2007. október 10., 00:002007. október 10., 00:00
„Az eddigi állapotokhoz képest az egyetlen lényeges változás, hogy a következő ciklusban a finanszírozó magyar kormány is jelöl egy tagot a kilenctagú kuratóriumba – tájékoztatta a Krónikát Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia-EMTE kuratóriumi elnöke. – Eredetileg két, vétójoggal rendelkező tagot szerettek volna, de a püspökök elutasították a kérést.”
A kuratórium vezetésére további négy évre felkért Kató Béla az egyetem akkreditálását nevezte a következő ciklus legfontosabb célkitűzésének. Ha ez megvan, az elnök az egyetem romániai finanszírozásának elérését sem tartja elérhetetlennek. Ugyanakkor nyitni szeretnének a cégek a különböző pénzügyi intézmények felé, amelyek segítségével a kutatómunka zökkenőmentességét kívánják biztosítani.
A püspökök minél korábbi találkozást szorgalmaznak a magyar kormány képviselőivel, tájékozódni szeretnének az elkövetkező évek finanszírozási kilátásairól. Az elképzelések szerint e találkozó után iktatják be az új kuratóriumi tagokat. „A magyar kormánynak kötelessége és felelőssége az általa létrehozott egyetem működtetése, annál is inkább, mivel az akkreditálás előfeltétele a zavartalan tevékenység garantálása” – fogalmazott Kató Béla, a Sapientia-EMTE kuratóriumi elnöke.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.