A Planetarium kávézóban tartott, Kelemen Attila Ármin által moderált beszélgetés címe számvetést sejtetett, de ez csak részben igazolódott be.

„Az, hogy az RMDSZ ma itt van, azt mutatja, hogy a sok hibánk, sok tévedésünk mellett valamit jól csináltunk, a közösség jól-rosszul kitartott valami mellett” – jelentette ki Kelemen Hunor a többi Kárpát-medencei magyar szervezet rosszabb helyzetére utalva. A szövetség jelenlegi vezetője szerint ahogy az elmúlt 30 évben minden, úgy a nyilvánosság is megváltozott, de az etnikai kérdés megmaradt, és 2019-ben is az identitáspolitikák biztosítják a sikert a választásokon Európában. Igaz, az elmúlt 30 évnek vesztesei is vannak, sokan kiábrándultak a politikából, abból, amit 89-ben elképzeltek.

Időközben felnőtt egy generáció, mely nem a diktatúrában szocializálódott. „Nekik hiába mesélsz arról, hogy honnan jöttünk és milyen eredményeket értünk el, nem érdekli őket” – jelentette ki.

Visszafordítható történelem

Markó Béla felidézte: sokan mondták neki, hogy el kell jutni oda, amikor már nem lesz szükség az RMDSZ-re. „Az RMDSZ-re mindig szükség lesz, mert egy közösség érdekeit valamilyen formában, valamilyen módon mindig képviselni kell” – vélte a politikus.

Az elmúlt 30 év történései közül a moderátor az aradi Szabadság-szobor felállítását emelte ki. Markó Béla szerint akkor megtörtént az áttörés: sikerült visszaállítani a magyar történelem, kultúra egy fontos szimbólumát, sikerült megértetni a többséggel, hogy a magyar kultúrának helye van Erdély közterein. Igaz, a NATO- és EU-csatlakozás előtt többet lehetett elérni. „Nyögvenyelősen, de előre lehetett lépni” – emlékezett Kelemen Hunor is a román–magyar kapcsolatok akkori állapotára, hozzátéve, 2007 után egy másfajta valósággal kellett szembesülni. 

– utalt a jelenlegi bizonytalan helyzetre, elismerve, ma kevésbé derűlátók a többség-kisebbség viszonyát illetően.

Hiányzik az önkritika

A kommunista rendszerrel együttműködők, egykori besúgók számonkérése, a múlttal való szembenézés kapcsán Markó Béla úgy vélte: nagy mulasztás volt, hogy 30 éve nem számolták fel az egykori Szekuritátéval kapcsolatba hozható intézményeket. Szerinte ezen a téren a kritika hiánya tapasztalható, ami „az egész magyar glóbuszra érvényes”.

„Nem vagyunk hajlandók a saját történelmünket kritikusan, önkritikusan nézni” – vélte az RMDSZ volt elnöke, aki szerint Trianon, az I. világháború, Erdély helyzete miatt is másokat okolunk.

és ez korántsem jelenti azt, hogy felmentünk másokat. A 90-es évekről kijelentette: „nem biztos, hogy bizonyos kérdéseket nem lehetett volna jobban megoldani”, de maximálisan kihasználták a kedvező nemzetközi helyzetet, és politikai eszközökkel „elmentek a falig”.

„Az volt a cél, hogy megmaradjunk magyarnak Erdélyben, és nem Magyarországon” – emlékezett Markó, aki szerint ehhez önálló közösséget kellett építeni. Magyarországtól azt várták, hogy azokat a célokat támogassa, amiket a probléma ismerőiként az itteniek fogalmaznak meg.

Magyar–magyar kapcsolat

Ezt a stratégiát most is meg kellene beszélni, vélte az RMDSZ volt elnöke, és nem lenne szabad ráállítani az erdélyi magyarok gondolkodását arra, hogy a román költségvetési pénz helyett – mely jár nekik – Magyarországról várják az anyagi segítséget.

Markó szerint helyes, hogy nagyságrendileg több a támogatás Magyarországról, de nem szabad lemondani a román költségvetési forrásokról sem, vagy – hozott fel egy példát – a marosvásárhelyi orvosi egyetemről, arra gondolva, hogy magyarországi segítséggel újat alapítanak. Szerinte a magyar állami segítség többletpénz kellene legyen, mely esélyegyenlőséget teremt a román többséggel való viszonyban.

Kelemen Hunor rámutatott: ha a román állami finanszírozás meglett volna, nem kellett volna külső segítség, ha megvalósul a Petőfi–Schiller-egyetem, nem kellett volna Sapientia. Hangsúlyozta, soha nem volt olyan nyomás, hogy megmondják egyes kérdésekben: így vagy úgy kell viselkedni. „Aki ezt így látja, vagy egy rossz szemüveget használ, vagy nem érti ennek a viszonynak a lényegét” – fogalmazott az RMDSZ-elnök.