Bányavíz szennyezi a Szamost

Mintegy húsz kilométeren szennyeződött a Nagy-Szamos Beszterce-Naszód megyében, miután az évekkel ezelőtt bezárt szamosborhídi kitermelőegységből bányavíz ömlött a folyóba.

Kőrössy Andrea

2013. november 26., 15:342013. november 26., 15:34

A vörösre színeződött folyóra hétfőn a halászok figyeltek fel, akik értesítették az illetékes hatóságokat. Ştefan Mureşan, a környezetvédelmi ügynökség megyei vezetője elmondta: ismeretlen fémtolvajok vasárnap éjszaka betörtek az egyik tárnába, ennek nyomán szivárog a sár a Nagy-Szamosba Óradna település közelében. Petru Drăgan, a vízgazdálkodási hivatal igazgatója arra is rámutatott, hogy noha a szennyeződés egyre jobban terjed, nem kell tartani a halállomány pusztulásától.

„Ismerős helyzettel állunk szemben, az ócskavastolvajok évről-évre betörnek a bányába, és közvetetten szennyezik a folyót. Az eddigi tapasztalatok alapján a bányavíz nem káros sem az emberekre, sem az állatokra, ennek ellenére a vizet laboratóriumi vizsgálatra küldtük, az érintett szakaszt pedig folyamatosan figyeljük. A szennyeződés minden bizonnyal napokon belül visszahúzódik” – nyilatkozta Drăgan. Hozzátette: az ügyben a rendőrség is nyomozást indított. A vízgazdálkodási hivatal vezetője ugyanakkor úgy véli: a bányatulajdonos cégnek kellene biztonságosabban lezárnia a bányát, illetve figyeltetnie a környéket, a környezetvédelmi hatóságoknak ugyanis ez nem áll módjukban.

Rendszeresen bányavíz szennyezi a nagybányai ivóvízhálózatot is – figyelmeztettek hétfőn a rendszert fenntartó Vital társaság szakértői. Radu Micle szóvivő elmondta: a szennyezés két, a megyeszékhelytől nem messze található kitermelőegységből ered, a társaságot pedig leginkább a bányavíz magas nehézfém-tartalma aggasztja. A Vital vezetősége már értesítette a környezetvédelmi hatóságokat az ügyben. Micle hozzátette: a víz nehézfém-tartalmának csökkentése a Remin bányavállalat feladata volna. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen