A Bechtel körmére néz Tãriceanu

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Kolozsvár – Kétnapos látogatást tesz Kolozs megyében a kormányfő. „Románia gazdasági fejlődésének üteme gyorsabb az európai átlagnál, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az infrastruktúra fejlesztése elmaradjon ettől az ütemtől” – szögezte le Cãlin Popescu-Tãriceanu a kolozsvári nemzetközi repülőtéren, az intézmény igazgatójának előadását követően.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00

David Ciceu, a reptér igazgatója ugyanis színes rajzok és grafikonok segítségével magyarázta csütörtökön a Kolozs megyébe kétnapos látogatásra érkező kormányfőnek a fejlesztési terveket. Egyebek között arról tájékoztatta a magángépével közel félórás késéssel, 15.25 órakor zuhogó esőben landoló kormányfőt, hogy a 2006-oshoz képest idén várhatóan 30 százalékkal növekedik a nemzetközi reptér utasforgalma, és a tavalyi 244 366 személyhez képest idén közel 320 ezren, 2010-ben 550 ezren, 2014-ben pedig egymilliónyian veszik majd igénybe a létesítményt. Az igazgató hozzáfűzte, az eddigi tapasztalatok szerint az elutazók száma nagyobb az érkezőkénél.

Ciceu egyebek mellett azt is elmondta, hogy a Nokia és az Emerson cégek befektetései a teherforgalmat, a nemzetközi utasforgalom bővülése pedig a Boeing–747-es gépek fogadását teszi szükségessé, ezért a jelenlegi 2100 méteresről 3500 méteresre kell meghoszszabbítaniuk a kifutópályát.

Cãlin Popescu-Tãriceanu elégedetten bólintott a rajzok láttán, majd hozzátette: Románia, ezen belül Erdély, illetve „fővárosa”, Kolozsvár olyan gazdasági, szellemi potenciállal rendelkezik, amely az infrastruktúra fejlesztését is sürgeti. Tãriceanu a Brassó– Bors autópályához hasonló fontosságúnak nevezte a kolozsvári reptér fejlesztését, valamint a Nokia és Emerson cég beruházásait. Hozzátette azonban: mivel Kolozsvár, illetve Erdély erős gazdasági háttérrel rendelkezik, ezért a kormány inkább az elmaradottabb keleti megyéket részesíti előnyben a központi költségvetésből kiutalt beruházási támogatások terén.

Arra a kérdésre, hogy kolozsvári tartózkodása idején ellátogat-e a polgármesteri hivatalba, Cãlin Popescu-Tãriceanu elmondta: nem protokoll-látogatásra érkezett. A kormányfő leszögezte, látogatásának célja személyesen meggyőződni arról, hogy az autópálya építése a szerződésben rögzítettekhez mérten halad-e. „Tavaly a kivitelező nem végzett el annyi munkát, mint amennyi pénzt számára kiutaltunk” – magyarázta Tãriceanu.

A kormányfő az építkezés megtekintése után közölte, véleménye szerint a munkálatok a várt ütemben haladnak. Hozzátette, idén 146 millió eurót irányoztak elő az autópálya építésére a központi költségvetésből. Tãriceanu közölte, szükség esetén kiegészítik az összeget azért, hogy 2008-ban átadhassák az autópályát. „Ti nyomjátok az ipart, mi hozzuk a pénzt” – jelentette ki a kormányfő. Hozzáfűzte, elvárja a Bechtel vezetőségétől, hogy a törvényes előírásoknak megfelelve alkalmazzák a munkásokat az építkezésre. A munkálatokat egyébként Tãriceanu Varujan Vosganian gazdasági- és pénzügyminiszter társaságában tekintette meg; később pedig az építkezésre vonatkozó dokumentumokat is ellenőrizte. A kormányfő a tervek szerint pénteken a Tudományos kutatás a felsőoktatásban című konferencián vesz részt, valamint az Északnyugati fejlesztési régió programjaiban illetékes személyekkel találkozik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban