2009. július 13., 13:212009. július 13., 13:21
A Brassóból illetve Szebenből induló vonatok vissza kellett térjenek az állomásba, a megrongálódott szakasz helyreállításán jelenleg is dolgoznak.
A környéken nagy károkat okoztak az esőzések. Duplájára nőtt az Olt vízhozama, a Szeben megyei gátakból a hatóságok kénytelenek voltak nagy mennyiségű vizet leengedni. A földcsuszamlások miatt vasárnap a Fogarasi-hágón is leállították a közlekedést, ami következtében körülbelül ötven turista ragadt a hegyekben.
A belügyminisztérium hétfőn helikopterekkel mentette ki a kirándulókat., akiket az alsóporumbáki futballpályára szállítottak.
Adrian David, a Szeben megyei hegyimentők vezetője szerint a kirándulóknak nem esett baja, a menedékháznál minden szükséges eszköz a rendelkezésükre állt. „Egyetlen gondjuk az volt, hogy az utakat sok helyen föld borítja, amit nemsokára eltakarítanak a hatóságok” - magyarázta a hegyimentő.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,