Fotó: Haáz Vince
Három jármű, köztük egy 15 gyereket szállító iskolabusz balesetezett kedden reggel Kovászna megyében – közölte a Román Rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
2024. március 26., 10:192024. március 26., 10:19
2024. március 26., 12:342024. március 26., 12:34
Az Infotrafic szerint a baleset a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő 11-es országúton történt, Kézdialbis térségében.
Az Agerpres közölte: az eddigi információk szerint a balesetben az egyik jármű sofőrje sérült meg, de eszméleténél van, a mentős csapatok felmérik az állapotát.
Nem sérültek meg gyerekek a kedd reggeli Kovászna megyei balesetben – számolt be a Kovászna megyei rendőrség.
Közleményük szerint 8 óra 45 perc körül kaptak értesítést a balesetről. Ezt egy 53 éves sofőr okozta, aki Réty irányából Kézdivásárhely felé haladva a 12-es országúttal való kereszteződésnél úgy kanyarodott balra, hogy nem adott elsőbbséget egy Kézdivásárhely irányából Réty felé tartó haszonjáműnek, amelyet egy 39 éves férfi vezetett. Összeütközésük után a két gépkocsi a 12-es jelzésű községi úton várakozó iskolabusznak csapódott, amelyben 14 gyermek tartózkodott.
A rendőrség közlése szerint a balesetben érintett személyek – négy felnőtt és 14 gyerek – egyike sem szorult kórházi kezelésre. A négy felnőtt sérüléseit a helyszínen ellátták a mentősök, a gyermekeket pedig egy másik mikrobusz szállította iskolába.
A három sofőr alkoholtesztje negatív volt. A balesetet okozó 53 éves férfi jogosítványát a vizsgálatok idejére felfüggesztették.
Az érintett szakaszon mindkét irányban lezárták a forgalmat.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!