Átköltöztetik a romákat

NATO-házakat vásárolnak a Kovászna megye határán illegálisan élő családok számára. Újabb fordulatot vett a Kovászna megyei Bölön határában törvénytelenül letelepedett több száz Brassó megyei roma család ügye. A háromszéki hatóságok legújabb elképzelése szerint kormánytámogatásból NATO típusú, könnyű szerkezetű házakat vásárolnának, amelyeket a szomszédos megyében lévő Szászmagyaróson építenének fel, és oda költöztetnék át a romákat.

2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00

György Ervin Kovászna megyei prefektus elmondta, a napokban tárgyalt Brassó megyei kollégájával, aki elvi beleegyezését adta az együttműködésbe. A következő lépés, hogy a két megye szakemberei közösen feltérképezik a helyszínt, és elkészítik a kivitelezési terveket.

Megtudtuk, egy NATO típusú ház ára 12 ezer euró, és abban két család fér el. György Ervin számításai szerint az összes roma áttelepítéséhez félszáz ilyen házra van szükség.

Mint arról korábban beszámoltunk a bölöni önkormányzat tavaly több alkalommal is felszólította az engedély nélkül felépített házakban lakókat, törvényesítsék helyzetüket. Az érintettek azonban nem vették ezt figyelembe. A Kovászna megyei Bölönhöz tartozó, a községtől három kilométerre levő húszhektáros szántóföldön 107 házban mintegy 600 szászmagyarósi lakik. A betelepedett romák Brassó megyei személyazonossági igazolvánnyal rendelkeztek, valamennyi igazolványban a szászmagyarósi 104-es házszám szerepelt állandó lakhelyként. Ezeket a dokumentumokat időközben visszavonták.

Tavaly több elképzelés is született az ügy rendezésére. A két megye vezetői már területcserén is gondolkodtak, ám ezt nem lehetett megvalósítani, mivel meg kellett volna változtatni a megyék közigazgatási határait. Tervezték, hogy beperelik az engedély nélkül építkezőket, majd a végleges bírósági ítélet alapján lebontják házaikat. A pereskedésre viszont nem került sor.

György Ervin elmondta, a romák rendszeresen megkeresik a bölöni polgármestert, hogy házasodni szeretnének, és állítson ki számukra személyazonossági igazolványt. Ezt a kérést a polgármester rendszeresen megtagadja. Ezzel szemben a Brassó megyei Szászmagyarós polgármestere kiadja az iratokat. Ebből kiindulva a Kovászna megyei prefektus úgy ítéli meg, amíg a két megye hatóságai nem lépnek fel összehangoltan, nem lehet rendezni az ügyet.

 

Lakókonténerek Õrkőre

Hamarosan megérkeznek azok a lakókonténerek, amelyeket a sepsiszentgyörgyi városháza vásárolt azoknak a népes roma családoknak, amelyek a város szélén lévő „Libacsárda” melletti romos sífelvonóban élnek. A lakókonténereket az Õrkő negyedben állítják fel. Albert Álmos polgármester szerint a héten három lakókonténer érkezik meg, és hamarosan további kettőt vásárolnak. Ezekért egyenként 12 ezer lejt fizet az önkormányzat. A lakókonténerekbe a városháza ugyan bevezeti a villanyt, de a vízellátást nem tudja biztosítani, mondta Albert Álmos. Sepsiszentgyörgy területén több mint 50 olyan személy él, akik engedély nélkül foglaltak el egy-egy lakatlan, romos épületet. A városháza többször megpróbálta az Õrkő negyedbe költöztetni ezeket a családokat, akiknek házhelyet is felajánlott, ám nem járt sikerrel. Az érintettek azzal indokolták visszakozásukat, hogy az őrkői romák nem fogadnák be őket maguk közé, és attól tartanak, hogy verekedésre kerülne sor. Albert Álmos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: nem tárgyalnak tovább a sífelvonóban élő családokkal, azokat mindenképpen kiköltöztetik, a romos épületet pedig lebontják.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen