Augusztus elsejétől megszűnik a Szatmári Magyar Hírlap. Az újságot birtokló Solpress Kft. tulajdonosa, Dumitru Păcuraru szerint nem sikerült megszabadulniuk az adósságoktól, sőt a tartozásaik egyre növekedtek, ezért döntött amellett, hogy megszüntetik a megyei napilapot.
2014. július 28., 10:302014. július 28., 10:30
A Szatmári Magyar Hírlapot 2005-ben alapították, miután 2004-ben az addig egyetlen megyei magyar lapot, a Szatmári Friss Újságot felvásárolta az osztrák médiatröszt, az Informmedia Kft. Dumitru Păcuraru (akinek cége Szatmár megye legnagyobb példányszámú román nyelvű napilapjának, az Informaţia Zileinek is kiadója) fele-fele arányban osztozott a tulajdonjogon Szilágyi Ferenc helyi vállalkozóval. Pár évvel később Păcuraru lemondott részéről társa javára azzal az indokkal, hogy nem bírja mindkét sajtóorgánumot irányítani egyszerre.
A Szatmári Magyar Hírlap megszüntetésének lehetősége először 2012 őszén merült fel, a tulajdonos akkor a felhalmozott hatalmas adóssággal indokolta tervezett lépését. A román üzletember azonban végül megvásárolta az újság tulajdonjogát, így megmenekült a lap a bezárástól. Păcuraru akkor úgy nyilatkozott, szándékában áll javítani a lap arculatán és tartalmán egyaránt, és azt tervezi, hogy szabad kezet ad a szerkesztőknek, hogy független lapként működhessen az addig RMDSZ-közelinek számító újság.
Utóbbira egyébként nem került sor, a lap továbbra is erősen pártközeli maradt. A régi-új tulajdonos korábban hibának nevezte azt is, hogy eleve nem ágyazták egyetlen trösztbe az Informaţia Zileit és a Szatmári Magyar Hírlapot, mivel így igen sok pénzt emésztett fel a párhuzamosan folytatott adminisztráció.
Az elmúlt nem egészen két évben a felhalmozott adósságból nem sikerült lefaragni, sőt növekedett a lap tartozása, ezért vezetője meghozta a megszüntetésről szóló végérvényes döntést. Értesüléseink szerint az elmúlt hetekben megpróbálta eladni az újságot, azonban a tartozásokkal küzdő lapra nem akadt vevő. Ezelőtt két évvel egyébként a piacvezető szatmári magyar napilap, az idén alapításának 25. évfordulóját ünneplő Szatmári Friss Újság is gazdát cserélt, a Baranyai Zoltán tulajdonában levő helyi Tradeholding Kft. vette meg.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.
szóljon hozzá!