Benedek Imre állítja: nem ütötte meg az intézkedő rendőrt

Cáfolja Benedek Imre marosvásárhelyi kardiológus, hogy bántalmazta volna a koccanásos balesete ügyében eljáró rendőrt. A főorvos egyúttal kifogásolja, hogy a nyílt utcán megbilincselték.

Krónika

2017. szeptember 23., 13:502017. szeptember 23., 13:50

Mint arról beszámoltunk, Benedek Imrét a rendőrök szeptember 20-án, szerdán fényes nappal megbilincselték Marosvásárhelyen, majd néhány órás őrizetbe vétel után a kardiológust hatósági felügyelet alá helyezték hatósági közeg bántalmazásának gyanúja miatt. Ileana Georgescu, a marosvásárhelyi ügyészség szóvivője lapunknak elmondta, a főorvos egy marosvásárhelyi közúti ellenőrzést követően meglökdöste, és a hatóságok feltételezése szerint bántalmazni próbálta az egyik rendőrt, emiatt bilincselték meg és kísérték be a rendőrségre. A történtekről egyébként két videófelvétel is felkerült a világhálóra, amely Benedek megbilincselését ábrázolja, az állítólag általa elkövetett agressziót viszont nem.

A Benedek Imre által finanszírozott Központ című Maros megyei hetilap aláírás nélküli, vélhetően a marosvásárhelyi professzortól származó állásfoglalást tett közzé honlapján. Ebben a kardiológus és belgyógyász főorvos felidézi, hogy néhány nappal korábban a Papiu és a Somostetőre vezető utca sarkán autójával koccant a Maros megyei ügyészség volt főügyésze fiának a kocsijával.

Mivel személyi sérülés nem történt, és jelentősebb anyagi kár sem keletkezett, a könnyű balesetben érintettek megegyeztek, hogy a rendőrség bevonása nélkül egymással, illetve a biztosítótársaságokkal rendezik le az ügyet egy későbbi időpontban. Mint később kiderült – szerepel a közleményben –, a professzor céges autójának lejárt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (RCA), úgyhogy a helyzet tisztázásának érdekében előbb Benedek Imre sofőrje, majd később ő maga is megjelent a rendőrségen.

A hetilap honlapján közzétett állásfoglalás szerint a kardiológussal „röviden, velősen és meglehetősen durván” közölték, hogy az RCA lejárta miatt 90 napra felfüggesztik a vezetői engedélyét, majd a három rendőr közül az egyik rögvest le is kuporodott, és egy csavarhúzóval nekifogott leszerelni a rendszámtáblát a kocsijáról.

„Ekkor Benedek érdeklődve előrelépett egyet a guggoló rendőr irányába, egész közel hozzá (de semmiképpen nem pofozta fel, ahogy azt a Maszol.ro állítja, vagy nem billentette ülepen, ahogy egyes vájtszeműek belelátni vélik a videófelvételekbe), amire az felpattant, mint akit lódarázs szúrt zacskón, és hátra tett kézzel megbilincselte az orvost, akit később három órára őrizetbe vettek, mert „agresszíven viselkedett” – fogalmaz a nyilatkozat.

Az állásfoglalás szerint indokolatlan volt „a hetven felé közeledő” professzor (Benedek Imre 67 éves – szerk. megj.) megbilincselése, különös tekintettel arra, hogy az incidens a Borsos Tamás utcában, a kapitányság mellett történt. Benedek Imre furcsállja ugyanakkor, hogy egy ilyen „hétköznapi cselekményt” ketten is lefilmeztek, különböző szögekből; szerinte ugyanis egy megbilincselés a rendőrség közelében egyáltalán nem számít kirívónak. A kardiológus egyébként korábban a politikában is megfordult: 2008-ban az RMDSZ listáján parlamenti mandátumért, 2012-ben a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért indult, mondkét esetben sikertelenül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 06., hétfő

Virágzik Romániában az orvosi turizmus

Románia az utóbbi években egyre népszerűbb úti céllá vált a külföldi betegek körében, akik az alacsony árak és az egyre magasabb színvonalú orvosi szolgáltatások miatt választják az országot.

Virágzik Romániában az orvosi turizmus
Virágzik Romániában az orvosi turizmus
2025. január 06., hétfő

Virágzik Romániában az orvosi turizmus

2025. január 06., hétfő

Hirtelen lehűlés váltja a szokatlanul meleg időjárást

Január 10-éig szokatlanul meleg idő, majd lehűlés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kiadott, kéthetes előrejelzéséből.

Hirtelen lehűlés váltja a szokatlanul meleg időjárást
2025. január 06., hétfő

Erős szélre figyelmeztetnek a meteorológusok

Szerda estig elsőfokú szélriadó van érvényben az Erdélyi-szigethegységben és a Keleti-Kárpátokban, és a hegyvidékeken csapadékra is számítani kell.

Erős szélre figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. január 06., hétfő

A remény zarándokai: megszentelték a vizet a nagyváradi székesegyházban

Vízkereszt napján Böcskei László megyéspüspök a nagyváradi székesegyházban végezte el a vízszentelés szertartását, a hívek pedig „A remény zarándokai” feliratú, a Szentév mottójával ellátott üvegekben vihették haza a szentelt vizet.

A remény zarándokai: megszentelték a vizet a nagyváradi székesegyházban
2025. január 06., hétfő

Pécskai alpolgármesteri tisztség: nagyobb célok elérésére sarkallhatja a magyar közösséget a siker

Húsz év után sikerült visszaszereznie az alpolgármesteri tisztséget a pécskai RMDSZ-nek. Kocsik Imre lett a „befutó” az Arad megyei településen, aki szerint nagyobb önbizalmat és önbecsülést adhat a pécskai magyarságnak a siker.

Pécskai alpolgármesteri tisztség: nagyobb célok elérésére sarkallhatja a magyar közösséget a siker
2025. január 05., vasárnap

Halálos áldozata és három sebesültje van egy máramarosi késelésnek

Egy halálos áldozatot és három sérültet követelt egy szombat éjszakai spontán konfliktus, amely a történelmi Máramarosban található Jód (Ieud) településen tört ki. Az áldozat egy 23 éves helybeli férfi.

Halálos áldozata és három sebesültje van egy máramarosi késelésnek
2025. január 05., vasárnap

Elhunyt Puskás Bálint korábbi alkotmánybíró és szenátor, a Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke

Hetvenöt éves korában elhunyt Puskás Bálint Zoltán jogász, volt alkotmánybíró, az RMDSZ korábbi szenátora, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja és tiszteletbeli elnöke.

Elhunyt Puskás Bálint korábbi alkotmánybíró és szenátor, a Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke
2025. január 05., vasárnap

Fojtogató valóság: számottevő közegészségügyi problémát jelent Romániában a légszennyezés

Románia Kelet-Európa legszennyezettebb országai közé tartozik, a finomszemcsés részecskék okozta légszennyezés elsősorban a nagy városokban, például Kolozsváron jelent súlyos problémát.

Fojtogató valóság: számottevő közegészségügyi problémát jelent Romániában a légszennyezés
2025. január 04., szombat

Kórházi kibocsátását követően vesztette életét egy idős férfi a lakása ajtaja előtt

Tömbházlakásának lépcsőházában lett rosszul, és elhunyt egy 75 éves temesvári férfi röviddel azután, hogy kibocsátották a kórházból. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot a rendőrség.

Kórházi kibocsátását követően vesztette életét egy idős férfi a lakása ajtaja előtt
2025. január 04., szombat

Ukrán menekülteket mentettek meg a hegyimentők a Máramarosi-havasokban

A hegyimentők és a határrendészek a péntekről szombatra virradó éjszaka két ukrán állampolgárt hoztak le a Máramarosi-havasokból – tájékoztatott Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont) igazgatója.

Ukrán menekülteket mentettek meg a hegyimentők a Máramarosi-havasokban