2009. július 14., 09:022009. július 14., 09:02
A roma lakosok bűncselekményei miatt önbíráskodáshoz folyamodó szentkirályiak esetét kommentálva Borboly rendőrségi decentralizációt követel, és úgy véli, a helyi rendőr- és csendőrőrsök fölötti ellenőrzés jogosítványait sürgősen át kell adni az önkormányzatoknak. Szerinte a székelyföldi településeken tapasztalható erőszakos bűncselekmények arra engednek következtetni, hogy a bűnüldöző szervek nem képesek fenntartani a közbiztonságot.
A tanácselnök szerint nem végzi hatékonyan a munkáját a romániai igazságszolgáltatás sem, amiből az következik, hogy az emberek fellázadnak, ha évekig azt tapasztalják, hogy az ügyészségek nem indítanak eljárást súlyos bűncselekmények ügyében. „A bűnözőket rács mögé kell dugni. Nem a roma közösségek hibáztathatók, hanem annak egyes tagjai, akik semmibe veszik a társadalmi együttélés elemi szabályait, a törvény pedig elnéző velük szemben” – állapítja meg közleményében Borboly, utalva arra, hogy Csíkszentkirály lakossága azért gyújtotta fel a helybeli G. Gábor csűrjét, mert a férfi megkéselt magyar falustársát. (A két közösség képviselői a tervek szerint tegnap este írtak alá megállapodást a békés együttélés feltételeiről.)
Az elöljáró szükségesnek tartja a feltételes szabadlábra helyezés szabályainak szigorítását, és kifogásolja, hogy a visszaeső bűnözőként ismert szentkirályi késelőt a kocsmai incidens után nem vette őrizetbe a rendőrség. „A román állam számára sajnos inkább az a fontos, hogy megváltoztassa a régió etnikai arányait, és nem az, hogy megfékezze a bűnözést. A rendőrség és a csendőrség tehetetlenségét az is mutatja, hogy a helyi közösségek nyugalmát a bukaresti belügyminisztérium nem tudja garantálni” – szögezi le Borboly, aki szerint sürgősen meg kell valósítani a rendőrségi decentralizációt, a helyi rendőr- és csendőrőrsök feletti ellenőrzés jogosítványait pedig át kell adni az önkormányzatoknak.
A tanácselnök szorgalmazza azt is, hogy a helyi közösségek a törvényesség határain belül megszervezzék saját védelmüket, amíg az állami szervek képesek ellátni feladatukat. A Hargita megyei rendőrség és csendőrség vezetősége tegnap közös közleményben utasította el Borboly vádjait, leszögezve: törvényszéki orvosi jelentés hiányában nem állt módjukban őrizetbe venni már a kezdetekkor a szentkirályi késelőt.
A rendvédelmi szervek megengedhetetlennek tartják, hogy a lakosság a törvény megszegésével válaszoljon bűncselekmények elkövetésére, ezzel egy időben a két intézmény is megoldást sürget arra, hogy a mezőgazdasági betakarítások közepette a termés ne kerüljön a tolvajok kezébe.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,