Az egészségügyi szűrővizsgálatok nem szenvedhetnek pénzhiányt

szűrővizsgálatok

Székelyföldi járóbeteg-gondozó: a szűrővizsgálatok iránt folyamatosan nő az érdeklődés

Fotó: Borbély Fanni

A szűrővizsgálatok terén Románia továbbra sem áll túl jól, az idei pénzügyi megszorítások nyomán pedig már van, aki megkongatta a vészharangot, hogy az óriási költségvetési hiány és a magas államadósság miatt elengedhetetlenné vált megszorítások miatt szűrővizsgálatokra sem lesz elegendő forrás. A Krónikának adott interjújában Vass Levente, a képviselőház egészségügyi szakbizottságának alelnöke ezt megcáfolta, azzal érvelve, hogy a szűrővizsgálatok immár nem csak az Európai Unió szintjén, hanem Romániában is elsőbbséget élveznek.

Makkay József

2025. január 13., 08:032025. január 13., 08:03

– A rendszerváltás után mióta beszélhetünk a prevenciós egészségügyi programokként beindított szűrővizsgálatokról?

– A 2003-ban elfogadott betegjogi törvényben a szűrés (screening) szó még nem szerepelt. A rendszerváltás utáni első, a betegek jogait taglaló jogszabály nem tartalmazta azt az előírást, hogy az egészségügyi biztosítással rendelkezőknek joguk lenne ahhoz, hogy térítésmentesen vegyék igénybe a prevenciós egészségügyi szolgáltatásokat, amit az egészségbiztosító fedez. Erre 2016-ban történt az első érdemi lépés, amikor Románia 193 millió eurót nyert el szűrési vizsgálatok bevezetésére. Ebből a pénzből

Idézet
több régióban elindult a mellrák-, a méhnyakrák, a hepatitis- és a TBC-szűrés. Valami elkezdődött, de nem állt mögötte olyan törvényi szabályozás, ami megnyugtató keretet biztosított volna a folytatáshoz.

– 2017-ben parlamenti képviselőként elérte, hogy a román törvényhozás egyöntetű szavazattal beemelje a betegjogi törvénybe a szűrővizsgálatokat. Akkor már volt rá pénzügyi fedezet?

– Az általam előterjesztett törvénymódosítást pártszínezettől függetlenül azért támogatta a törvényhozás, mert mindenki számára világos volt, hogy sürgős áttörést kell elérnünk. Sokan azt mondták nekem, jó-jó megszavazzuk, de mit érünk el vele, ha a minisztérium nem rendelkezik elegendő pénzforrással egy ekkora horderejű rendszer bevezetésére. Erre azt válaszoltam, legyen meg hozzá a törvényi keret, és ennek alapján rá lehet venni az egészségügyi minisztériumot, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, hogy dolgozzon ki stratégiát a screening-szolgáltatások kiterjesztésére. Amikor 2020-ban az egészségügyi minisztérium államtitkára lettem, a történetet tovább fűztük, hogy minél több emberhez jusson el a szűrés lehetősége. A biztosító csomagjaiban először az ingyenes laboratóriumi vizsgálatok jelentek meg, és a kört bővítettük szívgyógyászati, neurológiai és más orvosi szakterületeken elvégezhető prevenciós vizsgálatokkal.

– Romániában mindig az volt a gond, hogy nincs elegendő pénz az állami egészségbiztosító által támogatott szolgáltatásokra. Ez azóta sem változott...

– Történt változás, mert az egészségügyi szolgáltatások terén komoly átrendeződés ment végbe. A koronavírus-járvány megjelenéséig az volt a jellemző, hogy a biztosító nem tudta fedezni a kórházak költségeit, mindig voltak elmaradások, tetemes tartozások, amit csak megkésve törlesztettek. A járványt követő időszakban ez megváltozott:

Idézet
az utóbbi egy-két évben a kórházaknak sokkal kevesebb beutalt betege volt, mint korábban, így jelentős összegek szabadultak fel.

A páciensek többsége ma már arra törekszik, hogy járóbeteg-gondozókban oldja meg az egészségügyi problémáit, így csak olyan esetben kérik a kórházi beutalót, amikor az elkerülhetetlen. A kórházak számára felszabadult jelentős források immár átcsoportosíthatók, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló pénzösszegből országszerte felfuttatják a különböző szűrési szolgáltatásokat.

szűrővizsgálatok Galéria

Vass Levente RMDSZ-politikus nevéhez fűződik a romániai prevenció törvényi kidolgozása

Fotó: Haáz Vince

– Mennyire ártott a szűrővizsgálatok ügyének, hogy a régi-új egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila egy időben blokkolta az onkológiai szűrővizsgálatok széles körű kiterjesztését, ami komoly vitákat generált?
– A 2017 óta lassan, de jó irányba elindított screening-rendszernek nem tett jót Alexandru Rafila hibás kommunikációja. Annyiban igaza volt, hogy nem lehet egyszerre hetven féle onkológiai vizsgálatot elindítani. Ezt viszont rosszul kommunikálta, holott a történet lényege éppen az, hogy a folyamat elindult, és elkezdődött az építkezés. Az eddigi lépéseket folytatni kell a leggyakoribb gyermekkori, női és férfi daganatos betegségek széles körű szűrésével.

Idézet
Áttörést kell elérnünk a tüdő-, a vastagbél-, a mell- és a prosztatarák megelőzése terén.

A következő öt évre 5 milliárd euró uniós forrás áll Románia rendelkezésére szűrővizsgálatokra. Európai uniós célkitűzés, hogy 2035-re a tagországok szintjén meg lehessen gyógyítani a daganatos betegségekkel küzdők legalább 70 százalékát.

– Jelenleg minden egészségügyi biztosítással rendelkező személynek lehetősége van arra, hogy születésének hónapjában ingyenes szűrővizsgálatokon vegyen részt a családorvos által kiállított küldőpapírral. A rendszer mennyire működik?

– A különböző korcsoportokhoz tartozó pácienseket a családorvos egészségügyi kockázati tényezők alapján küldi szűrővizsgálatra. Egy példát mondok: aki betöltötte az ötven éves kort, ingyenes vastagbélrákszűrésre is jogosult. Az illető küldőpapírral egy járóbeteg-gondozóba jelentkezhet, ahol várólista alapján megmondják, mikor tudják fogadni kolono- és gasztroszkópiára. El kell érnünk, hogy a családorvosok érdemben világosítsák fel pácienseiket az életkor szerinti szűrővizsgálatokról. Ez gyerekekre és felnőttekre egyaránt érvényes, mert aki idejében jelentkezik a prevenciós egészségügyi szolgáltatásokra, az számos szövődményt előzhet meg. Fontos, hogy ez gyerekkorban elkezdődjön a szükséges vizsgálatokkal és a védőoltások beadásával.

– Mennyire jó az ország gyerekgyógyászati lefedettsége?

– Inkább az a jellemző, hogy a gyerekgyógyász kollégákat nem keresik meg elegen. Ők annak örülnének, ha jóval több vizsgálatot végezhetnének el, hiszen a biztosító ezt kifizeti, van rá keret.

Idézet
Fontos tehát, hogy már gyerekkorban kiszűrjünk minden olyan betegséget, ami jó eséllyel megelőzhető, illetve gyógyítható. Ehhez kellene társulnia a fogászati ellátás sokkal hangsúlyosabb támogatásának,

hogy arról ne is beszéljek, ami például Kanadában működik, ahol az állam a szemüveg kompenzációjába is besegít.

– Mennyire fogja megszenvedni az egészségügyi minisztérium, illetve az eddig elindított egészségügyi programok az állami költségvetés karcsúsítását?

– Egyetlen szűrési, megelőzési program sem szenvedheti meg, ezen a területen a finanszírozás mértéke nem csökkenhet. Ez közös uniós cél: a romániai források és az uniós pénzek kéz a kézben érkeznek erre a területre, most a politikum dolga, hogy a folyamatot felgyorsítsa. A romániai egészségügyi struktúra adminisztratív szempontból elegendő arra, hogy elvégezze a rá háruló feladatokat, miközben érkeznek az uniós források a regionális sürgősségi kórházak építésére, illetve a meglévő kórházi infrastruktúra folyamatos bővítésére.

Idézet
A kórházi beteggondozás átalakulásával egyre több pénz fog felszabadulni szűrővizsgálatokra, ami a következő években nagyot lendít a prevención, a különböző betegségek megelőzésében.

– Van esély arra, hogy az egészségügyi minisztériumban ismét legyen magyar államtitkár?
– Az RMDSZ-nek van rá esélye. Parlamenti képviselőként én már nem folytathatom a 2020-ban elkezdődött államtitkári munkám, de vannak magyar kollégák, akik ezt tudnák vállalni. Politikai alku tárgya, hogy az egészségügyi minisztériumban ismét legyen államtitkári rangban magyar szakember. Lobbiznunk kell a már korábban elkezdett egészségpolitika folytatásáért.

korábban írtuk

Megkapta egészségügyi államtitkári kinevezését Vass Levente
Megkapta egészségügyi államtitkári kinevezését Vass Levente

Az egészségügyi minisztérium államtitkárává nevezte ki Vass Leventét a miniszterelnök.

korábban írtuk

Mozgósítani kell a daganatos betegségekkel szemben – Vass Levente leköszönő államtitkár a szűrővizsgálatok sanyarú helyzetéről
Mozgósítani kell a daganatos betegségekkel szemben – Vass Levente leköszönő államtitkár a szűrővizsgálatok sanyarú helyzetéről

Tudományos becslések szerint a következő tíz-tizenöt évben Romániában minden negyedik nő és minden harmadik férfi daganatos betegségben fog meghalni – hívja fel a figyelmet a Krónikának adott interjúban dr. Vass Levente volt egészségügyi államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 17., hétfő

Eszközellátásban élen járnak, és a pedagógusok is felnőnek a diákok digitális tudásszintjéhez

Tizenhét Arad megyei iskola kap új bútorokat és modern didaktikai eszközöket. A nagyzeréndi Tabajdi Károly Általános Iskola is részesül a támogatásból, így a Fekete-Körös menti községben a gyerekek irigylésre méltó környezetben tanulhatnak.

Eszközellátásban élen járnak, és a pedagógusok is felnőnek a diákok digitális tudásszintjéhez
2025. február 16., vasárnap

Adócsalók alkonya: egyre több gyanúsított kerül redőrkézre

A román rendőrség prioritásként kezeli az adócsalás elleni küzdelmet, Erdély különböző megyéiben is egyre gyakrabban tartanak házkutatásokat cégek székhelyén, illetve cégvezetők lakásán az államkasszát megkárosító tevékenységek gyanúja miatt.

Adócsalók alkonya: egyre több gyanúsított kerül redőrkézre
2025. február 16., vasárnap

Emil Boc polgármester reklámozza az őstermelők mozgó piacát Kolozsváron

Kolozsvár polgármestere, Emil Boc saját készítésű videóban népszerűsítette a Sétatéren meghonosított kistermelői mozgópiacot, ahol sok magyar gazda is árul.

Emil Boc polgármester reklámozza az őstermelők mozgó piacát Kolozsváron
2025. február 16., vasárnap

Konzultációt szervez az RMDSZ a szórvány cselekvési tervről

Az RMDSZ közvitát és konzultációt szervez a Szövetség szórvány cselekvési tervének megújításához. A szórvány frakció elnöke, Winkler Gyula EP-képviselő szerint a jelenlegi cselekvési terv a 2020-2024 közötti időszakot öleli fel, ezért frissítik.

Konzultációt szervez az RMDSZ a szórvány cselekvési tervről
2025. február 16., vasárnap

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron

Kábítószert forgalmazó két Szatmár megyei férfi kezén csattant a bilincs az elmúlt napokban: a házkutatás során 3-CMC típusú kristályos kábítószert és marihuánát foglaltak le a rendőrök.

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron
Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron
2025. február 16., vasárnap

Kábítószer-forgalmazók buktak le Szatmáron

2025. február 16., vasárnap

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is

Heves havazásra és fagyra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is
Heves havazás és fagy várható Erdélyben is
2025. február 16., vasárnap

Heves havazás és fagy várható Erdélyben is

2025. február 16., vasárnap

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban

Engedély nélkül tartott két légpuskát és nagy számú töltényt kobozott el a rendőrség három házkutatás során Szilágy megyében, három személy ellen indítottak bűnvádi eljárást.

Két légpuskát és sok töltényt koboztak el a Szilágyságban
2025. február 14., péntek

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya

Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya
2025. február 14., péntek

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés

Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés
2025. február 14., péntek

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye

Számos erdélyi megyében pénteken szünidőre vonulnak a diákok, hiszen elkezdődik a sívakáció. Székelyföldön azonban még várniuk kell a gyerekeknek egy hetet, de olyan erdélyi megye is van, ahol már letudták a sívakációt.

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye