BBTE: a magyar tagozatot erősítenék

A magyar tagozat erősítését jelölte meg fő célkitűzéseként a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem két magyar rektorhelyettes-jelöltje, Nagy László fizikus- és Soós Anna matematikusprofesszor. A két jelölt tegnap délután nyilvános beszélgetésen mutatkozott be.

Krónika

2012. február 22., 09:142012. február 22., 09:14

Magyari Tivadar leköszönő tagozatvezető elmondta, a jelöltek mindketten rektorhelyettesek lesznek, a tét az, hogy melyikük képviseli majd az egyetemi struktúrán belül a magyar tagozatot.

A tagozatvezetőt hétfőn elektoros szavazással választják meg a magyar oktatók és a diákok képviselői. Ő felel a szenátus és a magyar tagozat tanácsi határozatainak a végrehajtásáért, és a Sapientia-egyetemmel való megbeszéléseken is ő képviseli az intézményt, részletezte Magyari. Dr. Nagy László fizikusprofesszor elmondta, meggyőződése, hogy mindketten el tudnák látni a feladatot, hiszen a magyar tagozat vezetője egyben tanulmányi rektorhelyettes is, és korábban dékánhelyettesként mindketten tanulmányi kérdésekkel foglalkoztak. Hangsúlyozta: programja fő célkitűzései között szerepel a magyar tagozat önállóságának erősítése, ami csak munkával, kezdeményezőkészséggel valósítható meg.

„Nem lehetünk önállóak, ha nem vállalunk tisztségeket, munkát. Tantervet készíthetnénk, de nem készítünk, mert pluszmunkát igényel” – hívta fel a figyelmet Nagy László. Célként említette az oktatási tevékenység magas színvonalának a biztosítását is, főként a mester- és a doktori, illetve a gyakorlati képzés terén. A tudományos kutatás hangsúlyosabbá tétele szintén feladat, mondta a jelölt, rámutatva, hogy az egyetemi munka elsődleges célja az új tudás létrehozása. „Bele kell kerülni a világ tudományos életének körforgásába” – jelentette ki Nagy, fontos célként említve a társadalommal való kapcsolat erősítését is.

Dr. Soós Anna szintén a magyar tagozat megerősítését említette célként. Elmondta, fontos tudatosítani a román kollégákban, hogy a magyar tagozat nélkül az egyetem nem lenne az, ami. „Tagozatunkat meg kell erősíteni minden szinten. Egyenrangú struktúrákat kell kialakítanunk a román tagozattal, minden fórumon ott kell lennünk” – hangsúlyozta a jelölt a magyar intézetekre is kitérve. Elmondta, arra is figyelni kell, hogy a tanárképzés a magyar közösség érdekeit szolgálja. Soós Anna úgy vélte, hogy a magyar oktatói gárdát közös programokkal, odafigyeléssel kell összefogni. A magyar tagozat esetében elengedhetetlenül fontos az egységes fellépés, hangsúlyozta mindkét rektorhelyettes-jelölt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során