Fotó: Gecse Noémi
A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőreinek nem áll jogukban a magáncégek alkalmazottainak románnyelv-tudását ellenőrizni, firtatni, jelentette ki Tamás Sándor. Ezért arra kéri a háromszéki, székelyföldi vállalkozókat, hozzák nyilvánosságra, ha ilyesmi történik, az RMDSZ ugyanis eljárást indít.
2017. szeptember 12., 18:402017. szeptember 12., 18:40
2017. szeptember 12., 19:172017. szeptember 12., 19:17
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke keddi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: továbbra is fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint a fogyasztóvédelmi hatóság területi és helyi vezetői úgy működnek, mint száz évvel ezelőtt a Ku-Klux-Klan amerikai rasszista szervezet, illetve kettős mércét alkalmaznak, próbálnak megbélyegezni egy népcsoportot.
„Nem hiszem, hogy a kijelentés nyomán becsületsértés miatt beperelnek, de ha mégis megteszik, állok elébe,
– fogalmazott a politikus. Tamás rámutatott: arról értesült, hogy a Kaufland székelyudvarhelyi kirendeltségénél történt eset után Hargita és Kovászna megyében fogyasztóvédők ellenőrzik, hogy a vállalkozásoknál ki milyen jól beszéli a román nyelvet.
„A fogyasztóvédelemnek nincs felhatalmazása arra, hogy ezt vizsgálja” – szögezte le a háromszéki önkormányzat elnöke. Példaként azt az esetet hozta fel – amelyről a sajtóból értesült –, hogy
Tamás Sándor ezt egyértelmű túlkapásnak tartja.
Mircea Diacon, a fogyasztóvédelem helyi vezetője korábban a Krónikának azt mondta: nem az alkalmazottak romántudását tesztelik, hanem azt vizsgálják, miként alkalmazzák a gyakorlatban a román feliratokra vonatkozó törvényt.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!