Barcsay Ákos erdélyi fejedelemről elnevezett díjat alapított az RMDSZ Hunyad megyei szervezete, az erről szóló határozatot szombaton, Déván fogadta el a megyei Magyar Állandó Konferencia.
2013. december 22., 19:352013. december 22., 19:35
A díj alapító okiratát Winkler Gyula, a szövetség megyei elnöke és Dézsi Attila, a MÁK elnöke látta el kézjegyével. A MÁK határozata értelmében évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap Barcsay Ákos-díjat, egyet a történelmi egyházak és felekezetek képviselőjének, egyet-egyet a pedagógus társadalom és a civil szféra képviselőjének ítél oda egy öttagú kuratórium. A díjakat a Hunyad Megyei Magyar Napokon adják át.
Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619–1661) erdélyi fejedelem, lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik meghatározó alakja volt. Uralkodásának legmaradandóbb emléke, hogy Erdély címerét az ő fejedelemsége idején, 1659. május 24-én fogadta el a szászsebesi országgyűlés.
Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdaságokból – közölte a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Többéves pereskedés után elkezdődhet az építkezés az egykori Minerva részvénytársaság Brassai utcai telkén, ahol erdélyi jelentőségű, többfunkciós művelődési és tudományos központot hoznának létre. A terveket sajtótájékoztatón ismertették.
Hat diák rosszul lett az aradi sportiskolában csütörtök délben. A katasztrófavédelmi felügyelőség vegyianyag-vizsgáló szakértői és a közegészségügyi igazgatóság is helyszíni vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, mi okozta a csoportos rosszullétet.
Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.
Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
szóljon hozzá!