöztetésével a város megtakarítja az épület fenntartási költségeit, illetve az adminisztratív személyzet egy részének bérét is, emellett a tüdőbetegségekben szenvedők a városi kórház modernebb felszerelésével kezeltethetik magukat anélkül, hogy utazgatniuk kellene a két intézmény között – a megszűnő kórház ugyanis távol esik a városközponttól, hisz szanatóriumként dombra épült.
A váradi tüdőbeteg-gondozóban 307 ágy van, amelyeket fekvő betegek számára tartanak fenn, de működik benne járóbeteg-részleg és laboratórium is, illetve hozzá tartozik a város járványkórháza, amely a Széchenyi (Traian) park közelében, az igazságügyi palota mögött áll, ám a városvezetőség tervei szerint hamarosan lebontják, és a helyére parkolóházat építenek. A szanatórium, később tüdőkórház épületét 1925-ben adták át. Mint ismeretes, a nagyváradi önkormányzat még az országos decentralizációs folyamat kezdete előtt kezelésbe vette a helyi kórházakat.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.