Állatkerti fejlesztések

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhely: Új lakot építenének a vadállatok számára a környezetvédelmi támogatásból. Több mint 4,6 millió euró értékű fejlesztésre nyújtott be pályázatot a marosvásárhelyi önkormányzat a városban működő állatkert felújítására. A Környezetvédelmi és a Fenntartható Fejlesztés Minisztériumához leadott pályázat célja forrást teremteni az állatkert kiterjesztésére és korszerűsítésére, amire a megvalósíthatósági tanulmány már elkészült.

Gazda Árpád

2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00

Marius Paşcan, a polgármesteri hivatal szóvivője szerint a korszerűsítési munkálatok akár három évig is elhúzódhatnak. A projekt tervei szerint felújítanák a hétezer négyzetméteres sétányokat, illetve a vadállatok és madarak számára új épületeket, ketreceket építenének. Az oroszlánok számára háromszáz négyzetméteren öt ketrecet alakítanának ki, a tigriseknek több mint 250 négyzetméteren két ketrecet, a macskafélék számára pedig négyezer négyzetméteren hat ketrecet létesítenének. Ugyanakkor az elefántok számára 250 négyzetméteren két kifutót alakítanak ki, de ugyanakkora területen a zsiráfok számára három, míg a mocsári madarak számára hat részleget hoznának létre. Ezek mellett lefektetnék a föld alatti vízvezetékeket, csatornarendszert, a villanyvezetéket, illetve az alacsony nyomású földgázvezetéket is. A vásárhelyi állatkert volt Romániában az első zoo, amelyik már európai uniós engedéllyel működik.

Hírösszefoglaló

Lehetőséget kapott a váradi állatkert

Lucia Varga környezetvédelmi államtitkár szerint amennyiben a helyi önkormányzat e hónap közepéig döntést hoz a városban működő állatkert korszerűsítési szándékáról, illetve annak kétszeresre növeléséről, abban az esetben a szaktárca vállalná a költségek 75 százalékát. A bővítésre és a költségek fennmaradó 25 százalékának biztosításáról rendkívüli tanácshatározat szükséges, mivel az önrészt a városi költségvetésből kellene fedezni. Amennyiben erre nem kötelezi el magát a helyi önkormányzat, illetve ha az állatkertet elköltöztetnék jelenlegi helyéről, úgy elveszítenék a minisztériumi támogatást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk