Fotó: A szerző felvétele
2007. június 20., 00:002007. június 20., 00:00
Amint arról már beszámoltunk, Dragoş páciense, a hónap elején császármetszés után elhunyt Szabó Amália férje feljelentést tett, így a feltételezett műhiba ügyében az orvosi kamara és az ügyészség is vizsgálatot folytat.
A kórház igazgatója, Iuliu Cerneştean benyújtotta felmondását, a kórház munkatársai azonban a teljes vezetőség cseréjét szeretnék elérni. „Már többször jeleztük írásban az igazgatóságnak, hogy nem vállalunk felelősséget a munkánkért, mivel a kórház patikájából időnként a legelemibb gyógyszerek is hiányoznak – magyarázták a tiltakozók. – A szülész azért nem tudta megmenteni páciensét, mert nem volt raktáron véralvadásgátló, amivel megelőzhette volna a tüdőembólia kialakulását. Ilyen helyzetbe bármikor bármelyikünk kerülhet.”
Hogy mi áll a tragédia hátterében, egyelőre nem lehet tudni. „A kórházi jelentés szerint a szóban forgó időszakban rendelkeztek Heparinnal, az orvosok szerint nem, a patika gyógyszerforgalma alapján pedig úgy tűnik, hogy néha volt, néha pedig nem volt raktáron ez a szer – nyilatkozta a Krónikának dr. György Ágoston, a közegészségügyi hatóság igazgatója. – Majd az ügyészség eldönti, mi történt.” Az elhunyt nő kezelőorvosa korábban azt nyilatkozta, hogy betege állapota nem indokolta véralvadásgátló adagolását, a minisztérium vizsgálóbizottsága viszont azt állította, hogy az embóliaveszély minden túlsúlyos, műtéten átesett személy esetében fennáll. György Ágoston szerint valóban a kórház vezetősége, elsősorban pedig Marcel Dragoş ügyviteli igazgató hibáztatható a gyógyszerkrízis kialakulásáért, ugyanis az ő feladatkörébe tartoznak a beszerzések. György elmondta, számos versenytárgyalást érvénytelennek nyilvánítottak adminisztrációs hibák miatt, ezért akadozik a gyógyszerellátás.
Az orvosi kamara még nem döntött a feltételezett műhiba ügyében, és azt sem tudni, mikor születik eredmény. „Az orvosi kamara munkája nem köthető határidőhöz — magyarázta György. — Nem lehet ugyanis előre tudni, hogy egy eset kivizsgálása során milyen ellenőrzéseket kell végezniük.” A kórház egykori igazgatóját, Iuliu Cerneşteant akárcsak korábban, most sem sikerült elérnünk.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.