Ellenzik. A kolozsvári egyetemisták hétfőn tüntettek a jelenléti oktatás gyors visszavezetése ellen
Fotó: Zoltán Ildikó
Havi 500 eurót is elkérnek a kolozsvári lakástulajdonosok egy kétszobás apartman bérléséért, mióta kiderült, hogy az egyetemi hallgatóknak záros határidőn belül vissza kell térniük az iskolapadokba. Az egyetemisták kész rablásnak tartják az eljárást.
2022. március 17., 13:562022. március 17., 13:56
Jelentősen megnőtt az érdeklődés a kiadó lakások iránt Kolozsváron, miután kiderült, hogy az egyetemi hallgatóknak kénytelen-kelletlen már a második félévtől vissza kell térniük a kincses városba. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa hétfőn döntött arról, hogy pár hét átmeneti időszak után március 28-án visszaáll a jelenléti oktatásra, így két év online és hibrid oktatást követően az egyetemisták kénytelenek személyesen megjelenni az előadásokon, szemináriumokon.
A döntés nem nyerte el a diákok tetszését. A legnagyobb kolozsvári egyetem diáktanácsa hétfőn délután tüntetést szervezett, ahol a mintegy száz résztvevő elsősorban az hozta fel érvként a jelenléti oktatás ellen, hogy
Ezért azt kérték, hogy a BBTE vezetősége csupán a vizsgákon követelje meg a személyes jelenlétet, és csak a következő tanévtől térjen át a jelenléti oktatásra. „Két hónapi bér felér egy rablással”, „Nincs pénzünk albérletre” – utaltak a nehéz lakhatási körülményekre molinóikon a tiltakozó egyetemisták.
A jelenléti oktatás visszaállítása ellen tüntettek a kolozsvári egyetemi hallgatók hétfőn délután a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépülete előtt. Az egyetem szenátusa épp hétfőn délelőtt döntött a II. félév oktatási tevékenységének módozatairól.
Valóban megélénkült a lakáskeresők száma az egyetemisták visszatértével – erősítette meg a Krónikának szerdán Bónis Endre, a Reform ingatlanközvetítő iroda vezetője. Azonban furcsa helyzet állt elő, tette hozzá, hiszen mindenki csak nyárig szeretne lakást bérelni, ami nehéz, ugyanis
„Egy olyan jelenséggel állunk szemben, hogy keresik, de rövid időre. Senki nem akar hosszú távra leszerződni, hiszen bármikor jöhet egy ötödik, hatodik járványhullám” – magyarázta az illetékes. Mint mondta, az egyetemistáknak szánt lakások ára nem nőtt számottevően a járvány előtti időszakhoz képest. „Ezért egy okos bérlő leszerződik, hiszen ha vissza fog jönni az Untoldra, lehet, megéri nyárra is megtartani a lakást, és kiegyezni a tulajdonossal, arra az egy hétre ugyanis egekbe szöknek az árak” – mutatott rá Bónis Endre.
Fotó: Jakab Mónika
A kiadó lakások iránti kereslet hirtelen fellendülése valamennyi albérletet kínáló kolozsvári Facebook-csoportban meglátszik. Míg a két év járványidőszak alatt ezeken egyre-másra jelentek meg az alacsony áron kínált jó lakások,
– ez is jelzi, hogy a kolozsvári egyetemisták az egyetemi tanévből hátralévő három hónap alatt kénytelenek olyan lakásokkal is beérni, melyek nem felelnek meg teljes mértékben a szempontjaiknak.
A lakástulajdonosok kapva-kaptak az alkalmon, hiszen az egyetemisták távollétével sok lakás üresen állt a kincses városban, az elmúlt két évben olyan jól felszerelt, szépen berendezett apartmanokat kínáltak potom áron kvártélynak, melyeket a járvány előtt többnyire rövid távra, külföldi turistáknak adtak ki tulajdonosaik. Ezeket az egyetemisták számára már-már megfizethetetlen áron ajánlják, egy, a város jobb negyedeiben található, jól felszerelt kétszobás lakásért havi 500 eurót is elkérnek. A kisebb lakások sem olcsóbbak,
az ipari zónának minősülő, így a lakáskeresők körében kevésbé kedvelt Munka sugárúton is havi 220 euróért bérelhető egy legénylakás. De azok sem ússzák meg olcsóbban, akik hajlandók a kincses város központjából olykor egyórás dugóban állással megközelíthető Szászfenesen lakást bérelni.
Fotó: Jakab Mónika
A város elit részeiben, a belvárosban, a Györgyfalvi, Grigorescu vagy Hajnal negyedben jóval borsosabbak az árak. A belvárosi Deák Ferenc (Erorilor) utcában egy 40 négyzetméteres egyszobás lakásért kell havi 500 eurót lepengetni, úgy, hogy a korábban valószínűleg Airbnb rendszerben kínált apartmanban még főzőlap és mosógép sincs.
A Tóközben akkor lehet olcsóbban, 450 euróért albérletet találni, ha a parkolóért külön hajlandó fizetni a bérlő havi 50 eurót. Hasonló árak vannak a városközponttól távolabb eső, de elit városrésznek számító Bună Ziua vagy Szopor negyedekben is.
A háromszobás lakások bérlése már valamivel olcsóbb, ha több egyetemista társul, a Mărăști negyedben fejenként 200 euróból is megúszhatják a havi bért. Az olyan három- vagy négyszobás lakás, ahol csak havi 150 eurót kell lepengetni fejenként, ritkaságnak számít.
Mint arról beszámoltunk, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter március elején jelentette be, hogy az egyetemeknek vissza kell állniuk a jelenléti oktatásra, ugyanis
A tárcavezető később „finomított” nyilatkozatán, múlt heti közleményében úgy fogalmazott: március 9-étől a felsőoktatási intézmények visszatérnek a jelenléti oktatáshoz, de ha ez nem lehetséges azonnal, az egyetemi autonómia elvéből kiindulva dönthetnek úgy, hogy a váltást egy átmeneti időszak előzze meg. Mint mondta, ha bizonyos körülmények – például a bentlakások állapota vagy az órarend-módosítás szükségessége – nem teszik lehetővé az azonnali átállást, az egyetemek szenátusai határozhatnak egy átmeneti periódus beiktatásáról.
A kolozsvári BBTE szenátusa hétfőn úgy döntött, hogy a felsőoktatási intézmény március 28-án tér vissza a jelenléti oktatáshoz. A kolozsvári egyetem közleménye szerint a fizikai jelenlét teljes visszavezetését megelőző átállási időszak kivételes esetben, a karok kérésére április 4-ig meghosszabbítható. A helyi sajtó szerint a legnagyobb kolozsvári egyetem 6000 bentlakási helyet tud biztosítani az itt tanuló mintegy 50 ezer fős diákságnak.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!