Fotó: Kocsis B. János
Zajlanak a kihallgatások Gyergyószentmiklóson a pénteki tűzeset kapcsán, a rendőrség és a csendőrség pedig folyamatosan felügyeli romák lakta városrészeket.
A rendőrség és a csendőrség is folyamatosan felügyeli a cigányok lakta városrészeket Gyergyószentmiklóson, hogy megelőzze újabb konfliktusok kirobbanását. A székelyföldi kisvárosban péntek óta vezették be a rendkívüli közbiztonsági intézkedést, amikor – minden valószínűség szerint szándékos gyújtogatás miatt – lángra kapott egy roma család háza és annak melléképülete, illetve egy szalmabála a város határában lévő romatelepen.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn lapcsaládunknak elmondta, zajlanak a kihallgatások a tűzeset kapcsán indult nyomozás keretében, több személytől is nyilatkozatot kérnek, hogy minél tisztább képet kapjanak a történtekről. Az eddig összeállított iratcsomót átadták a gyergyószentmiklósi ügyészségnek.
Nagy Zoltán polgármestertől megtudtuk továbbá, még nem szögezték le annak a fórumnak az időpontját, melyre meghívnák a közbiztonságért felelős intézmények és a roma közösség képviselőit, illetve a város más nemzetiségű lakosságának képviselőit is. A lakossági fórumon többek között az együttélés feltételeiről, jogokról és kötelezettségekről is nyíltan beszélnének az elöljáró tervei szerint. A polgármester hozzátette: várhatóan még kedden délelőtt tárgyalni fog a közbiztonságért felelős szervek helyi vezetőivel. Nagy Zoltán korábban már bejelentette, a közbiztonság javítása érdekében térfigyelő kamerák kihelyezését tervezik több városrészben.
A Hargita megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége hétfőn közleményt adott ki a pénteki tűzesetről, melyben megerősítik azt a rendőrségi feltételezést, miszerint szándékos gyújtogatás miatt kapott lángra a roma család háza és annak melléképülete, illetve a szalmabála a romák lakta Malmok városrészben. A tűzoltókat pénteken 20.30 után értesítették, az oltási akció 22.45-kor fejeződött be, a becsült kár értéke a ház esetében 12 ezer lejre rúg, a másik helyszínen 300 kilogramm szalma vált a lángok martalékává, összesen 100 lej értékben.
Amint arról beszámoltunk, a hatóságok gyanúja szerint bosszúból gyújthatták fel Gyergyószentmiklóson egy roma család házát és melléképületét. Az esetnek nincsenek áldozatai. A rendőrség szerint a bűncselekmény egy csütörtöki nagy összegű pénzlopással állhat összefüggésben. Ekkor roma fiatalok egy útkereszteződésben feltartóztattak egy idős ember által vezetett járművet, és míg szóval tartották a sofőrt, a kocsiból elloptak 30 ezer lejt. A városban azt beszélik, egy autós-motoros banda lehet a felelős a tűzesetért, erre azonban egyelőre nincs bizonyíték.
Nagy Zoltán polgármester úgy vélte, hogy a bevásárlóközpont szomszédságában lakó roma családok „előidézői voltak a pénteken történteknek”. A polgármester arról számolt be, hogy a leégett ház lakói az elmúlt időszakban megannyi bűnügynek főszereplői voltak, amelynek alig voltak következményei. Ez kelthette a szóban forgó családokban azt az érzetet, hogy nekik bármit szabad.
Az egész országban jelentős lehűlés várható a következő napokban, a hegyekben a hónap végéig havas esőre is számítani lehet – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat április 15–28. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Új erdészeti törvénytervezet vitája kezdődött a bukaresti szenátus szakbizottságaiban, a kormánykoalíció a jelenlegi jogszabályt több területen is átalakítaná. Tánczos Barna RMDSZ-szenátorral, volt környezetvédelmi miniszterrel jártuk körül a témát.
Erős széllel, jégesővel érkezett meg a hidegfront Magyarország nyugati részébe; Erdélyben keddről szerdára virradóra várható a meredek lehűlés, véget vetve a nyárias időjárásnak.
Egyre nagyobb a kereslet a juh- és kecsketejből készült termékek iránt, ami hamisításra készteti a tejfeldolgozók egy részét. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság átfogó ellenőrzése nyomán 17 tonna hamisított tejterméket kobozott el.
Érvénytelenítette a nagyváradi bíróság azt a 10 ezer lejes bírságot, amit a Szatmár megyei művelődési igazgatóság rótt ki a nagykárolyi polgármesteri hivatalra Kölcsey Ferenc szobrának tavalyi felavatása nyomán.
Kórházban kötött ki egy 25 éves fiatalember Nagybányán, miután egy 16 éves tinédzser egy airsoft pisztollyal rálőtt egy elfajult veszekedés hevében.
Második napja kutatnak a Hunyad megyei Salvamont búvárai az őraljaboldogfalvi víztározóban egy eltűnt személy után, aki az információk szerint vasárnap délután belefulladt a vízbe.
Június 15-től a FlyLili légitársaság járatokat indít Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről, összekötve Brassó megyét – Románia szívét – a legfontosabb európai városokkal – jelentette be hétfőn Adrian Veștea fejlesztési miniszter.
Egy páciens meghalt a hétfőre virradó éjszaka, miután lezuhant a szatmárnémeti régi kórház emeletéről, közölte hétfőn Rodica Lohan, az intézmény szóvivője.
Hiába telepítettem napelemeket a telkemre, csak töredékét termelem annak az áramnak, amit termelhetnék; a hálózat ugyanis nem alkalmas az áram befogadására, és ha süt a nap, letiltja a napelemeimet – panaszolta a Krónikának egy olvasó.